Hírlevél feliratkozás
Vámosi Ágoston
2025. március 21. 09:04 Pénz

Törökország a szuperolcsó, de szuperkockázatos befektetési terep

Rekordalacsony szintre esett a török líra értéke szerdán, a legnagyobb török részvényindex pedig csütörtökön érte el a mélypontját.

Előzmények: Isztambul polgármesterét, Ekrem İmamoğlut, Recep Tayyip Erdoğan elnök legerősebb politikai ellenfelét szerdán letartóztatták, épp azelőtt, hogy pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) jelölte volna a 2028-as elnökválasztásra.

  • Erdoğan a jelenlegi alkotmány szerint nem indulhat harmadik alkalommal az elnöki pozícióért, ezért érdeke lehet egy előrehozott választás kikényszerítése.

Számokban: a török BIST100 részvényindex értéke 9 százalékot esett szerdán, ami az elmúlt négy év legrosszabb napi teljesítménye, és csütörtök délután érte el mélypontját, a héten összesen 10,9 százalékot esett az értéke. A bankokra vonatkozó alindex, a BIST Banks 20,3 százalékot zuhant.

Mit mondanak ők? Tunkli Dániel, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója azt emeli ki, hogy İmamoğlu letartóztatását követően ugyan 8-10 százalékkal gyengült a török líra a dollárral szemben, de ez az állapot rövid ideig tartott, és a nap végére 4 százalékos gyengülést láthattunk. Ez jelentős, és beleillik a dollár-líra árfolyam alakulásának elmúlt tíz éves folyamatába: ma már tizenötször annyi lírát ér egy dollár, mint akkor.

  • Tunkli szerint a török befektetési eszközök számára a tavalyi első fél év kimagaslóan jól alakult, és idén is jól mentek, Törökországot pedig tőzsdei és demográfiai szempontból sokra érdemes országnak tartja. Éppen a szerdaihoz hasonló politikai kockázatok miatt szuperolcsó a fejlődő országok között.
  • A magas kockázat tudatosítása miatt viszont nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben Törökország keresett befektetési terület lesz. Annak ellenére sem, hogy a jelenlegi geopolitikai folyamatokból rengeteget profitálhat: a NATO egyik legnagyobb hadseregével rendelkezik, és azon kevés országok közé tartozik, amelyek kereskednek az EU-val, az USA-val és Oroszországgal is.

Alulnézet: a török líra hosszútávú inflációja még a forinthoz viszonyítva is szembetűnő. Négy évvel ezelőtt még több mint 40 forintot ért egy török líra, tavaly már csak 11 forint körüli, szerdán délután pedig 9,57 forint volt az árfolyam, azóta minimális erősödés tapasztalható.

  • A törökországi éves infláció a legutóbbi, februári adatok szerint 39 százalék, ami az európai országokhoz viszonyítva továbbra is kiugróan magas.

Igen, de: a líra értékének rövidtávú változása attól is függ majd, hogy a törökök ismét elkezdik-e euróra, illetve dollárra váltani a megtakarításaikat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz befektetés infláció recep tayyip erdogan részvénypiac török líra Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Avatar
2025. április 15. 16:57 Pénz

Az osztrák hütte egyre drágább a magyar síelőknek

Ha így haladunk, lassan tényleg luxus lesz a síelés, vagy mehetünk az olcsóbb terepekre.

Jandó Zoltán
2025. április 14. 10:20 Közélet, Pénz

Eladták Esztergom egykori első kórházépületét

Az önkormányzatnak még elővásárlási joga van, a helyiek szerint élni is kellene vele.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.