Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. szeptember 10. 15:29 Adat, Pénz

Kivételesen jól járnak a nyugdíjasok a kormány inflációs tévedésével

A vártnál kisebb, 3,4 százalékos volt az éves alapú infláció augusztusban a KSH friss közlése szerint, ami a nyugdíjasok számára is fontos információ.

Számokban: tavaly, amikor az idei januári 6 százalékos nyugdíjemelésről döntöttek, még konszenzus mutatkozott abban, hogy a 2024-es éves átlagos infláció valahol 4-6 százalék között, de inkább a sáv felső részében lesz.

  • Azóta a kormány, az elemzők és a jegybank is többször lefelé módosították a várakozást, ahogy a havi adatok sorra érkeztek. Bár a júliusi 4,1 százalék váratlanul magas volt, és a decemberi is felkúszhat még 5 százalék közelébe, a teljes éves adatot az elemzők már csak 3,8-3,9 százalékra várják.

Miért fontos ez? A kormány a jogszabályok szerint minden évben előre, a várható éves átlagos infláció mértékével emeli a nyugdíjakat (idén ez volt a januári 6 százalék). Ehhez képest novemberben csak akkor ad korrekciót, ha a valós érték ennél várhatóan magasabb lesz.

  • Mivel a nyugdíjak csökkentése gyakorlatilag elképzelhetetlen, valószínű, hogy idén összességében pár százalékkal emelkedik a nyugdíjak reálértéke.
  • Ennek lehetősége alapvetően kikerült a rendszerből, amikor a svájci indexálást*Ennél az infláció mellett a béremelkedést is figyelembe vették a nyugdíjemelés meghatározása során. az inflációkövetés váltotta fel. Igaz, azóta ismét bevezették a 13. havi nyugdíjat, és legalább 3,5 százalékos gazdasági növekedés esetén nyugdíjprémium is jár. (Utóbbi az idén esélytelen.)

Tágabb kontextus: a korábbi alacsony inflációs időszak kiszámíthatósága elveszett a koronavírus-járvány és az utána következő nagy inflációs hullám során, így a nyugdíjasok több esetben is tulajdonképpen hitelezték az államot, míg meg nem érkezett a visszamenőleges novemberi emelés.

Mi várható? Varga Mihály pénzügyminiszter jelezte, hogy a jelenlegi számítások szerint januártól a nyugdíjak a 3,2 százalékra becsült 2025-ös infláció mértékével emelkedhetnek majd.

  • A jegybank legutóbb 2,5-3,5 százalék közé várta a jövő évi pénzromlást, az elemzők azonban egyelőre ennél kedvezőtlenebb forgatókönyvvel, 4 százalékot kissé meghaladó mértékkel számolnak. Ez esetben a 3,2 százalékra tervezett januári emelés nem tartaná szinten a nyugdíjak értékét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttőlA hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy lehet magyar átlagnyugdíjból élni a spanyol tengerpartonRomantikus álom vagy nagyon is kivitelezhető valóság? Mekkora tőke és nyugdíj kell hozzá? Megkérdeztük azokat, akik már kint élnek, és azokat, akik segítenek a kiköltözőknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Pénz augusztus infláció nyugdíj nyugdíjemelés nyugdíjkorrekció Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 15:00 Adat, Élet

Kettészakította az országot a minimálbér-emelés és a bevásárlóturizmus

Durván 70 milliárd forinttal többet hagytak a vásárlók a boltokban, mint egy éve, de a növekedés keleten volt jóval nagyobb ütemű.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.