Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2024. január 16. 11:27 Pénz

Erasmus és Horizont: lépésről lépésre bontakozik ki a magyar tudományos-felsőoktatási huxit

Egy évvel a speciális közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású magyar egyetemek és kutatóhelyek Erasmus-programból és Horizont Európa kutatási együttműködésből való kizárása után a területért felelős miniszter Magyarország és az EU-közötti tárgyalások elakadásáról nyilatkozott. Ezt lényegében megerősítve a magyar kormány bejelentette a Pannonia-cserediák- és a HU-rizont kutatási programot.

Számokban: A 8 milliárdos magyar költségvetési forrásból indított HU-rizont program mellett a magyar kormány további 6 milliárd forintot különített el külföldi kutatók magyarországi kutatásainak finanszírozására. 5,4 milliárd forintos keretösszegből támogatják idén azokat az alapítványi egyetemeket, amelyek eddig már elestek Horizont-forrásoktól. A Pannonia-csereprogram mintegy 10 milliárdos forrásból nyílt meg.

  • A magyar kormánynak kedvezőtlen költségvetési helyzetben kell mintegy 24 milliárd forintot költenie saját zsebből a magyar részvétellel zajló nemzetközi kutatásokra, hogy legalább papíron valamennyire pótolja a rendszerből kiesett EU-s forrásokat. 
  • Ebből az összegből nemcsak a magyar, hanem az azokkal együttműködő külföldi egyetemek kutatási költségeit is finanszírozná a kormány. 

Reakció: Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Népszavának azt nyilatkozta: a kizárás az egész magyar felsőoktatásnak, kutatásnak és innovációnak kárt okoz, és minden olyan lépést, ami ezt enyhíteni szándékozik, üdvözöl. 

  • “El kell hárítani a politikai akadályokat az elől, hogy minden magyar kutatóhely ismét teljesjogú tagja legyen az európai kutatási térségnek”, tette hozzá.
  • Az MTA volt elnöke, Pálinkás József a HU-rizontot irracionális elképzelésnek és pénzkidobásnak nevezte: “azt a nemzetközi kutatási együttműködést, hálózatot, amit az EU összes tagországa együtt épített fel, mi nem tudjuk egyedül újraalkotni”.

Mit mond a kormány? A területért felelős államtitkár szerint a HU-rizont nem a Horizont pótlására jött létre: a “cél, olyan nemzetközi kutatási együttműködések erősítése, amelyek a magyar társadalom és gazdaság érdekeit szolgálják.”

  • Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszter Miskolc ellenzéki polgármesterét és egyben a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagját arra kérte a Portfolio cikke szerint, hogy brüsszeli kapcsolatai révén “mutasson rá és bizonyítsa”, hogy “nem politikai diszkrimináció alapján működnek az alapítványi egyetemek”.

Háttér: A magyar egyetemek kiszorulása a programokból beláthatatlan károkkal jár a magyar tudományos kutatások nemzetközi kapcsolati rendszerére és beágyazottságára.

  • Árulkodó, hogy a nem EU-tag Egyesült Királyság éppen tavaly szeptemberre navigálta magát vissza a Horizontba – azzal a feltétellel, hogy évi 2,6 milliárd eurót fizetnek be uniós tudományos alapokba.
  • Tavaly júniusban írtunk arról részletesen, hogy már több millió eurós kár érte a magyar tudományos kutatást, és ez még csak a kezdet lehet.

Tágabb perspektíva: A jelentős összegeket mozgató, EU-s finanszírozású felsőoktatási-tudományos programokból bő egy évvel ezelőtt zárták ki a magyar alapítványi fenntartású egyetemeket, ugyanis az EU a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi konstrukcióban – lényegében álmagánosított, kiszervezett – formában működtetett egyetemek esetében nem látta biztosítottnak a pénz útjának átláthatóságát, ellenőrizhetőségét, az érdekütközések kizárását.

  • Az összeférhetetlenségi kritikák miatt az ilyen alapítványok kuratóriumaiból miniszterek, kormánytagok léptek ki, de az EB ezek után is törvényi garanciákat várt az alapítványokat fenntartó kuratóriumok sajátos túlhatalmával szemben. Ilyen például a tagság kritériumainak, a jelölés és kinevezés folyamatának rögzítése.
  • Bár a fenntartóváltás célja az elérhető források szélesítése volt, annak következtében a magyar felsőoktatási intézmények jelentős forrásoktól estek el, miközben egyelőre a tanársegédek és adjunktusok bérezését sem tudták kihúzni a raktárosi fizetések szintjéről, noha történtek bérfejlesztések egyes helyeken. Nemzetközi jelentések szerint az elmúlt 10 évben a magyar akadémiai szabadság és egyetemi autonómia jelentősen csökkent.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz horizont innováció kutatás tudományfinanszírozás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.