Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 10. 12:08 Pénz

Csődbe ment az egyik legnagyobb kriptobank, amiből Soros György alapja is profitálhat

Bezár az egyik legnagyobb kriptobankként ismert Silvergate, miután az elmúlt másfél évben mintegy 780 millió dollárnyi profitra tettek szert az ellene spekuláló befektetők. A bank részvényárfolyama 96 százalékot zuhant egy év alatt, aminek során a kriptovaluták értéke jókora kilengéseket mutatott, csődbe ment az FTX kriptotőzsde, és az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma is vizsgálni kezdte a bank működését.

A fent említett nyereséget jórészt a Silvergate-papírok shortolásával érték el a brókerek, akik az árfolyam bezuhanására számítva előbb kölcsönvesznek értékes részvényeket, és még magas áron gyorsan eladják őket, majd az árzuhanást követően olcsón visszavásárolják és -adják azokat a kereskedőknek. A részvények mindössze 15 százaléka maradt ki a shortolásból a Business Insiderben idézett adatok szerint, ám a művelet most már nem kecsegtet akkor lehetőségekkel, mint korábban:

A kút kiszáradt.

– mondta a Bloombergnek egy elemző.

A shortolás mellett a befektetők eladási (put) opciókkal is fogadtak a Silvergate ellen. Ebben az esetben az opció vevője a papírok egy előre meghatározott áron történő eladására szerez jogot, míg aki adja az opciót, kötelezettséget vállal a vásárlásra. A bank papírjaira vonatkozó eladási opciót tartott Soros György alapja is, a család decemberi közlése szerint százezer részvényre terjedt ki a pozíció.

Az önkéntes felszámolás mellett döntő Silvergate közleménye szerint a bank az összes betét teljes visszafizetését tervezi.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz kriptopénz kriptotőzsde silvergate soros györgy Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Elek Péter
2024. szeptember 28. 04:58 Pénz, Világ

Valami nagyon nem stimmel az orosz szankciókkal

Ha a meghatározó orosz vállalatok profitjára néz az ember, nem tudná kitalálni, hogy Oroszország jelenleg a világ leginkább szankcionált országa.

Fontos

Váczi István
2024. október 4. 11:43 Közélet

A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?

Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.