Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. november 30. 06:51 Pénz

Az osztrákok megmutatták, mire képes egy jól szervezett vasutassztrájk, amit a magyar vasutasok több próbálkozásra sem tudtak összehozni

Mintegy 8000 járatot és az ezeken rendszeresen utazó nagyjából egymillió utast érintett az osztrák vasutasok hétfői 24 órás figyelmeztető sztrájkja, amit azután jelentettek be, hogy vasárnap a bértárgyalások ötödik fordulójában sem tudtak megegyezésre jutni a munkáltatóval – írja a Reuters.

A hétfői sztrájk a vasúti közlekedés minden szintjét érintette, a munkabeszüntetésben a regionális járatokon, a távolsági éjszakai járatokon és a vasúti teherszállításban dolgozók is részt vettek.

Az Osztrák Szövetségi Vasúttársaság (Österreichische Bundesbahnen – ÖBB) 50 ezer dolgozóját képviselő szakszervezet általános 400 eurós emelést követel, ami átlagosan 12 százalékos emelésnek felel meg. A munkáltatói oldal vasárnapig 8,44 százalékos emelést ajánlott.

Andreas Matthä, az ÖBB vezérigazgatója szerint a 8 százalék feletti emelési javaslattal a többi iparág emeléseihez képest kiemelkedik, ezért a sztrájk szervezését rosszindulatú húzásnak tartja. Gerhard Tauchner szakszervezeti tárgyaló ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy olyan megállapodást szeretnének elérni, amely különösen az alacsony és közepes jövedelmű tagjaiknak jelent segítséget az elszálló árak miatt bekövetkező életszínvonal-csökkenéssel szemben, tehát a reálbércsökkenést szeretnék elkerülni.

Idén az infláció októberig 11 százalék körül alakult Ausztriában az előző év hasonló időszakához képest. Az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint az év egészében 8,7, jövőre 6,7 százalék lesz az infláció.

Idén a magyar vasutasok több alkalommal is nekifutottak a sztrájk szervezésének, végül viszont nem került sor munkabeszüntetésre.

A MÁV-Startnál dolgozó kb. 2500 mozdony- és motorvonatvezető 80 százalékát képviselő Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) február elején döntött úgy, hogy munkabeszüntetést szervez, mert 2021-ben nem kapott béremelést a cég 56 ezer dolgozója, így az egész évre jellemző 5,1 százalékos infláció miatt jelentősen csökkent a bérük vásárlóereje. A MÁV ezt a 2021-ben aláírt hároméves bérmegállapodásra hivatkozva utasította vissza, amiben szerepelt a 0 százalékos szám (2022-re 10, 2023-ra pedig 5 százalékos emelésről szól a megegyezés). 

Ezt követően egy hosszas, különféle bírósági döntésekkel és a vezetőséggel kötött különmegállapodásokkal és elszámolási vitákkal tarkított tárgyalássorozat következett, aminek a végén a szakszervezet úgy döntött, hogy nem tartja meg a szeptember 5-re bejelentett munkabeszüntetést.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElőször haladta meg idén az infláció a béremelések tempóját szeptemberbenAugusztus után szeptemberben is nőttek éves alapon az átlagos béremelések, de a gyorsuló inflációval nem tudták tartani a lépést.

Pénz ausztria bérek infláció reálbér sztrájk vasút Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Stubnya Bence
2023. január 26. 17:28 Pénz

A régió többi fizetőeszközéhez képest is nagy menetelésben van a forint mostanában

A gázhelyzet javulása és az uniós pénzek körüli hírek is hozzájárultak ahhoz, hogy a napokban újra a 390-es szint alá ment a forint euróval szembeni árfolyama.

Bucsky Péter
2023. január 26. 04:34 Közélet, Pénz

Az elmaradt tanári béremelés árához mérhető veszteséget okoz a NER-cégeket is segítő jegybanki program

Bárhogy is számolunk, a növekedési kötvényprogram költsége százmilliárdos nagyságrendű. A nyertesek közt sok a kormányközeli vállalat, a veszteséget jó eséllyel az adófizetőknek kell állniuk.

Torontáli Zoltán
2023. január 25. 12:59 Pénz, Világ

Brutálisan átrendezi az élelmiszerpiacot az infláció, a saját márkás termékek áraival nehéz versenyezni

Nagyon sokat lehet fogni az élelmiszereken, ha a vásárlók tudatosabbak, márpedig a magas infláció miatt egyre inkább azzá válnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2023. január 26. 17:40 Közélet

Finomhangolja a kormány a napelemes tiltást, párhuzamosan működhet a két paksi erőmű

Elképzelhető, hogy újra épülhetnek szélerőművek is Magyarországon, legalábbis a kormány napirenden tartja a témát - rövid interjú Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárral.

Stubnya Bence
2023. január 26. 12:40 Világ

A hideg miatt hétfőn és kedden is rezsikedvezmény járt Angliában a csúcsidős áramspórolásért

Egy hidegbetörés miatt három szénerőművet is készenlétbe állítottak, de végül nem volt rájuk szükség. 3 millió fontot osztanak ki a spórolásért a résztvevőknek.

Váczi István
2023. január 26. 11:05 Támogatói tartalom, Vállalat

Vége a 30 békeévnek, alaposan átalakul a világkereskedelem

Az előttünk álló években lassabban nő majd a világgazdaságnál a nemzetközi kereskedelem, miközben jelentősen megváltoznak az áruforgalom uralkodó irányai – derül ki a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég friss tanulmányából.