Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2022. november 3. 16:03 Pénz, Támogatói tartalom

Ennyiből lehet most alapjáraton működtetni egy háztartást

Egyre drágább a bevásárlás már az alapvető háztartási termékek esetében is, és még mindig nem látszik, hol a vége a több mint hat éve tartó folyamatos áremelkedésnek.

A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az évtizedes csúcsot jelentő, augusztusi 31 százalék után szeptemberben még többel, 35 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül is leginkább a kenyér ára emelkedett, 76 százalékkal – pedig a kenyér árának növekedésében már augusztusban is magasan vertük az uniót: az éves szintű, 64 százalékos árnövekedés akkor is már jóval felülmúlta a második legnagyobb emelkedést produkáló Litvánia 33 százalékos kenyérár-drágulását.

A kenyér mellett itthon leginkább a sajt (68 százalékkal), a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém (66 százalékkal), a margarin (61 százalékkal), a száraztészta (60 százalékkal) és a tojás (54 százalékkal) drágult szeptemberben a tavaly szeptemberihez képest.

Alternatívát keresünk

Átlagosan negyedével-harmadával többe kerülnek most a tavalyihoz képest az alapvető élelmiszerek és háztartáshoz szükséges egyéb termékek is, így sokan spórolnak úgy, hogy figyelik az akciókat és olcsóbbra váltanak a megszokott termékekből.

Megnéztük, hogy egy, alapvető háztartási termékeket tartalmazó bevásárlást most mennyiből tudnánk kihozni a legnagyobb magyarországi áruházláncoknál, azaz mennyiből lehet egy háztartást alapjáraton a legolcsóbban működtetni. Természetesen minden háztartásban eltérő, mi az alapjárat – mi most olyan termékeket válogattunk össze, amelyek jó eséllyel egy átlagos nagybevásárláskor előkerülhetnek. Minden terméktípusból a legolcsóbbat kerestük meg az áruházak kínálatában, ezek túlnyomórészt sajátmárkás áruk voltak, de nem csak azok.

Az összehasonlításban 33 termék*köztük három árstopos termék árát rögzítettük személyesen az Auchan, az Interspar, a Penny, a Lidl és a Tesco egy-egy áruházában 2022. október 28-án. A vizsgált áruk kétharmada élelmiszer, 6 vegyi- vagy papíráru és 6 állateledel volt.  

Pillanatfelvétel

Fontos kiemelni, hogy ebben az összehasonlításban az említett napon felvett árak szerepelnek, amelyek azóta változhattak, és azt is, hogy a termékek online árai eltérhetnek a bolti áraktól. Ahol akciós volt az adott termék, az akciós árat néztük. Három árstopolt termék is került a kosarunkba, a csirkemellfilé, az étolaj és a finomliszt. Ezek ára a 2021. október 15-i állapotot tükrözi, és ahogy majd láthatjuk, csaknem forintra megegyezik mind az öt áruházláncnál.

Az összehasonlításban nem vettük figyelembe a kiszereléseket, hanem a jobb összevetés érdekében az egységárat, az 1 kilogrammra, 1 darabra vagy 1 literre számolt árat vettük alapul. Az így összerakott bevásárlókosarak ára jól mutatja az egyes láncok közti különbséget, mert jórészt egységárhoz közeli mennyiségekben, például literes, félkilós vagy kilós kiszerelésben kaphatjuk meg a most vizsgált termékeket. A kisebb kiszerelések nagysága, például a csemege uborkánál 350 gramm, a felvágottnál 100 gramm vagy a túrórudi esetében (30 gramm) pedig majdnem teljesen megegyeznek az egyes áruházláncoknál.    

Elsőre feltűnt, hogy a korábbi összehasonlításhoz képest, amikor a sajátmárkás termékeket vizsgáltuk ugyanezekben az áruházláncokban, most sokkal nagyobb a szórás az árak között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzért jó, ha a sajátmárkás termékeket választjuk - ennyibe kerülnek most öt áruházláncnálHa spórolni akarunk az alapvető élelmiszereknél, kézenfekvő a minden nagyobb áruházláncnál kapható, jó ár-érték arányt képviselő sajátmárkás termékekhez nyúlni.

Most csaknem a dupláját kell fizetni a 3 az 1-ben tasakos instant kávéért attól függően, hol vesszük meg. Itt volt a második legnagyobb eltérés a legolcsóbb és a legdrágább ár között: a Lidlben, a Pennyben és az Intersparban is egyaránt 3328 forint volt kilogrammonként, míg a Tescoban 1722, az Auchanban 1717 forint.

Itt találhatóak a termékek egyenként. Hosszú a lista, de alatta folytatódik a cikk.

 

A legnagyobb, 123 százalékos eltérést a folyékony súrolókrémnél találtuk, ami az Auchanban 599 forint, a Tescoban 1338 forint, egy literre számítva.

De nem volt ritka a 74 százalékos (csemegeuborka), a 60 százalékos (tarhonya) és az 57 százalékos (bolognai szósz) eltérés sem a legolcsóbb és a legdrágább üzlet árai között. Ilyen nagy eltérés a sajátmárkás összehasonlításban például csak elvétve fordult elő.

A csirkemellfilé (vákuumcsomagolt vagy csemegepultos) ára az Auchanban, a Lidlben, a Pennyben és az Intersparban 1499 forint volt kilogrammonként, míg a Tescoban 1798 forint, ami csaknem 20 százalékos különbség. A búzafinomlisztet mindenhol 149 forintért árulták, kivéve az Intersparban, ahol 199 forint volt. Az étolaj literje 549 forint, csak a Lidlben volt ennél kicsit több, 579 forint.

Szinte mindegy, hol vesszük meg a legolcsóbb szénsavmentes ásványvizet, „B” minőségű rizst, toast kenyeret, margarint, gyorsfagyasztott hasábburgonyát, folyékony szappant és a kutya- és macskaeledeleket, annyira egy árban mozognak. Emellett darabárra vetítve a legolcsóbb konyhai szivacsnál, nedves törlőkendőnél, papírzsebkendőnél és vattakorongnál sem találtunk nagyobb eltérést.

Lássuk a teljes kosarakat!

A 33 kiválasztott termék egységárát vizsgálva a legolcsóbban az Auchanban lehetett bevásárolni az összehasonlítás napján. Ott 30 597 forintba kerültek azok az alapcikkek, amelyekért az összehasonlításból legdrágábban kijött Tescóban 36 807 forintot kellett fizetni, azaz 6210 forinttal többet.

Az összevetést némileg torzítja, hogy a teljes kosár felét adó tételek*chips, debreceni, szeletelt karaj, olasz felvágott, instant kávé és túródesszert kisebb kiszerelésben kaphatók, mint a kilós egységár. Azonban ha ezeket a 3000 forint feletti tételeket ki is vesszük az összehasonlításból, akkor is ugyanez marad a sorrend az áruházak között.  

Jól mutatja az árnövekedést, hogy a korábbi, hasonlóan alapvető élelmiszereket is tartalmazó, 30 sajátmárkás termék esetében 4600 forint volt a különbség a legolcsóbb és a legdrágább áruházlánc között. Most ez több mint 6200 forintra nőtt, ami csaknem 35 százalékos különbség, ami éppen megfelel az élelmiszerárak szeptemberi növekedésének. Az összehasonlítás alapján könnyen megállapítható, hogy már az alapvető termékeknél sem mindegy, hogy hol szerezzük be azokat.

A cikk megjelenését az Auchan Magyarország támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.