Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. október 24. 14:43 Pénz, Világ

Hiába a nagyratörő fegyverkezési tervek, mindenre nem lesz pénz Németországban

Az ukrajnai háború kirobbanása után a német kormány hatalmas fegyverkezési programot jelentett be, hogy rendbe tegyék az 1990 egyre rosszabb állapotba került Bundeswehrt. Az elszaladó költségek miatt azonban egye inkább úgy tűnik, hogy az akkor beharangozott beszerzések egy része nem fog megvalósulni.

A fejlesztések fedezése érdekében hazánkhoz hasonlóan Németországban is létrehoztak egyfajta honvédelmi alapot a költségvetésen belül, 100 milliárd eurós keretösszeggel. Már akkor is voltak olyan vélemények, hogy az első pillanatra gigantikusnak tűnő összeg közel sem lesz mindenre elég. A német számvevőszék arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett beszerzések összege bőven meghaladja a 100 milliárd eurót, fegyvergyártók konkrétan ennek a duplájára tették az ismertetett tervek forrásigényét.

Azóta ráadásul három tényező is rontotta a beszerzés megvalósításának esélyeit.

  1. A 10 százalék feletti német infláció a fegyvergyártóknál is jelentkezik, ma már csak magasabb áron kötnének szerződést ahhoz képest, mint amit tavasszal előre jeleztek.
  2. A második ok az euró gyengülése a dollárhoz képest: a Handelsblatt cikke szerint a beszerzéseket még 1,1-es euró-dollár-árfolyammal tervezték meg, csakhogy azóta egy dollár már többet ér, mint egy euró.
  3. További ok, hogy a 100 milliárd eurót hitelfelvételből teremtik elő, az állampapírpiaci hozamemelkedés miatt pedig ez egyre költségesebb, a korábbi 3 helyett állítólag már 7 milliárd euró kamatkiadással számolnak ehhez kapcsolódóan.

A német üzleti lap pár napja írt arról kormányzati forrásai alapján, hogy tervezett beszerzések sora válik a forráshiány áldozatává. Ezek szerint a beszerzés újragondolásának egyik kárvallottja a haditengerészet lesz, mert törölhetik a K130-as (Braunschweig-osztályú) korvettek beszerzésének harmadik körét, és fregattokat is lehúzhatnak a listáról.

A légierő esetében az amerikai F-35-ösök beszerzése állítólag nincs veszélyben, a darabszámot viszont csökkenthetik az eredetileg tervezett 35-höz képest. A Chinook nehéz szállító helikopterek – amelyekért szintén dollárban kell fizetni – viszont teljesen lekerülhetnek a bevásárló listáról. Akárcsak azok a Eurofighterek, amelyeket kifejezetten elektronikus harcászati célból szerzett volna be a Luftwaffe.

Az infláció következményeit a szárazföldi haderőnem is meg fogja érezni. Az Ukrajnának átadott 12 darab Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró tarackok pótlása veszélyben van, a Puma gyalogsági harcjárművek második körös tervezett beszerzési mennyisége pedig „minden héten” csökken a Handelsblatt kormányzati forrása szerint. Végleges döntések ugyanakkor még nem születtek, a védelmi és a pénzügyminisztérium folytatja az egyeztetéseket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legcifrább hadserege lett az ukrán, de ez sok gondot is okozSokat erősödnek az ukránok a nyugati fegyverzettel, ám a lőszer- és alkatrész-utánpótlás biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint pusztán a fegyverek átadása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNehéz lesz fenntartani a fegyverszállítások ütemét UkrajnánakElszokott a nyugati hadiipar a nagy gyártási darabszámoktól, egyes típusok teljes pótlása egy ponton túl valószínűleg nem lesz lehetséges.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTeljes kudarc az Ukrajna megsegítésére kitalált német fegyverzeti cserebereKözép-Európából ütemesen áramlik a fegyverzet Ukrajnába, a pótlására viszont egyelőre egyetlen német páncélos sem érkezett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ fegyvergyártás fegyvervásárlás hadsereg német kormány németország orosz-ukrán háború Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Gajda Mihály
2025. június 28. 06:05 Pénz

Annyi a bizonytalanság, hogy a befektetők továbbra is kitartanak a nemesfémek mellett

A geopolitikai feszültségek, a dollárba vetett bizalom csökkenése és a kereskedelmi háborús bizonytalanságok hajtják fel az arany, az ezüst és a platina keresletét.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.