Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. szeptember 3. 16:00 Pénz

Ha az eredeti terv szerint vezetik ki az árstopokat, októberben jöhet a 20 százalék feletti infláció

Akár 22-23 százalékra emelkedhet az infláció a G7-nek nyilatkozó elemzők becslése alapján, ha az eredeti tervek szerint október 1-jével kivezetik az üzemanyagokra és az élelmiszerekre vonatkozó hatósági árakat.

Bár ahogy azt a korábbi hosszabbítások alapján tudjuk, a két árstop kivezetése az előzetes tájékoztatás ellenére sincs kőbe vésve, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdán az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy mivel egyre drágább a fenntartásuk, előbb-utóbb ki kell vezetni az árstopokat. Nagy szerint az ársapkák jó intézkedésnek számítottak, amíg átmeneti volt a helyzet, de az átmeneti helyzet állandóvá válása esetén nem fenntarthatók az ársapkák. 

Nagy korábban is beszélt arról, hogy a hatósági árakat előbb-utóbb ki kell vezetni. Június végén erről így fogalmazott: „október 1-ig tartanak az árstopok, remélhetőleg addigra enyhülni fog az infláció. Az árstopokból ki is lehet jönni, ez egyszerű, a rezsicsökkentésből viszont nem akar kijönni a kormány”. Azóta a kormány részlegesen nem csak az árstoppokból „jött ki” a benzinárstop szabályainak módosításával, hanem a rezsicsökkentésből is. Az infláció pedig nemhogy enyhült, hanem júliusban 13,7 százalékra nőtt, augusztusban pedig a várakozások szerint 15-16 százalékra emelkedik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz üzemanyagárstop nélkül 18 százalék lenne az inflációTöbb mint két évtizedes csúcsra emelkedett az infláció júliusban, ám a hatósági üzemanyagár nélkül még ennél is sokkal magasabb lenne a mutató.

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője a hivatalosan jövő héten megjelenő augusztusi inflációs adatokról megkeresésünkre azt írta, az emelkedést augusztusban az intenzív átárazások folytatódása emelheti meg, ami azt jelenti, hogy a vállalatok a növekvő költségeik miatt árakat emelnek.

Az élelmiszerek esetében folytatódhatott az intenzív drágulás, a ruházkodási cikkek esetében szezonális okok miatt havi szinten csökkenés várható. A tartós fogyasztási cikkek esetében nem számítunk érdemben mérséklődő inflációs nyomásra, és hasonló igaz a szolgáltatásokra is. Az üzemanyagok esetében a cégautókra vonatkozó kedvezmény kivezetése ebben a hónapban jelenik meg a fogyasztói árindexben, a rezsicsökkentés változásait a KSH azonban csak szeptemberben számolja el

– írta, hozzátéve, hogy ez alapján augusztus egészére 15,5 százalékos inflációra számít.

 

Ahogy a fenti ábrán is látszik, az általános inflációhoz júliusig az élelmiszerárak emelkedése járult hozzá a legjelentősebb mértékben. A hatósági árazás miatt a „háztartási energia, fűtés” és az „egyéb cikkek, üzemanyagok” kategóriában nyomott maradt a drágulás mértéke a világpiaci drágulás ellenére is. Ez az augusztusra és szeptemberre vonatkozó hasonló felosztású adatokban már nem így fog kinézni.

Trippon Mariann szerint bár nehéz megmondani, hogy a rezsicsökkentés visszavágása szeptemberben pontosan mekkora pluszt jelent majd, de számításai szerint valószínűleg 2-3 százalékponttal dobja meg az árindexet, így szeptemberben 18 százalék körülire emelkedhet az infláció. Ugyanezt a számot említette meg érdeklődésünkre Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője is, amikor a szeptemberi előrejelzéséről kérdeztük.

A két árstop október 1-jei kivezetésével kapcsolatban megjegyezte, hogy mivel ez komoly ársokkot jelentene, valószínűbbnek tartja a hatósági árazás fokozatos kivezetését. Becslése alapján mivel az üzemanyagárak jelenleg nagyjából 50 százalékkal magasabbak, mint a hatósági ár, a teljes kivezetés az infláció 3 százalékpontos emelkedésével járna együtt. 

Az élelmiszerárakra vonatkozó hatósági árak kivezetésének hatását már nehezebb megbecsülni, de Suppan szerint itt nagyjából 1,5-2 százalékpontos pluszt jelentene a kivezetés.

A két árstop eredetileg beharangozott menetrend szerinti kivezetése így együttesen 4,5-5 százalékponttal növelné az inflációt.

Ami így októberben 22-23 százalékra emelkedne éves alapon.

Suppan ehhez még annyit tett hozzá, hogy az utóbbi időben egyértelműen pozitív fejlemény, hogy fontos nyersanyagárak indultak csökkenésnek, ugyanakkor a gázárak alakulása továbbra is aggodalomra ad okot.

Más hatások mentén, de szintén 22 százalékos éves inflációra számít Trippon Mariann októberben, ha tényleg eltörlik az árstopokat.

Szerinte az ársapkás élelmiszerek árstopjának esetleges eltörlése mérsékelt hatással bír majd a teljes inflációra, de ha az üzemanyagok esetén októbertől teljes egészében visszaáll a piaci ár, az októberi infláció 22 százalékra szaladhat fel.

Trippon szerint a későbbi kilátások szempontjából nagy kérdés, hogy a „lakossági piaci ár” a következő felülvizsgálatkor hogyan változik.

Ha ezzel a tétellel egyelőre még nem kalkulálunk, az infláció számításaink szerint decemberben tetőzhet, jövő év első hónapjaiban még rendkívül magas szinten maradhat, egyszámjegyű tartományba pedig jövő ilyenkor süllyedhet először. Éves átlagban idén 14 százalék felett lehet a pénzromlási ütem, és jövő év átlagában is kétszámjegyű tartományban lehet még az infláció

– írta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs megállás, mérésünk szerint most már 34 százalék feletti az élelmiszer-inflációA kenyérre, a zsemlére, a kiflire és a tésztákra nem raktak árstopot, ezek egy év alatt több mint a duplájára drágultak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz alacsony infláció talán még nagyon sokáig nem fog visszatérniAz infláció a közelmúltban egyszer már nagyon meglepte a jegybankárokat, és a többségi várakozás most is túl optimistának bizonyulhat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz árak árstop benzinárstop drágulás élelmiszerár infláció Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Hajdu Miklós
2023. május 26. 12:35 Közélet, Pénz

Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni

A rezsicsökkentés, az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági növekedés beáldozása is felmerül a költségvetés egyensúlyának megőrzésére vonatkozó lehetőségek között.

Fontos

Banyár József
2023. május 28. 17:35 Élet

A gyermeknevelés luxussá vált, ezt akartuk?

A jövő nemzedék felnevelése a társadalom egyik legfontosabb befektetése, de ezt mintha senki sem akarná tudomásul venni, amikor a gazdaságról vagy a nyugdíjrendszerről van szó.

Jandó Zoltán
2023. május 28. 04:32 Adat

Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak

Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.