Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2022. január 5. 10:39 Pénz

Túl könnyen csúsznak a szürke zónába Londonban az új típusú pénzügyi cégek

A Bloomberg hírügynökség arról számolt be, hogy a több mint 200 Egyesült Királyságban bejegyzett új típusú elektronikus pénzügyi szolgáltató cég, más néven fintech társaság között több gyanús elemet is talált. A fintech cégek, ahogy a nevük is utal rá, általában új technológiai alapokra épített pénzügyi szolgáltatók, a két iparág határán mozognak, és szabályozásuk még sehol sem teljes mértékben megoldott. 

A brit pénzügyi hatóságok által bejegyzett, és így elvileg már átvilágított társaságok tulajdonosai vagy vezetői között

  • vannak olyanok, akik korábban felderített, balti államokhoz kötődő pénzmosási ügyekhez köthetők,
  • vannak olyanok, akiket Oroszországban és Kirgizisztánban vádoltak meg gazdasági bűncselekményekkel,
  • olyanok, akiket egy Egyesült Államokbeli egészségügyi csalással hoztak összefüggésbe,
  • illetve olyanok is, akiket bűncselekményekkel vádoltak meg Luxemburgban és Ausztráliában.

Több tucat társaságot Ciprusról, Ukrajnából vagy az Egyesült Arab Emirátusokból irányítanak, és több jól láthatóan nyitott arra, hogy kockázatos ügyfelekkel dolgozzon együtt. Az ilyen pénzküldési, digitálispénztárca-, feltölthető bankkártya szolgáltatásokat nyújtó cégek gyakran a hagyományos bankok által elutasított – például kriptovalutával kereskedő – ügyfelekkel is együtt dolgoznak. 2020-ra az ilyen cégekhez kötődő gyanús pénzmozgások száma megnégyszereződött az előző évhez képest. 

A lap többek között a Moorwand nevű e-pénz szolgáltató történetét idézi fel érdekes példaként. A magát klasszikus bankok alternatívájaként definiáló Moorwand ugyanis szorosan együttműködött egy kis dán bankkal, amely több száz gyanús pénzügyi tranzakciót bonyolított le. 2018-ban a dán hatóságok a pénzmosásra vonatkozó törvények megsértése és a terrorszervezetek lehetséges támogatása miatt átvették a dán pénzintézetet, az ügyben a dán rendőrség folytat nyomozást. 

A Moorwandot irányító moldovai üzletembert ugyanakkor azóta sem vádolták meg semmivel a brit hatóságok, és a Moorwandnak továbbra is megvan az engedélye az ügyfelek pénzének kezelésére. 

A kétes történetek és azok kivizsgálatlansága a lap szerint felveti, hogy a brit gazdasági tevékenységeket és pénzmozgásokat ellenőrző hatóságok túlzottan engedékenyek voltak az elmúlt években, például olyan szereplőknek is engedélyt adtak, amelyeket nem sokkal később az Egyesült Államokban gazdasági bűncselekményekért elmeszeltek. Nagyon nehezíti a helyzetet, hogy a dolog természete miatt a fintech-robbanást eleve nehezen követi le a hatósági szabályozás.

A globális antikorrupciós szervezet, a Transparency International közlése szerint az Egyesült Királyságban bejegyzett fintech társaságok több mint egyharmada minősíthető gyanúsnak a tevékenységük vagy tulajdonosaik miatt.

Egy gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó szakértő a helyzetet vadnyugati szabad rabláshoz hasonlította: a törvényhozók kétségbeesetten próbálnak lépést tartani és megfelelő szabályozást biztosítani. 

Ha elmarad az elektronikus pénzügyi szolgáltatók helyzetének rendezése, az oda vezethet, hogy Londonra nem – a jóval stabilabb hátterű és szigorúbb pénzmosásellenes szabályokat követő Revolutnak vagy Checkout.com-nak helyet adó – pezsgő fintech-központként, hanem kétes eredetű pénzmozgások csomópontjaként tekintetnek majd a világgazdaságban – vetik fel pénzügyi szakértők.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bank fintech London pénzintézet Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Vámosi Ágoston
2025. március 21. 09:04 Pénz

Törökország a szuperolcsó, de szuperkockázatos befektetési terep

Mélypontra zuhantak a török részvények és a líra is a belpolitikai csaták miatt.

Stubnya Bence
2025. március 19. 13:07 Pénz

Az ATM-ekkel is nekifutnak a készpénzvédelemnek, miután a bolti pénzfelvétel nem jött össze

A bolti készpénzfelvétel csak nagyon korlátozottan terjedt el, pedig 2023 nyara óta van rá törvény.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 25. 06:04 Világ

Ötdimenziós sakkjátszma vagy szimpla őrültség Trump vámháborúja?

Elemzők hada próbálja megtalálni a mestertervet az elnök külgazdaság-politikája mögött, mások szerint egyszerűen nem érti a gazdasági összefüggéseket.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 15:55 Adat, Világ

Konganak a gáztárolók, több uniós ország lazítana a szabályokon

Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai. Sokan a spekulánsoktól félnek.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.