Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. december 13. 12:46 Pénz

A lengyelek kiszámolták, mennyi élelmiszert tudtak venni egy havi fizetésből 40 éve és most

Lengyelországban éppen 40 éve vezette be az akkor uralmon lévő kommunista rezsim a hadiállapotot, amellyel az egyik fő célja a gyorsan romló életszínvonal, a lényegében összeomló élelmiszerellátás miatti egyre erősebb tiltakozás letörése volt.

Az évforduló kapcsán a Fakt című újság megpróbálta pénzügyileg korrekt módon összehasonlítani az 1981-es és a 2021-es átlagkeresetek vásárlóerejét – írja a Money.pl.

Abból indultak ki, hogy 1981-ben az átlagkereset 7689 zloty volt, ami akkor 25-30 dollárnak felelt meg. Úgy számoltak, hogy ma egy dollár a háromszorosát éri, mint 40 éve, az átlagkereset pedig 5657 zloty (durván 450 ezer forint), ami nagyjából 1380 dollár, vagyis a két dollárban számolt összeg között körülbelül 15-szörös a különbség – ennyivel lett jobb a keresetek értéke 40 év alatt.

Márpedig ha ezt a módszert elfogadjuk, és az akkori, illetve a mostani árakat nézzük, akkor egy átlagos lengyel fizetésből ma háromszor több egy kilós kenyeret lehet venni, mint 1981-ben.

Lisztből csaknem hatszoros a szorzó, tejből pedig 2,5-szeres, ennyivel többet lehet ma vásárolni egy havi fizetésből. A vajnál csak kevesebb mint kétszeres arányt mértek, cukorból viszont majdnem háromszoros a mérték.

Az összehasonlítás inkább csak játék, hiszen a körülmények gyakorlatilag nem is vethetők össze egymással. Erre a legjobb példa a lap szerint a nem élelmiszerjellegű termékek köre, ha valaki 1981-ben egy akkor még csak keményvalutáért behozott, és hiánycikknek számító farmernadrágot akart venni, akkor rámehetett a teljes havi fizetése is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz 1981 élelmiszer fizetés hadiállapot Lengyelország vásárlóerő Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.