Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 31. 13:45 Pénz

Megijedtek a gyorsuló inflációtól, lelkesen vásárolják az aranyat a németek

Utoljára a 2008-as válság utóhatásaként vásároltak több aranyat a németek, mint az idei első félévben. Akkor leginkább a pénzügyi rendszer összeomlásától való félelem lehetett ennek az oka, most viszont a gyorsuló inflációtól tarthatnak.

Az Arany Világtanács friss adatai alapján több német lap is írt arról, hogy a németek idén június végéig 90,5 tonna aranyat vásároltak rudak, lapkák és érmék formájában. Ez hajszálnyival meghaladja a tavalyi első féléves adatot, amikor a koronavírus-járvány által kiváltott bizonytalanság és félelem hajtotta a vásárlásokat.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a németek nyugodtabb esztendőkben is lelkes aranyvásárlók, 2010 és 2019 között a német lakosság által birtokolt befektetési arany mennyisége 1361 tonnával nőtt. A német lakosság mostanra már 9089 tonna aranyat birtokol, amely majdnem háromszorosa a német jegybank aranytartalékának. Együttesen pedig a világ aranykészletének több mint a hat százalékát birtokolják.

A németnél az első félévben csak a kínaiak vásároltak nagyobb mennyiségű aranyat az egész világon, előbbiek a teljes európai kereslet több mint 60 százalékát hozták össze. A második és harmadik helyen szintén két, többségében német ajkú ország, Svájc és Ausztria következett.

A fejlemény akár furcsának is tűnhet az alapján, hogy az első félévben még elég visszafogott volt az infláció üteme Németországban, de a jelek szerint a németek megérezték, hogy gyorsulás következik: júliusban 3,8, augusztusban 3,9 százalékkal nőttek az árak év/év alapon, és utóbbi 1993 vége óta a legmagasabb érték. (Igaz, az uniós szinten harmonizált augusztusi német adat 3,4 százalék, és ez már csak 2008 közepe óta számít rekordnak.)

Az más kérdés, hogy az arany tényleg véd-e az inflációval szemben. Ha valaki 2009-ben ezerdolláros áron vett aranyat, akár elégedett is lehet a mostani 1800 fölötti árfolyammal, de aki tavaly 2000 dollár fölött, az már sokkal kevésbé. Igaz, aki fizikai arany vásárlásán gondolkozik, az jobban teszi, ha erre hosszú távú befektetésként tekint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAranyban tartva a pénz csak akkor őrzi az értékét, ha a dédunokáknak tesszük félreA számok nem támasztják alá, hogy rövidebb távon az arannyal meg lehetne őrizni a pénz vásárlóértékét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz arany Arany Világtanács infláció németország Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.