Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. június 17. 17:33 Pénz

Véletlenül sem Ronaldo miatt esett a Coca-Cola árfolyama

Hétfőn magyar idő szerint kora délután elég nagyot esett a Coca-Cola részvényárfolyama. Egészen pontosan a pénteki záróárhoz képest jelentős árfolyamcsökkenéssel kezdték meg a kereskedést a papírral, a zuhanás ugyanis a New York-i tőzsde nyitásakor történt. Tegnap a The Guardian számolt be róla, hogy a visszaesést – amely számításaik szerint 4 milliárd dollárral értékelte le az üdítőital-gyártó céget – a portugál csapat sajtótájékoztatóján történtek okozhatták. Az esemény előtt ugyanis Cristiano Ronaldo látványos mozdulattal tette félre a kitett Coca-Colás üvegeket, majd egyértelműen jelezte, hogy ő vizet iszik az üdítő helyett.

 

Valójában azonban szinte biztos, hogy az árfolyammozgást nem a portugál sztár akciója okozta, hanem főleg az, hogy hétfő volt az első olyan kereskedési nap, amikor a vásárolt részvények után már  nem járt a korábban meghirdetett osztalék.

A vállalat még áprilisban jelentette be, hogy július elején tulajdonosainak minden részvény után 42 centes osztalékot fizet. A pénzt azonban nem az kapja meg, akinek július elsején van Coca-Cola papírja, hanem az, aki az úgynevezett szelvényvágás napján birtokol részvényt. A szelvényvágás napja pedig épp hétfőre esett. Magyarul,

aki pénteken a zárás előtti másodpercben vásárolt, annak még járt osztalék, aki hétfőn reggel, annak viszont már nem.

Logikusan ez – minden egyéb tényező változatlansága mellett – 42 centes esést kellene, hogy jelentsen az árfolyamban. A részvény pedig majdnem ennyivel, egész pontosan 47 centtel nyitott alacsonyabban hétfőn a pénteki záróárnál. Más kérdés, hogy a kereskedés első perceiben tovább csökkent a jegyzés, valószínűleg azonban még ez sem Ronaldo miatt volt.

A New York-i tőzsde ugyanis ottani idő szerint 9.30-kor nyitott, ami itthon délután fél négyet jelentett. A portugálok sajtótájékoztatója azonban csak háromnegyed négykor kezdődött. Addigra pedig a Coca-Cola jegyzése már a napi mélypont közelében volt, ahonnan a nap végére 30 centet emelkedett.

Ez a cég teljes értékére vetítve 1,3 milliárd dolláros felértékelődést jelent.

Valószínűleg azonban ahogy a csökkenést, úgy a növekedést sem Ronaldo okozta. Bár nem lenne példa nélküli, hogy egy híres ember félmondatára élesen reagálnak a tőzsdék, ez azért nem általános. Ahogy Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő elemzője emlékeztetett: a Tesla alapítójával, Elon Muskkal fordult elő többször is az elmúlt időszakban ilyen, a bitcoin árfolyama például kilőtt egy tweetje után. Rá azonban tényleg sok kereskedő figyel, és még Musk is csak a tengerentúlon tud ilyen hatást kiváltani. Balásy szerint a Cyberpunk 2077 játékot jegyző lengyel CD Projekt nevű vállalat árfolyamát például már nem sikerült hasonló módon felbeszélnie.

Ronaldo akcióját egyébként elsőként a szakértők inkább pozitívnak értékelték a Coca-Cola szempontjából. A portugál ugyanis ráirányította a figyelmet az üdítőital-gyártóra, amelyről így most egész biztosan többen tudják, hogy szponzorálja az Eb-t, mint korábban. Ráadásul a Coca-Colának ásványvíz üzletága is van.

Persze akkor már merőben más a helyzet, ha a hasonló akciók általánosak lesznek, márpedig Ronaldo óta a francia Paul Pogba, és a tegnap két gólt szerző olasz focista, Manuel Locatelli is hasonlóan kezdte a sajtótájékoztatóját. Nem csoda, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség ma már arra kérte a csapatokat: ne pakolásszák a szponzorok üvegeit.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Coca-Cola Cristiano Ronaldo Euro 2020 európa-bajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.