Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. december 5. 16:49 Pénz

Jön a vám az angol határon, még jobban visszaszorul a magyar-brit kereskedelem

Még mindig nem született megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió között az áruforgalom Brexit utáni feltételeiről, pedig egy hónap sincs már hátra a brit kilépés tényleges bekövetkeztéig, vagyis az idei, egyéves átmeneti időszak lejártáig. Londonban mindenesetre már a vámellenőrzés visszaállítására számítanak, amivel jócskán megváltozhatnak kereskedelem feltételei. Ez a magyarországi vállalatokat is érinti, a kiemelkedően nyitott, vagyis export- és importfüggő magyar gazdaság ugyanis jelentős külkereskedelmi forgalmat bonyolít le az Egyesült Királysággal.

A brit kapcsolatokban leginkább a kivitel fontos, az Egyesült Királyság a tíz legfontosabb export célországunk között szerepel, tavaly a teljes magyar export 3,3 százaléka ment a szigetországba.

Az import kevésbé jelentős, az ország nem is szerepel a tíz legfontosabb importpartner között, és amint az alábbi ábrán is látszik, az elmúlt években fokozatosan visszaszorult.

A brit kivitel és behozatal feltételeinek megváltozása különböző mértékben érinti az egyes ágazatokat és termékeket. Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti tavalyi áruforgalom döntő részét a feldolgozott termékek, illetve gépek és szállítóeszközök tették ki. E termékkategóriákon belül kiemelkedő a villamos gépek, készülékek és műszerek, illetve a közúti járművek jelentősége, ezek az import értékének negyedét, és az export közel harmadát tették ki 2019-ben.

Vélhetően tehát leginkább a feldolgozóiparban, illetve a feldolgozóipari termékeknél lesz majd érzékelhető a britek megegyezés nélküli kilépése. A vámunión kívülre kerülő Egyesült Királyságból érkező termékek megdrágulhatnak, de a magyar exportőrök is drágábban értékesíthetnek majd a brit piacon, és ez ront a versenyképességükön, leginkább az unión kívüli szereplőkkel szemben.

Az uniós szerződéses vámtételek az elektronikai termékek esetében zömmel tíz százalék alattiak. Az autóipari alkatrészekre is hasonló tételek vonatkoznak, de a komplett gépjárművekre már inkább tíz-húsz százalékos kulcsok érvényesek. A brit vámtarifák már május közepe óta ismertek, az új vámrendszer a kormány szerint egyszerűbbé és olcsóbbá teszi a külkereskedelmet, nem különböztet meg fölösleges termékvariánsokat, és nem tartalmaz indokolatlan tételeket, miközben támogatja a környezetvédelemhez hozzájáruló termékek behozatalát. Magyarországról nézve az autókra vonatkozó tíz százalékos vám lehet különösen érdekes, igaz, a következő években a brit autópiaci kilátásokat jobban meghatározhatja, hogy az országban 2030-tól nem értékesíthetők kizárólag belsőégésű motorral szerelt gépkocsik, 2035-től pedig már hibridek sem.

A megállapodás hiányában életbe lépő brit vámtételek Boris Johnson kormányfő bizakodó megnyilvánulásai ellenére még a kormányzati elemzők szerint is a gazdaság növekedésének lassulását és az infláció élénkülését okozhatják a szigetországban. Az idő múltával pedig egyre inkább az Európai Unión múlhat a megállapodás létrejötte és feltételrendszere, és nem a Brexit illetve a koronavírus által párhuzamosan okozott gazdasági sokkhatásokat elszenvedő Egyesült Királyságon.

A járvány miatt elsősorban a turizmus és a vendéglátás került szorult helyzetbe, a Brexit viszont elsősorban a feldolgozóipart sújtja, kiváltképp az autóipart, ami számítások szerint a következő öt évben 55 milliárd fontos veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a kilépés miatt, és hasonló nagyságrendű termeléskiesés érinti majd a Brexit miatt az iparágat az unió többi tagállamában is.

Ezt valamelyest a magyar járműipar is megérezheti, bár az átlaghoz képest ez sem kitettebb a brit piacoknak.

Az Egyesült Királysággal való külkereskedelem, még ha nehezebbé és költségesebbé is válik, valószínűleg kevéssé viseli meg a magyar vállalatokat, amelyek mellesleg évek óta egyre kisebb forgalmat bonyolítanak le a szigetországgal. A brit gazdaság kilátásai azonban nem túl fényesek, és kérdés, hogy ha most nem is születne megállapodás, a későbbiekben sor kerül-e a vámrendszer valamilyen korrekciójára. Ezzel kapcsolatban érdemes szem előtt tartani, hogy a vámok alakulása gyökeres meglepetést a későbbiekben sem hozhat, mert az Egyesült Királyságra is vonatkozik a Kereskedelmi Világszervezet Vámérték Egyezménye, amelyen az uniós vámszabályok is alapulnak.

Pénz Brexit külkereskedelem vám vámemelés Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Avatar
2021. október 21. 16:28 Pénz

Meddig marad szuper befektetés a szuperállampapír?

Elemző szerzőnk szerint csak addig, míg az infláció átmenetinek bizonyul. Ha valaki arra számít, hogy ez nem jön be, akkor máshova érdemes tennie a pénzét.

Pénzügyek Másképpen
2021. október 18. 12:43 Fizetett hirdetés, Pénz

Állampapírokkal az infláció ellen – melyikkel érjük el a legjobb eredményt?

3,5 százalékot nem meghaladó infláció esetén a legjobb hozamot a Magyar Állampapír Plusz hozza, de ha magasabb az infláció akkor a Prémium Magyar Állampapír a nyerő.

Debreczeni Anna
2021. október 17. 12:34 Pénz, Támogatói tartalom

Az építőmunkások kétszer annyiból tudtak takarékoskodni a reformkorban, mint a szőlőmetszők

Folytatjuk tavaly indult cikksorozatunkat a magyar gazdaságtörténet hőskoráról, a modern pénzintézeti rendszer kialakulásának körülményeiről.

Fontos

Hajdu Miklós Váczi István
2021. október 25. 17:37 Adat, Közélet

Hiába hajtogatják, a kormányváltás hiányának nincs köze a gazdasági sikerekhez

Visszatérő kormányzati állítás, hogy a „politikai stabilitás” segíti az ország gazdasági felzárkózását, a környező országok adatai azonban ezt nem igazolják.

Jandó Zoltán Váczi István
2021. október 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Még 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteret

Nem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

Avatar
2021. október 24. 15:55 Élet

A koronavíruson átesett focisták teljesítménye bizonyítottan hosszabb távon is romlik

A kimutatott koronavírus-fertőzés még fél év után is hatással van a focisták teljesítményére.