A sportoló sztárokról mindenki tudja, hogy rengeteg pénzt keresnek. Nem csoda, hogy sokan irigylik őket ezért, de ha jobban megnézzük mi történik velük, miután visszavonulnak, akkor már biztosan kevésbé vágyunk a helyükbe.

A profi játékosok óriási fizetéseket kaphatnak, főleg, ha ők a csapatuk húzónevei. James Harden kosárlabdasztár például évi 42,5 millió dollárt keres,

ez forintban nagyjából 13 milliárd.

És ő nem kirívó eset, sok amerikai sportoló keres hasonló összegeket. De a magyaroknak sem kell panaszkodniuk, egy-egy focista akár havi 10 millió forintot is megkereshet egy évben.

A magas fizetéseknek több oka is van. Egyrészt jóval rövidebb a karrierjük, mint egy átlagos dolgozó embernek, közben viszont nagyobbak a kockázatok. Nagyon könnyen lesérülhetnek, ami nem csak egészségügyi kárt és azzal járó anyagi terhet okoz, de akár egyik napról a másikra is véget is vethet a teljes pályafutásuknak. De még ha egészségesen ki is bírják végig, akkor is átlagosan hat évig maradnak csak aktívak. Így logikus, hogy éves szinten többet keressenek, hiszen jóval kevesebb ideig kapnak fizetést, mint más munkavállalók.

Életpályára vetítve azért is jóval túlszárnyalja a sportolók fizetése az átlagkereseteket. (Legalábbis a sport csúcsán, az amerikai egyetemi bajnokságban már nem igaz ez.) Ez azért lehetséges, mert a sportbiznisz ennyire jól jövedelmező üzletág. Maradjunk amerikai példánál, ahol valóban a piac tartja el a profi ligában játszó sportolókat. Itt hatalmas összegek folynak be már csak a közvetítői díjakból is, erre jönnek még rá a merchandise bevételek és a jegyárak sem elenyészőek.

Ráadásul ezek közül mindegyiket nagyon befolyásolják a csapatok sztárjátékosai. Amikor LeBron James még a Clevelandben játszott, akkor

130 százalékkal többet fizettek az idegenbeli meccseik jegyére, mint az ellenfél csapat átlagos jegyára,

amikor nem a Clevelanddel játszott. Nyilván a közvetítést is többen nézik, és a rajongók is több csapatlogós tárgyat vásárolnak, amikor jól megy a csapatnak. Ebből következik, hogy ezeket a játékosokat valóban érdemes jól megfizetni, nehogy más csapathoz igazoljanak és nekik termeljék tovább a profitot.

Ez mind jól hangzik, de mi történik a jól kereső sztárokkal, miután véget ért a karrierjük? Kyle Carlson és szerzőtársai annak jártak utána tanulmányokban, hogy mennyire látnak előre a játékosok és mennyit tesznek félre a fizetésükből? A hagyományos közgazdasági viselkedési modell szerint az emberek időben simítják a keresetüket, tehát amikor többet keresnek, akkor félretesznek azokra az időkre, amikor majd kevesebbet vagy egyáltalán nem keresnek. Ez azt általában jelenti, hogy félretesznek nyugdíjalapba vagy más befektetésbe, hogy amikor már nem dolgoznak abból tartsák el magukat.

A sportolók annyi pénzt keresnek, hogy abból bőven jut megtakarításra, befektetésre és még így is jól élhetnek aktív éveikben is. Így azt gondolhatjuk, hogy nem szükséges nagy erőfeszítés, hogy gondoskodjanak magukról a visszavonulás utáni időszakban is.

Mivel a szerzők csak a fizetési adatokat érték el, de azt nem, hogy mire költik a pénzt a sportolók, ezért Carlsonék azt vizsgálták meg, hogy mekkora arányban jelentenek a visszavonulásuk után magáncsődöt a profi amerikaifutball-liga, az NFL profi játékosai. Ezzel megközelítő képet kaphat arról, hogy milyen viselkedés a jellemző a jól kereső, de kevés ideig aktív játékosokra.

A fizetési adatok 1996 és 2013 között álltak rendelkezésre. Sem az összkereset, sem az aktívan eltöltött idő nem hatott szignifikánsan arra, hogy mekkora eséllyel jelentett csődöt egy játékos. Viszont ez az arány jóval magasabb az NFL játékosok között, mint az átlagos amerikaiak körében. A visszavonulás utáni második évig a profi amerikai focisták kettő,

a visszavonulás utáni 10 évben a 15 százaléka jelentett csődöt.

Ez a visszavonulás után eltelt idővel nő, de 10 év után már nem változik.

Ez tehát azt mutatja, hogy annyira nem raknak félre a dollármilliókat, de legalábbis az átlagnál jóval magasabb fizetést hazavivő játékosok, hogy sokan 1-2 évig sem bírják anyagilag a visszavonulás után. Ennek több oka is lehet. Egyrészt, ami a magyar átlagembert valamennyire megvédi az ilyen helyzetektől, hogy mi kötelezően fizetünk nyugdíjat és kapunk valamennyit az államtól a nyugdíjba vonulás után. Ez az összeg nagyon kevés az amerikai focisták esetében, csak ebből nem tudnak megélni. Mindenképpen gondoskodniuk kell saját megtakarításról aktív éveikben, de ez másoknak sem megy olyan könnyen, mint hinnénk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mai döntéseden múlik, hogy gazdag leszel-e a jövőbenTúlértékeljük a jelenlegi élvezeteket. Érdemes tisztában lenni a gondolkodásunk korlátaival, ha nem akarunk megszorulni a jövőben.

Ráadásul a profi sportolók általában minden idejüket a sportnak szentelik már középiskolás koruk óta. Az amerikai focistákra főleg jellemző, hogy sokan kitörési pontként élik meg a szegénységből, ezért mindent erre az egy lapra tesznek fel. Így nem jut idejük tanulásra,

nem szereznek magas végzettséget.

Pedig a tanulás és a felhalmozott tudás segíti a tudatos pénzügyi viselkedést. Nekik viszont a sok edzés miatt ezt is hanyagolniuk kell. Ezért az átlagnál is alacsonyabb a motivációjuk a megtakarításra. Emellett elvárják tőlük a nagyzoló és pazarló életmódot, ami sok pénzt emészt fel, és ezt még a magas fizetések mellett is megérzik.

Ezért harmincas éveikben, amikor egy átlagos sportoló visszavonul, ott állnak kevés megtakarítással és még nagyjából 40-50 hátralevő évvel, amit ebből a kevésből kéne finanszírozniuk. A megtakarításuk pár éven belül elfogy és ugyanúgy munkát kell vállalniuk, hogy megéljenek, de ráadásul alacsony végzettséggel ez még nehezebb, mint annak, aki iskolában töltötte azt az időt, amit ők a pályán. Legközelebb, ha irigykedünk a sportolók életmódjára, gondoljunk erre és nyugtassuk meg magunkat, hogy nem is olyan rossz a mi helyzetünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Olvasson tovább a kategóriában