Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. június 26. 10:19 Pénz

Nettó 329 ezer forintot fogunk keresni a kormány szerint négy év múlva

A cikk eredeti formájában az Mfor.hu-n jelent meg.

Hónapról hónapra örömteli hírrel állhat elő a kormány a Központi Statisztikai Hivatal adatközlései nyomán: a hazai bérek emelkedése lendületes és töretlen, ami több tényezőnek is köszönhető. A hatéves bérmegállapodás révén szignifikáns mértékben emelkedett az elmúlt pár évben a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve a szociális hozzájárulási adó megállapodás szerinti csökkentése is lehetőséget ad a munkaadóknak a béremelésekre. Az adócsökkentés miatt megmaradt összegeket ugyanis a dolgozók fizetésének növelésére fordíthatják. Harmadik bérnövelő tényezőként pedig a munkaerőhiány említhető. Bizonyos területeken ugyanis a munkaadók magasabb bérek biztosításával igyekeznek a hiányzó munkaerőt pótolni, illetve a jelenlegit megtartani.

Azt biztosan nem lehet tudni, hogy a következő négy-öt évben ugyanezen indokok állnak-e majd a bérnövekedés hátterében, mindenesetre a kormány további lendületes béremelkedéssel számol – ez a jövő évi költségvetés gazdasági prognózisát taglaló részéből derül ki.

Ebben a GDP, infláció, háztartások fogyasztása mellett a munkaerőpiacra, így a nettó bérek várható alakulására vonatkozóan is tartalmaz előrejelzést a táblázat. E szerint a nettó fizetések lassuló ütemben, de továbbra is emelkedhetnek:

  • 2019-ben 9,4 százalékkal,
  • 2020-ban és 2021-ben 8,3-8,3 százalékkal,
  • 2022-ben 8,2 százalékkal,
  • 2023-ban 7,9 százalékkal

nő a dolgozók által hazavitt összeg. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2018-ban az átlagos nettó fizetés 219 412 forint volt, amiből kiindulva a kormány által jelzett növekedési ütem alapján kiderül, hogy

2023-ban már 328 688 forint lehet az átlagos nettó bér Magyarországon.

Ez a 2018-ashoz képest 109 ezer forinttal jelent nagyobb összeget. Bár a prognózis alapján lassul a növekedési ütem, az előző ötéves ciklussal összevetve nominálisan mégis fokozódik a béremelkedés mértéke, ami a korábbi évek alacsonyabb bázisával magyarázható. 2013 és 2018 között 68 ezer forinttal nőtt nominálisan a nettó bér.

Hiába azonban a lendületes növekedés, nemzetközi viszonylatban még ez is kevés az érdemi felzárkózáshoz, sőt. Mint az egy nemrég megrendezett konferencián elhangzott, a jövő évben várhatóan a béreket dinamikusabban felzárkóztató Románia is lehagyja Magyarországot, így a régi EU-tagállamokhoz viszonyítva a magyarnál már csak Bulgáriában lesznek alacsonyabbak a jövedelmek.

A mostani számítások alapján az látszik, hogy a munkavállalók egyéb juttatásai a bér szárnyalásával ellentétesen fognak alakulni. Az Mfor nemrég a konvergencia programban szereplő prognózisok alapján próbálta megbecsülni a nettó bérek várható alakulását. A programban azonban nem a nettó bérekre, hanem a munkavállalói jövedelmekre szerepelt előrejelzés. Ez a nemzeti számlák alapján számolt munkavállalói jövedelem azonban nem egyenlő a bérrel, mert ezen felül még az egyéb munkavállalói juttatásokat is magába foglalja. Éppen ezért a korábbi évek adatai alapján azt feltételezték a következő öt évre, hogy a munkavállalói jövedelem 83 százalékát teszi ki a bér. Ebből levezetve 2023-ra 286 ezer forintos átlagos nettót kaptak eredményül.

A két becslés közötti differencia nem arra enged következtetni, hogy a kormány rövid időn belül ennyivel kedvezőbbnek látná a bérek várható alakulását. Sokkal inkább arra utal, hogy a jövőben a munkavállalói jövedelmen belül az eddigieknél nagyobb arányt fog képviselni a fizetés, vagyis az egyéb juttatások várhatóan egyre inkább háttérbe szorulnak. Az utóbbiak közé tartoznak például a természetbeni javadalmazások, melyeket a munkavállaló kap a munkavégzés ellenértékeként, egyre szűkösebb módon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal több lesz a szegény nyugdíjas a kormány előrejelzése alapjánA bérek és nyugdíjak közötti szakadék egyre mélyülni fog a következő években. A következmény a legidősebb társadalmi réteg egyre nagyobb mértékű elszegényedése lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz béremelés keresetek nettó bér Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.