Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. április 17. 09:52 Pénz

Nem fogjuk viszontlátni egyéni nyugdíjszámlánkon a magánpénztári befizetést

A cikk az Mfor.hu-n jelent meg először.

Újra és újra előkerül a téma, hogy mi lesz az Orbán-kormány kilenc évvel ezelőtti ígéretével, amely szerint a magánnyugdíjpénztárakból visszaszármazott megtakarítások átkerülnek a volt tagok állami rendszerben vezetett számláira. Vagyis végső soron ezzel kiegészül a nyugdíjuk, amikor annak folyósítására a nyugdíjba vonuláskor sor kerül.

A tömeges, 2,8 millió egykori pénztártagot megmozgató ígéret hatására lényegében elvérzett a magánpénztári rendszer, alig maradt talpon néhány pénztár. A visszalépések – pontosabban a visszaléptetések, mert a pénztárban maradásról kellett nyilatkozatot tenni, aki nem nyilatkozott, annak a megtakarítása automatikusan átkerült az állami kasszába – egyik legfőbb motivációja az addig felhalmozott, nem egy esetben több milliós megtakarítás egyéni számlához kötése volt. A másik pedig az a fenyegetés, hogy aki nem lép vissza, annak a továbbiakban nem keletkezik jogosultsága nyugdíjra az állami ellátórendszerben.

Mint kiderült, az ígéretből nem lett semmi, a fenyegetést pedig nem tudta valóra váltani a kormány a jogi buktatók miatt.

A reményt azonban továbbra is táplálja az érintett mintegy 2,8 millió ember, hogy az átvitt pénzük egyszer majd megjelenik a számláikon. Abba kapaszkodnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank rendre közli az átvitt magánpénztári vagyon mértékét. Erre azonban – mint a jegybankban mondják – az uniós statisztikai előírások miatt van szükség: akkor számolják el az adott tagra jutó összeget, amikor nyugdíjba vonul. De a vagyon már nem áll rendelkezésre, az elment adósságcsökkentésre, vállalati tulajdonrészek növelésére.

Most a kormányzat felől jött egy újabb egyértelmű jelzés, hogy nem érdemes reménykedni: egy parlamenti képviselői kérdésre adott válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára közölte az alábbiakat:

„A társadalombiztosítási és a magánnyugdíjrendszer alapvető különbségéből adódóan a magánnyugdíjpénztári egyéni számlán felhalmozott összeg jóváírása a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető.”

Rétvári arra utal, hogy vannak egyéni számlák, de azok csak arra szolgálnak, hogy a nyugdíj kiszámításához segítséget adjanak. A járandóságot a szolgálati idő és a kereset függvényében határozzák meg. A számla tehát a jogszerzésről ad tájékoztatást.

Pénzt azonban ide nem lehet feltölteni, leegyszerűsítve a dolgot. De az államtitkár szerint emiatt nem éri veszteség a visszalépőket: azzal kompenzálja őket a rendszer, hogy a teljes összegű járulékalapot figyelembe veszik majd a nyugdíjba vonuláskor. A magánpénztári időszak alatt ugyanis csak 75 százalékot fizettek a tagok az állami kasszába, a többi a pénztárakba ment. Rétváriék szerint az a rész is az államot illette volna, nem arról volt szó, hogy a szabadon felhasználható keresetéből fizette volna a tagdíjat a pénztártag. Így tulajdonképpen jogosan vette vissza az állam ezt az összeget – vonható le a tanulság.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbbet szán a kormány nyugdíjra, mégse lesz nagyobb emelésJelentősen emelkednek 2020-ban és 2021-ben a nyugdíjbiztosítási alap kiadásai, de valószínűleg nem azért, mert inflációt meghaladó emelésre készül a kormány.

Pénz magánnyugdíjpénztár Magyar Nemzeti Bank megtakarítás nyugdíjszámla Rétvári Bence Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bógyi Attila
2019. december 6. 14:06 Pénz

Gőzgép, Napóleon, klímaváltozás – 250 éves a jelzáloglevél

Heteken belül egységesebb alapokra helyezi az EU a banki jelzáloglevél kibocsátást. A zöld kötvények is egyre népszerűbbek lehetnek.

Avatar
2019. december 1. 16:48 Pénz

A sztársportolók a legrosszabb megtakarítók

A legjobb sportolók rengeteg pénzt keresnek. Akkor miért mennek csődbe ilyen sokan?

Avatar
2019. november 18. 09:52 Pénz

Jövőre lecsapnak a csaló KATÁ-sokra

Nagyjából 360 ezren KATÁ-znak, közülük azoknak kell aggódniuk, akiknél ez valójában munkaviszonyt leplez.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. december 14. 07:16 Podcast

Chikán Attila: Ahol az alapvető gazdasági összefüggéseket sem látják, ott csak balhé lehet

A hagyományos értelemben vett közgazdaságtani képzés Magyarországon gyakorlatilag megszűnőben van, az ELTEcon jövő szeptember után már nem indít új évfolyamot. De mi történik a Corvinuson? Pete Péter és Chikán Attila beszélget a G7 Podcast Liveon.

Avatar
2019. december 13. 17:11 Élet

Az oltásellenesek visszaélnek azzal, hogy a többség beoltatja magát

El lehet kerülni egy kicsit kellemetlen élményt, ha a többiek nagy része keresztülmegy rajta. Klasszikus potyautas probléma az oltásellenesség.

Jandó Zoltán
2019. december 13. 06:57 Vállalat

Vajna Tímea túl akart adni öröksége egy fontos részén, de a bíróság közbelépett

Osztatlan közös tulajdont csináltak volna a cégből, de a cégbíróság nem engedte. Közben a vállalat meg is szűnhet, mivel fél éve késik a beszámolójával.