Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. március 6. 09:51 Pénz

Ki fog itt még részvényt venni?

(A cikk eredetileg az Mfor.hu-n jelent meg.)

Az osztalékadó eltörlésével hozná meg az MNB a lakosság részvényvásárlási kedvét, de ha jobban megnézzük a számokat, kiderül, hogy ez nem számít túl sokat.

Közel 210 milliárd forint osztalékkal örvendeztette meg 2018-ban 14, a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) forgó társaság a részvényeseit. A földi halandók számára ez nem kevés pénz, ám a BÉT-re bevezetett 39 papír összesített (a részvények darabszámának és árfolyamának szorzatából adódó) piaci kapitalizációjának alig 2,5 százaléka. A tavaly tavasszal és nyáron kifizetett osztalékok több mint háromnegyede intézményi befektetőkhöz, mintegy 15 százaléka a több cégben (Mol, Richter, OTP, Émász, Elmű, Rába) is tulajdonos államhoz vándorolt, csak a többi illethetett meg magánszemélyeket. Hogy pontosan mennyit, azt azért nem lehet megmondani, mert a BÉT szabályzata alapján a tőzsdei cégek csak a minimum 5 százalékos pakettet birtokló tulajdonosaikat kötelesek megnevezni.

Ám ha azt vesszük, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2018 végén 563 milliárd forint értékű BÉT-részvényt birtokoltak hazai magánszemélyek, ami a piaci kapitalizáció mindössze 7 százalékára rúgott, és az osztalékfizetők között az együttesen 90 százaléknál is nagyobb súlyú blue chipek is megtalálhatók, akkor nem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk, nagyjából 14 milliárdnyi osztalék üthette a kisbefektetők markát.

Ekkora az a bruttó összeg, ami után elvileg 15 százalék személyi jövedelemadót kellett levonni. Ez tehát összességében mintegy 2 milliárd forinttal csökkenthette volna a befektetők nyereségrészesedését, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy gyarapította volna az állam adóbevételeit.

Szerény költségvetési áldozat

Nagyságrendileg tehát mindössze ekkora összegről mondana le a költségvetés, ha zöld utat kapna az MNB versenyképességi csomagjának azon javaslata, miszerint a természetes személyeknek ezentúl nem kellene adót fizetni.

Ám még a 2 milliárdnál is kevesebb lehet az adóteher, hiszen bizonyára sok kisbefektető él azzal a lehetőséggel, hogy ha részvényeit tartós befektetési számlán (tbsz) tartja, akkor 3 év után csak 10 százalékos adót kell fizetnie, 5 év után pedig egyetlen fillért sem. Az MNB adatai szerint 2018 végén 331 ezer tbsz-számlán 2549 milliárd forint szunnyadt, ám arról, hogy mennyi részvény volt a számlákon és azok mennyit értek, nincs adat.

Ahhoz azonban van muníció, hogy hozzávetőlegesen megválaszoljuk a kérdést: vajon mennyire dobogtathatja meg a kisbefektetők szívét az osztalékadó eltörlése, ennek kapcsán mennyire kapnak kedvet tőzsdei részvények vásárlására, illetve bővíthetik a már meglévő portfoliójukat? Az utóbbi évek tapasztalatai alapján attól tartunk, ez a kedvezmény aligha lendíthet sokat. A magyar lakosság ugyanis meglehetősen kockázatkerülő: mint a BÉT 2018. évi stratégiai jelentéséből kiderül, tavaly év végén a teljes lakossági megtakarításoknak kevesebb, mint 2 százaléka volt tőzsdei részvényben.

Inkább az alig kamatozó bankbetét

Összességében még akkor sem fordultak a magánszemélyek a BÉT-papírokhoz, amikor a bankbetétek kamata a nullához közelített, s a befektetési alapok, valamint az állampapírok is csak néhány százalékos éves hozammal kecsegtettek. Bár a magánszemélyeknél 2018 végén lévő tőzsdei részvények értéke közel 210 milliárd forinttal haladta meg a 2010 április végit, ez kizárólag annak köszönhető, hogy ezalatt felértékelődtek a papírok. Ha ugyanis a tranzakciókat nézzük, akkor nemhogy növekedett, hanem még csökkent is – mintegy 10 milliárddal – a kisbefektetők BÉT-részvényállománya az elmúlt közel kilenc évben.

Ez különösen azért szembeötlő, mert ugyanezen idő alatt az állampapírok állománya a tranzakciók révén több mint 5 ezer milliárddal nőtt, míg az átértékelődések további 12,4 milliárdot tettek hozzá a portfoliók értékéhez. Ennél a befektetési jegyek állománya jóval szerényebben, 1820 milliárddal gyarapodott, amiből 152 milliárd köszönhető a nettó eszközértékek pozitív elmozdulásának. De, ami mindkét előbbi adatnál érdekesebb: közel 1400 milliárdnyi friss pénz érkezett a bankbetétekbe 2010 áprilisa és 2018 vége között. Úgy, hogy a lekötött betétek átlagkamata 5,31-ről 0,57 százalékra zuhant.

Versenyképes osztalékhozamok

Pedig a tőzsdei cégek által fizetett osztalékok az utóbbi években nagyon is versenyképesek voltak. A 2017-es nyereségrészesedések éves, az árfolyamokra vetített hozamai 1,5 és 10 százalék közé estek.

Nemcsak az előzmények ismeretében jelentős kihívás tehát a hazai kisbefektetőket tőzsdei részvényekbe terelni, hanem azért is, mert az MNB az államadósság devizamentesítését is meghirdette, ami a lakosság állampapírvásárlásainak fokozása nélkül elképzelhetetlen. Azt a Varga Mihály pénzügyminiszter által kitűzött célt, miszerint a kisbefektetők által birtokolt mintegy 5800 milliárd forint értékű állampapír-állomány öt éven belül megduplázódjon, a kormány az állampapírokra tett felárral próbálja elérni. Már most lehet például 5 százalék körüli éves kamattal venni állami adósságlevelet, s ez a mérték még magasabb is lehet a következő években, ha a piaci kamatok az irányadó jegybanki ráta emelése hatására elindulnak felfelé – erre az elemzők, ha nem is az idei évtől, de 2020-tól már látnak esélyt. Márpedig az utóbbi évek tapasztalatai alapján kétséges, miért tőzsdézzen a magyar, ha gyakorlatilag kockázatmentesen, viszonylag tisztes hozammal tudja fialtatni a pénzét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.