Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 10. 10:30 Élet, Pénz

A világ leggazdagabb nője lehet válása után MacKenzie Bezos

Ahogy már sok helyen megjelent, elválik a világ leggazdagabb embere, az Amazon-alapító Jeff Bezos és felesége. A pár barátságos hangulatú közleményben tudatta ezt néhány órával azt megelőzően, hogy egy amerikai bulvárlap elkezdte beharangozni a szakítással kapcsolatos sztoriját.

Jeff és MacKenzie Bezos 1993-ban házasodott össze, négy gyermekük született. Az üzletember regényíró felesége az első években aktívan részt vett az eredetileg online könyvkereskedőként működő Amazon felépítésében.

Jeff Bezos házassága alatt szerezte a jelenleg 137 milliárd dollárosra becsült vagyonát, ezen pedig Washington állam törvényei szerint – a pár Seattle-ben él, ahol az Amazon központja is van – fele-fele arányban kell osztozni, ha a pár nem állapodik meg másként. A vagyon nagy részét az Amazonban birtokolt körülbelül 16 százalékos részvénycsomag adja, de része a Washington Post napilap és az űriparban utazó Blue Origin nevű cég is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA családi befektetés, amely 10 millió százalékos nyereséget hozottA 90-es évek közepén az Amazon csak egy volt a rengeteg induló amerikai e-kereskedelmi cég közül, az alapító Jeff Bezos édesanyja és mostohaapja azonban annyira bízott a sikerében, hogy 1995-ben 245 573 dollárt fektetett bele – derül ki egy két évvel későbbi Amazon-dokumentumból.

Ha egyenlően osztoznak, közel 69 milliárd dolláros vagyonával MacKenzie Bezos lesz a világ leggazdagabb nője, kényelmesen megelőzve a jelenlegi listavezetőt, Francoise Bettencourt Meyerst, a L’Oreal-alapító unokáját, akinek vagyona jelenleg 45,6 milliárd dollárt a Bloomberg szerint.

A hírügynökség 500-as milliárdoslistáján szereplő 66 nő közül egyébként 60 öröklés vagy válás révén jutott a vagyonához, hatan számítanak önerőből meggazdagodottnak. A férfiaknál 313-121 az arány a self-made milliárdosok javára. Ha Jeff Bezos vagyona megfeleződik, ismét a Microsoft-alapító Bill Gates lehet a világ leggazdagabb emberek; jelenleg 92,5 milliárd dollárja van.

A vagyon megosztásáról egyelőre semmit sem közöltek Bezosék, egy Amazon-szóvivő pedig csak annyit mondott, hogy Jeff Bezos továbbra is kiemelten foglalkozik a cég ügyeivel. A Bloomberg cikkében megszólaltatott jogászok szerint a közvélemény valószínűleg nem is fogja megtudni a részleteket, mivel mindkét félnek az az érdeke, hogy ne legyen hírverés.

Ekkora vagyon egyenlő megosztása ugyanakkor példa nélküli lenne. Az Oracle-alapító Larry Ellison többször is elvált, de egyik sem érintette a cégben meglévő részesedését. Ugyanez történt a Google-társalapító Sergey Brinnel.

Ezek csendben elrendezett ügyek voltak, de persze botrányos eseteket is fel lehet idézni. Az olajbáró Harold Hammnek kétévnyi pereskedés után 2014-ben 972 millió dollárt kellett kifizetnie az akkor 16,1 milliárdra becsült vagyonából a volt feleségének.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz amazon Jeff Bezos MacKenzie Bezos milliárdosok vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.