Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 5. 17:14 Élet, Pénz

Jól hangzik a korai nyugdíj, de van vele néhány probléma

Idehaza is van apostola, de az Egyesült Államokban valóságos mozgalomnak számít a radikális spórolás, amelynek az a célja, hogy az ember felhagyhasson az anyagi kényszerből végzett munkával, vagy ahogy sokan mondják, nyugdíjba mehessen. (Valójában nincs szó nyugdíjról, hiszen az életkorhoz, illetve szolgálati időhöz kötött.)

Magyarországon ennek a gondolatnak a talán legismertebb képviselője a 30as nyugdíjas „márkanevű” Takács Szabolcs, aki 12 év munkaviszony után, 34 évesen „vonult nyugdíjba”, azóta saját elmondása szerint csak olyan munkákat vállal, amelyeket ingyen is szívesen elvégezne. Megtakarításának 60 százalékát részvényekben tartja, nagyrészt olyan osztalékfizető papírokban, amelyeket válságállónak tart. Ráadásul nagy részüket a 2008-as válság idején, nyomott áron vásárolta.

Ezekkel valóban van rá esély, hogy életformája megváltoztatása nélkül ki tudjon húzni egy előbb-utóbb biztosan bekövetkező válságot, bár azt ő maga is elismerte, hogy negatív gazdasági környezetben csökkenhet az osztalékból, illetve az ingatlan-bérbeadásból származó bevétel.

Ennél komolyabb veszélyeket tartogat, ha valaki olyan modellt alakít ki a korai nyugdíj érdekében, amely részben a részvények állandó értéknövekedésére alapoz. Mert hiába adódhat hosszú távon 8-12 százalékos plusz, ha olyan években is meg kell élni, amikor akár 30 vagy 50 százalékkal csökken a részvényportfólió értéke – hívja fel a figyelmet a Bloomberg véleménycikkének szerzője.

A mozgalom amerikai hívei úgy számolnak, hogy ha 35-40 éves korukig félreteszik a – kellően magas – fizetésük felét, és részvényeket vesznek belőle, akkor ezt követően már egyáltalán nem kell dolgozniuk.

Ehhez ugyanakkor nemcsak kedvező tőkepiaci környezet, hanem kellően fegyelmezett költési szokások is kellenek.

Ezért aztán igencsak eltérnek arról a vélemények, hogy mekkora az a félretett összeg, amely mellett kényelmesnek mondható az élet hátralévő része.

Egy dologban ugyanakkor egyet szoktak érteni a mozgalom hívei és kritikusai: szükség van arra, hogy a jelenleginél többen és többet gondolkodjanak a megtakarítás és befektetés fontosságán, lehetőségein. Ez igaz az Egyesült Államokra, ahol részben a meglehetősen alacsony megtakarítási ráta okolható például a nagy amerikai külkereskedelmi hiányért, még akkor is, ha Donald Trump elnök ezt inkább a külföld manipulációjának tudja be.

De idehaza is lényeges a téma, hiszen az emelkedő jövedelmeknek köszönhetően a korábbinál több ember számára merülhet fel egyáltalán a megtakarítás lehetősége. Ezzel okosan élni még akkor is fontos, ha átlagos jövedelem mellett esély sincs 35 évesen nyugdíjba menni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy rossz befektetés az egész társadalomnak fáj, nem csak azoknak, akik elrontottákAz alacsony pénzügyi kultúra nem csak az egyéneknek, hanem az egész társadalomnak károkat okoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz korai nyugdíj megtakarítás tőzsde Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. március 24. 10:20 Adat, Élet

Csak a magyarok lettek boldogtalanabbak a régióban a cseheken és a szlovákokon kívül

A kelet- és közép-európai régió 17 országából összesen ötben volt tavaly alacsonyabb a boldogságindex, mint Magyarországon.

Vermes Nikolett
2025. március 22. 06:45 Élet, Világ

Indokolatlanul sok hulladék keletkezik az egészségügyben

Rengeteget spórolhatna az ellátórendszer, ha nem lenne ennyire rászokva az egyszer használatos eszközökre.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 05:50 Vállalat

Ingatlanbirodalmat építenek a NER-es építőiparban szerzett pénzből

Az állami megbízásokból megnövesztett cégrészt eladták a NER-en belül, majd a pénzből elkezdtek ingatlanokat venni.

Vámosi Ágoston
2025. március 23. 06:30 Világ

Mitől működik egy vásárlói bojkott?

Nehéz úgy kikerülni a sarki kávézót, ha nincs másik a közelben, és nehéz büntetni egy céget, ha a vásárlók nem hiszik el, hogy minden egyes vásárlásuk számít.