A pénzügyi piacok fejlettsége nagymértékben befolyásolja egy ország gazdasági növekedésének mértékét. A reálgazdasági folyamatok minél hatékonyabb működéséhez egy megbízható és a gazdasági szerkezetbe mélyen integrált pénzügyi rendszer szükséges.
A mainstream közgazdasági gondolkodásnak évtizedek óta része ez a megállapítás*https://www.nber.org/papers/w25079.pdf, mely igaz a fejlődő országokra, ugyanakkor egy nemrég megjelent tanulmány*https://pascal.iseg.utl.pt/~aafonso/eif/pdf/Levine.pdf szerint a fejlett nyugati gazdaságokban nem feltétlenül ilyen egyértelmű a helyzet. A tanulmány szerzői, Stephen Cecchetti és Enisse Kharroubi 1985 és 2009 között húsz országban vizsgálták a hitelállomány és a munkatermelékenység növekedésének kapcsolatát. Megállapították, hogy a vizsgált országokban
minél nagyobb volt a hitelnövekedés, annál kevésbé nőtt az egy munkásra jutó kibocsátás.
Mielőtt részletesebben ismertetnénk a szerzők eredményeit, tegyünk egy kitérőt a pénzügyi rendszer gazdaságban betöltött szerepére. A pénzügyi rendszer feladata, hogy felgyorsítsa és olcsóbbá tegye a gazdaságban végbemenő tranzakciókat. A lakosság által felhalmozott megtakarítások a bankrendszeren keresztül tudnak eljutni azokhoz a vállalkozókhoz, akik magasabb jövőbeli kifizetések ígérete mellett beruházásokat hajtanak végre, innoválnak, ami végső soron az ország termelékenységének növekedéséhez vezet.
Hogyan jutottak látszólag ellenkező eredményre Cecchettiék?
Abban az esetben, ha a felhalmozott hitelállomány megfelelő szinten marad, akkor a gazdaság hosszú távon profitál a rendszerből. Ugyanakkor a szerzők szerint egy bizonyos szint után a hitelállomány-növekedés negatívan hat a termelékenységnövekedésre.
Az általuk használt modellben a vállalati hitelállomány növekedését két dolog befolyásolja. A vállalkozók szembesülnek a hagyományos kockázat-hozam trade-offal. A vállalkozók hitelfelvétel előtt különböző hozamú és kockázatú beruházások közül választhatnak úgy, hogy minél magasabb egy beruházás várható hozama, annál nagyobb a kockázat is.
A beruházások megvalósításához és megtérüléséhez pedig több időre van szükség, ezért a vállalkozók döntése nem csak a jelenlegi hitelfelvétel lehetőségeitől függ, hisz egy hosszú távú beruházás esetén később is felléphetnek finanszírozási kockázatok.
Egy olyan gazdasági környezetben, ahol a vállalkozóknak már korábbról felhalmozott hiteleik vannak, az új beruházások közül a biztonságosabbakat fogják választani, melyeknek a várható kifizetése is alacsonyabb.
Ez viszont hosszú távon a termelékenységre is negatív hatással van, ami lassítja egy ország gazdasági növekedését.
Cecchettiék a hitelállomány növekedésének hatását különböző iparágakban vizsgálták. Arra jutottak, hogy pont azokat a vállalatokat érinti érzékenyen a hitelállomány-növekedés, amelyek tevékenységükkel nagymértékben hozzájárulnak a termelékenység és a gazdaság növekedéséhez.
Na de hol van az a szint, ahol a hitelnövekedésnek már negatív hatása van a növekedésre? Cecchettiéknek erre is van válaszuk. Egy korábbi tanulmányukban*http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.471.2150&rep=rep1&type=pdf arra jutottak, hogy
a GDP-arányos államadósság 85, míg a vállalati hitelállomány 90 százalékos szintje fölött a további hitelnövekedésnek jelentős negatív hatása van a hosszú távú gazdasági növekedésre.
Nem véletlen például, hogy az előbbi mutató alacsony szintje az eurózónába való belépés egyik kritériumaként is szolgál.
A cikk a Szexi Közgáz Blogon később olvasható írás szerkesztett változata.
