Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. október 9. 11:47 Pénz

Senki sem menekülhet a hat éve nem látott pénzromlás elől

Szeptemberben az egy évivel korábbinál 3,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Közel hat éve nem volt olyan magas az infláció, mint az előző hónapban.

 

Az áremelkedésről leginkább az üzemanyagok és a dohányáruk tehetnek, az egy évvel korábbi időszakhoz képest az előbbiek 14,9 százalékkal drágultak, míg az utóbbiak kereken 7 százalékkal. Az alkohol barátai ehhez képest jól jártak a 3,1 százalékos drágulással.

Azok sem úszták meg az áremelkedést, akik se nem autóznak, se nem dohányoznak, se nem isznak. Az élelmiszerek 4,6 százalékkal drágultak, ezen belül legjobban az idényáras burgonya, friss zöldség és gyümölcs, egész pontosan 21,2 százalékkal. Szintén többe került a liszt (7,8 százalékkal) és a tojás (7 százalékkal). Az ellentétes oldalon a KSH rövid összefoglalója csak a cukrot emelete ki, amely 22,7 százalékkal olcsóbb lett.

Mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki fával fűt, az ugyanis 12,1 százalékkal drágult. Ehhez képest a háztartási energia 1,5 százalékos áremelkedése szerénynek mondható.

 

Az infláció a 3,6 százalékkal már igen közel került a Magyar Nemzeti Bank 4 százalékos felső tűréshatárához. Igaz, a jegybankárok általában inkább az áru- vagy devizapiaci mozgásokat követő termékektől kiszűrt maginflációs mutatót figyelik, mert ez mutatja meg a gazdaság belső kereslet-kínálati tényezőiből eredő, valódi inflációs nyomást. Ha ez szintén tartósan meghaladná a 3 százalékos – egy százalékpontos tűréshatárral megtoldott – küszöböt, az MNB-nek lépnie kellene a megfékezése érdekében. Ez egyelőre azonban nem fenyeget, a maginfláció az utóbbi hónapokhoz képest lényegében változatlanul 2,4 százalék volt éves alapon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz dohányáruk infláció KSH szeszes italok üzemanyagok Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Fontos

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.