Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. október 9. 13:46 Pénz

Ha összedől a világ, legalább sok pénzt akarnak rajta keresni

Miközben a világ jelentős része az ENSZ tegnap kiadott klímajelentésének drámai megállapításait igyekszik feldolgozni, sok befektető azon gondolkozik, hogyan lehet mindebből pénzt csinálni. A lehetőségeknek az a típusa jól ismert, amely a katasztrofális következmények megelőzéséhez kapcsolódik. Ilyenek például a megújuló energiatermelésben és az elektromos autózásban érdekelt vállalatok. (Abba most ne menjünk bele, hogy az utóbbiak pontosan milyen mértékben segítenek mérsékelni a klímaváltozást.)

Mivel politikai értelemben a lehetetlennel határos olyan gyorsan leépíteni a fosszilis energiahordozók használatát, mint ahogyan arra szükség lenne az éghajlatváltozás kordában tartása érdekében, jó pár befektető olyan lehetőségekben kezdett el gondolkodni, amelyek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgálják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár tudósok szerint is készülni kell a megszokott világunk végéreA mostani társadalmak összeomlásáról már nemcsak elvont víziók szólnak, hanem a klímaváltozást övező tudományos vitákban is mindinkább szó esik apokaliptikus forgatókönyvekről.

Például, ha nem sikerül elkerülni a jelentős tengerszint-emelkedést, akkor a nagyvárosok térségében szükség lesz olyan védőfalakra, amelyek viharok idején is képesek megvédeni a metropoliszokat. „Egy ilyen rendszer New York városánál és New Jersey egy részénél méterenként 2,7 millió dollárba (768 millió forint) kerülhet” – villantotta fel a nagyságrendeket egy hírlevélben a JPMorgan Asset Management egy munkatársa a Bloomberg cikke szerint.

Mivel az amerikaiak 40 százaléka partközelben lakik, az ottani üzleti lehetőségek jó része az emelkedő tengerszinttel és a fokozódó viharveszéllyel áll összefüggésben. Vannak azonban olyanok is, amelyek Magyarországon is relevánsak. A szélsőségesebbé váló hőmérsékletek és csapadékeloszlás miatt kedvezőtlenebbek lesznek a mezőgazdasági termelés feltételei. Egyes növénykultúrákat csak öntözhető területeken lesz érdemes termeszteni, másokat pedig zárt térben. A haltenyésztés feltételei szintén megváltoznak. Szélsőségesen meleg nyarakon például aligha lehet majd sekély, könnyen felmelegedő tavakkal boldogulni, így felértékelődhetnek a bányatavak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA málna eltűnik Magyarországról, a meggy viszont nagyon pörögA fontosabb gyümölcsök közül egyedül a meggy termése nőtt a rendszerváltás óta.

A biztosítások piacát szintén átalakítja a klímaváltozás. Könnyen lehet, hogy egyes tengerparti területekre nem lehet majd biztosítást kötni, máshol viszont új típusú lehetőségek nyílnak meg. Egy amerikai vízszolgáltató például nemrég a szélsőséges csapadékeloszlás ellen biztosította magát – több vize ettől természetesen nem lesz aszály idején, viszont megvédi magát az ebből fakadó veszteségektől.

Az ingatlapiacon szintén sok lehetőség adódik. Egy dallasi portfóliómenedzser tavaly augusztusban akkor vásárolta be magát texasi ingatlanbefektetési társaságokba, amikor azok árfolyamát mélybe küldte a közelgő Harvey hurrikán. A befektetők ugyanis attól tartottak, hogy az elriasztja a turistákat és üzleti látogatókat, sőt talán maguk a szállodák is megsérülhetnek. Nem számoltak viszont azzal, hogy egy hotel sokkal jobb eséllyel marad ép, mint a lakóházak, amelyek megrongálódása miatt hatalmas lesz az igény a szálláshelyek iránt. Emiatt több szálloda foglaltsága is elérte a 100 százalékot, a szóban forgó befektető pedig rövid idő alatt 25-30 százalékos nyereségre tett szert.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz alkalmazkodás ensz felmelegedés klímaváltozás tengerszint-emelkedés Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.