Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. augusztus 21. 16:40 Pénz

Hiába tartják szerencsejátéknak, rengeteg kelet-európai vesz kriptopénzt

Sokkal lelkesebben vásárolnak kriptodevizákat Kelet-Európában, mint a kontinens nyugati részén, vagy akár az Egyesült Államokban. Mások mellett ez derül ki egy az ING még tavasszal készített felméréséből.

A pénzintézet megbízásából az Ipsos 15 országban közel 15 ezer embert kérdezett meg arról, hogy mit tud a kriptopénzekről, és tartaná-e vagyona egy részét ilyenekben. A válaszadók 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már most is van ilyen fizetőeszközben megtakarítása. Az egyes országok között azonban jelentős eltéréseket tapasztaltak, és a legtöbben a kelet-európai államokban fektettek bitcoinba, illetve hasonló eszközökbe.

 


Az abszolút éllovas Törökország volt, ahol 18 százalék birtokolt kriptodevizát, ami összefüggésben lehet a líra már akkor is sérülékeny helyzetével. De Romániában és Lengyelországban is 10 százalék feletti volt az arány. A kelet-európai dominanciában ráadásul komoly változás nem is várható, hiszen azokban az államokban mutattak leginkább hajlandóságot további vásárlásokra, ahol már most is elterjedtek ez a fajta befektetés. A törököknek közel fele, a románoknak pedig több mint harmada jelezte, hogy a jövőben lesz kriptopénze.

Magyarország sajnos nem került be a felmérésbe, így nem tudni, hogy nálunk mi a helyzet, de a felmérés időszakában itthon is eléggé sokat lehetett hallani a bitcoin körüli történésekről. Így annak ellenére (vagy épp azért) sem lenne meglepő, ha a hazai trendek is illenének a régiós folyamatokba, hogy a magyar adóhatóságnak néhány hónapja még gőze nem volt, hogyan kezelje az új őrületet.

A nagy médiavisszhang eredményeként egyébként a többség mindenhol értesült már arról, hogy léteznek kriptodevizák. Érdekes módon korosztályonként nem volt jelentős eltérés abban, hogy ki hallott már a bitcoinról és társairól, nemenként viszont igen: a férfiak sokkal nagyobb arányban ismerték kriptopénzeket, mint a nők. Az Ipsos felmérése egyébként vélhetően nem volt reprezentatív – legalábbis ez a szó egyszer sem szerepel az ING jelentésében – viszont a kor és nembeli eloszlásokat figyelembe vették a mintavétel során.

Szintén némileg meglepő eredmény, hogy Kelet-Európában viszonylag sokan számítanak arra, hogy ezekkel a devizákkal hamarosan online vásárlásoknál is fizethetnek majd. Míg nyugaton az emberek ötöde-hatoda véli csak így, addig a törököknél például több mint fele. Ez különösen annak fényében furcsa, hogy az egyébként már létező kriptodevizás fizetés épp náluk a legkevésbé elterjedt, miközben mondjuk a Benelux államokban már viszonylag gyakorinak számít.

Persze a többség így is inkább rövid vagy hosszútávú befektetésként tekint az ilyen pénzeszközökre. Méghozzá elég kockázatos befektetésként. A megkérdezettek nagyjából fele mondta azt, hogy még részvényben is kevésbé rizikós pénzt tartani, mint kriptodevizában. Joggal gondolták ezt, hiszen a Bitcoin és a többi kriptopénz árfolyama idén óriásit zuhant: a kripto-univerzum teljes értéke 800 milliárd közeléből 200 milliárd dollár alá zuhant.

Pénz bitcoin kriptodeviza kriptopénz Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Wiedemann Tamás
2019. február 15. 11:11 Pénz

Németország nem engedi ki a készpénzt a kezéből, és most meg is indokolták, hogy miért

Továbbra is ragaszkodnak az emberek a készpénzes vásárláshoz. Igaz, a nagyobb összegű számlákat egyre gyakrabban már bankkártyával egyenlítik ki.

Jandó Zoltán
2019. február 8. 17:04 Pénz

Blöff volt, hogy kevesebb közpénzt emésztenek majd fel a csapatsportok

A korábban jelzett 50 helyett 125 milliárdnyi adóforinthoz juthatnak a sportszervezetek. A ma bejelentett összeg még a szakmabelieket is meglepte.

Jandó Zoltán
2019. február 7. 06:52 Élet, Pénz

Feladtad az idei fogadalmad? Egy egész ágazat örül neki

Fitnesztermek építenek arra, hogy az év elején közel másfélszeresére ugrik a vendégek száma, az újonnan érkezők többsége azonban néhány héten belül feladja.

Fontos

Wiedemann Tamás
2019. február 14. 11:01 Közélet

Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál

A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi egynapos naperőmű-pályázat.

Váczi István
2019. február 13. 16:44 Vállalat

Dupla vagy semmit játszik a Suzuki a botrányos kirúgással

Jogi értelemben valószínűleg bukó helyzetbe hozta magát a Magyar Suzuki, de saját szempontjából ésszerű lépés lehetett: ha nincs szakszervezet, nem lesz sztrájk és „audis” béremelés.

Kasnyik Márton
2019. február 13. 13:31 Közélet

A kormány szép csendben bevezeti a családi vagyonkezelő alapítványokat

"Felmerült az igény", de csak 600 milliós vagyon felett. A fejlett világban az elit egyik legnagyobb trükkje, most behozzák Magyarországra is.