Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. június 27. 06:51 Élet, Pénz

Rogán és Szijjártó képtelen megszabadulni milliós tartozásától

Több mint háromszáz millió forinttal tartoznak ismeretlen magánszemélyeknek az országgyűlési képviselők. Ezt onnan lehet tudni, hogy a megválasztott politikusok vagyonnyilatkozatában van egy rubrika, ahová a magánszemély felé fennálló adósságot kell feltüntetni.

Azt viszont már nem kell megmondani, hogy kitől származik a pénz, így azt sem lehet tudni, hogy miért és mennyi időre adtak kölcsön a képviselőknek. (És eleve, a törvény semmilyen módon nem szankcionálja a képviselőt, ha nem a valós helyzetet tünteti fel vagyonnyilatkozatában.)

A magánkölcsön intézménye sok esetben a pénzmosás egy fajtája, ami arra szolgálhat, hogy leplezze a megmagyarázhatatlan gazdagodást. Ha egy politikus nem a banktól vesz fel kölcsön, hanem magánszemélytől, nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, hiszen nem tudni, hogy kért-e a kölcsönadó valamilyen szívességet cserébe.

Az új parlament megalakulásával az országgyűlési képviselőknek le ismét nyilatkozni kellett a vagyoni helyzetükről. A vagyonnyilatkozatokat január elején adták le, de mivel választások voltak, most májusban és júniusban új nyilatkozatot kellett tenniük.

Kormánypárti politikusok hajlamosabbak ismeretlenek felé eladósodni, mint az ellenzékiek: miközben a kormánypártiak parlamenti aránya kétharmados, addig az ismerősöknek tartozó képviselők négyötöde a Fideszes vagy KDNP-s politikus. Tavalyelőtt még valamivel több mint 341 millió volt az össztartozás, ez tavalyra 352 millióra nőtt, majd idén nyárra 323 millió forintra mérséklődött.

 

A csökkenés nagyrészt Szatmáry Kristófnak köszönhető. A fideszes képviselőnek 34 millió forintos adóssága tűnt el néhány hónap alatt, ennyivel tartozott ugyanis egy titokzatos magánszemélynek. A vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy miből törlesztett, a politikus a céges érdekeltségeiből sem vett ki osztalékot.

Igaz, hogy az egyik vállalkozás, amelyben 50 százalékos tulajdonos, még nem adta le a 2017-es beszámolóját. Ez a cég, a Szatmáry-Hungary Kft. azonban tavaly még veszteséges volt. Szatmáry ezen kívül megvált a Szatmáry Kft.-ben lévő 24 százalékos tulajdonrészétől is, az viszont nem derül ki a vagyonnyilatkozatából, hogy mennyit kapott a részesedésért. (Megkeresésünkre nem reagált a politikus.)

 

Nem volt ilyen szerencsés Szijjártó Péter külügyminiszter, aki évek óta egyetlen fillért sem tud törleszteni szüleinek, akiktől 30 millió forintot kapott kölcsön házvásárlásra. Rogán Antal kabinetminiszter sem képes lefaragni az adósságát, továbbra is 18,2 millió forinttal tartozik egy névtelen személynek.

Becsó Zsolt és Bíró Márk Fideszes képviselők szintén évek óta tartoznak magánszemélyeknek 15-15 millióval. L. Simon László sem szabadul a 28 millió forintos magánkölcsönétől, pártársaihoz, Pesti Imréhez és Tasó Lászlóhoz hasonlóan, akik 17, illetve 11 millióval tartoznak. A szintén fideszes Gelencsér Attila, Witzmann Mihály és Dankó Béla sem profitál a hazai gazdaság növekedéséből, tartozások évek óta nem csökken, rendre 12,5, 7,5 és 4 millió forinttal tartoznak.

A kormánypárti képviselők közül közül Kósa Lajosnak sikerült ötszázezer forinttal csökkenteni a titokzatos magánszemély felé fennálló tartozását, amely így már csak 15 millió forint. Hasonló mértékben törlesztett Lezsák Sándor is, aki még így is 9 millióval tartozik. Varga Gábor és Bóna Zoltán négymillióra mérsékelte a tartozását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTitokzatos magánemberektől kértek kölcsön a parlamenti képviselők több százmillió forintotRejtély, hogy miért kérnek kölcsön pénzeket olyan ismert politikusok, akiknek egyébként jelentős megtakarításaik vannak.

Lázár János két éve még 40 millióval lógott, ma már csak harminccal, Móring József Attila hat millióra mérsékelte az adósságát. Szászfalvi Lászlónak eközben 2,5-ről három millióra, míg Vittányi Istvánnak hatról, 6,2-re nőtt a magánszemély felé fennálló adóssága.

Az ellenzéki képviselők közül, az MSZP-s Burány Sándor lóg négymillióval valakinek, a Jobbikos Ander Balázs 1,4, Sneider Tamás 3,5, míg a függetlené vált Dúró Dóra 7,5 millióval tartozik. A PM-es Szabó Tímea évek óta tartozik a négymillió forinttal.

Új szereplő a listán a fideszes Révész Máriusz, aki négymillió forintot kért kölcsön valakitől. Párttársa Herczeg Tamás és Hubay György két, illetve egymillióval lógnak. A Jobbikos Volner János is eladósodott, 2,8 milliót kért valakitől. Új szereplő a listán a jobbikos Steinmetz Ádám, akinek a vagyonbevallássábban több tízmilliós megtakarítás szerepel, mégis adósságba verte magát, 18,4 milliót kért kölcsön egy ismerősétől.

Megkerestük a képviselőket is. A kormánypárti politikusok nem válaszoltak. Egyedül L. Simon László válaszolt még egy korábbi megkeresésünkre. A politikus szerint olyan dolgokra kérdeztem rá, amelyek magánügyek, ezért nem kívánta kommentálni a vagyonnyilatkozatában egyébként a „törvény által előírtak szerint kitöltött” adatsort. Sneider Tamás a Jobbik képviselője lakásfelújításra, Dúró Dóra független politikus házvásárlásra költötte a pénzt. Burány Sándor MSZP-s honatya „pénzköltési szokásairól” nem kívánt nyilatkozni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.