Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. június 2. 07:11 Pénz

Kétszer annyiból gazdálkodott a Puskás Akadémia, mint amennyi tornatermekre jutott az egész országban

Elsősorban néhány jótékony cégnek, illetve a tao-támogatásoknak köszönhetően több mint 6 milliárd forintos bevételre tett szert 2017-ben a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Az Orbán Viktor által alapított, és Mészáros Lőrinc által elnökölt szervezet így kétszer annyi pénzből gazdálkodhatott, mint amennyit tornatermek építésére szánt a kormány az előző évben.

Az alapítvány költségvetése ugyan volt már ennél nagyobb is, de egy évvel korábban például be kellett érniük 3,2 milliárd forinttal. A mostani bővülés persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy bár mindig is a felcsúti alapítvány volt a tao támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezője, soha akkora keretet nem hagytak még jóvá számukra, mint a futó szezonban.

 


A labdarúgó-szövetség döntése értelmében 5,4 milliárdnyi adóforintot irányíthat magához a szervezet. Ehhez csak az kell, hogy néhány vállalatot meggyőzzenek, a központi költségvetés helyett nekik utalják társasági adójukat (ez a tao-támogatások lényege). Márpedig ez Felcsúton nem szokott problémát jelenteni. Mivel korábban is milliárdokkal gazdagodtak ilyen forrásból, van gyakorlatuk a dologban.

Egy héttel a keret jóváhagyása után 2,2 milliárd forintot már össze is szedtek, ebből 1,3 milliárd ráadásul egy cégtől érkezett. Utóbbiról akkor azt írtuk, hogy azért érdekes, mert ha teljes egészében a 2017-es nyereség után fizette a nagylelkű tao-donor, akkor az érintett vállalatnak az idei profitja meghaladhatta a 18 milliárd forintot. Meglepő módon Mészáros Lőrinccel jó barátjának és üzlettársának, Szíjj Lászlónak az építőipari vállalata, Duna Aszfalt épp ekkora nyereséget ért el tavaly.

 

A teljes pénzt azonban nem sikerült összeszedni december végéig, azaz a bevételek egy része átcsúszhatott 2018-ra. Erre az alapítvány is utal beszámolójában, amely szerint a bevétel fele, tehát több mint 3 milliárd forint nem is taó-ból, hanem céges adományokból érkezett. Hogy pontosan mit kell ez alatt érteni, azt azonban nem részletezi a dokumentum.

A két fő forrás mellett kaptak támogatást az államtól illetve az európai és a magyar futballszövetségtől, magánszemélyektől, de 356 ezer forintot még a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából is összeszedtek.

 

Ami a korábbi (főleg a 2016 előtti) évekhez képest némi változás, hogy a befolyt pénzt elég nagy arányban el is költötték. Míg korábban hatalmas nyereségeket mutatott ki a felcsúti focialapítvány, ezúttal csak 1,1 milliárd forint volt a profit. Ebben jelentős szerepet játszik, hogy az alkalmazottakra, és a működéshez szükséges beszerzésekre elköltött pénz mellett volt 1,7 milliárdnyi egyéb ráfordítása is az alapítványnak. Hogy mi, azt azonban nem fejtették ki.

Az immár évek óta milliárdokból gazdálkodó alapítvány egyébként hatalmas vagyont halmozott fel. Eszközállománya meghaladja a 21 milliárd forintot. Ebben csakúgy benne van a tao-pénzből felhúzott Pancho Aréna, és a szintén így finanszírozott sportcsarnok, mint az az 1,3 milliárd forint, ami az év végén a szervezet bankszámláin pihent.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.