Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. április 25. 16:01 Pénz

Sikertelenül lázadtak az amerikai óriásvállalatok részvényesei a KPMG ellen

Nehéz hetet élt meg a világ egyik legnagyobb könyvvizsgálója, a holland székhelyű KPMG. Egy héten belül két jelentős ügyfelének a részvényesei is megpróbáltak megszabadulni a KPMG-től, mivel a közelmúltban több olyan botrányuk is volt, amelyekért a könyvvizsgálót is felelőssé tették.

Az egyik érintett az egyik legnagyobb amerikai cég, a General Electric (GE), amely a legrégebbi amerikai ügyfele a KPMG-nek, közel 110 éve dolgozik neki a könyvvizsgáló. A másik pedig a világ második legértékesebb bankja, a Wells Fargo, amelynek 87 éve partnere a KPMG. A Wells két éve a legnagyobb bank is volt piaci kapitalizáció alapján, de éppen a sorozatos csalásai miatt szorult le az első helyről.

2016-ban derült ki, hogy a bank az ügyfelei tudta nélkül mintegy két millió számlát nyitott meg, hogy saját részvényesei előtt villoghasson. Emellett a bank több ezer dolgozója olyan szolgáltatásokat (például autóbiztosításokat) tukmált rá ügyfeleire, amelyekre semmi szükségük nem volt. Az eset miatt egymilliárd dolláros büntetést terveznek kiszabni a bankra.

A General Electricnek pedig több mint felére esett a tőzsdei értéke tavaly a pénzügyi nehézségei miatt. Ez részben azért történt meg, mert a biztosítási részlegénél alaposan elszámolták magukat. Bár a GE a 2008-as válság után eladta az üzletágat, több milliárd dollárnyi kötelezettséget magánál tartott, a megkötött biztosítások kifizetésének fedezetére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelszabdalhatja magát Magyarország egyik legnagyobb beruházójaA GE megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy külön vállalatokba szervezze a főbb egységeit, ami tökéletes ellentéte az elmúlt évtizedek törekvéseinek.

A nehézségek miatt a jelentősen átalakítanák a céget, és a sokáig a legértékesebb amerikai vállalatnak számító GE-t a három fő tevékenysége, a repülés, az energetika és az egészségügyi berendezések gyártására koncentrálva szerveznék újjá. A GE az egyik legnagyobb magyar vállalat, így Magyarországot is érinthetik az átalakítások, a tizenegy itteni gyárában több mint 10 ezren dolgoznak.

Hiába nehezen érthető, hogy a cégek törvényes működéséért felelős KPMG-n hogyan siklottak át a szabálytalanságok felett, végül mindkét cég vezetése kitartott a KPMG mellett. A GE azzal érvelt, hogy a hosszú közös múltjukból adódóan a KPMG-nek komoly tudása van a cégről, így az a gazdaságos és hatékony megoldás, ha nem változtatnak. A két cég tavaly összesen 200 millió dollárt fizetett a szolgáltatásaiért.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz general electric kpmg Wells Fargo Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.