Az elmúlt években alaposan átalakult a műtárgyak árverezési piaca. Míg a kilencvenes évek közepéig az aukciós házak elsősorban arra koncentráltak, hogy az árverésre bocsátható gyűjteményeket becserkésszék, mára áttevődött a hangsúly a gyűjtők meggyőzésére. Illetve a világ milliomosainak gyűjtővé változtatására.
Mivel az impresszionisták és a modern műtárgyak jelentős része ma már a múzeumi gyűjteményekben és a hosszú távú magángyűjteményekben van, az aukciós házaknak arra kell vevőket találniuk, ami ezen felül a piacon elérhető maradt. Ahogy Don Thompson közgazdász, műtárgypiaci szakértő nemrég megjelent könyvében írja, a potenciális vevők feltérképezése és meggyőzése nagyon megváltozott, mert ők maguk is mások lettek és máshol lettek elérhetőek. Húsz éve a gyűjtők 90 százaléka a hatvanas-hetvenes éveiben járó cégvezető volt, jellemzően Észak Amerikából és Nyugat Európából. Ezzel szemben ma tipikusan a negyvenes-ötvenes éveiben járó cégtulajdonosok vásárolnak, akiknek már mintegy 20 százaléka Ázsiából jön.
A feladat azonban egyáltalán nem csak az aktív gyűjtők meggyőzése, hanem a világ gazdag embereinek ösztönzése arra, hogy műgyűjtőkké váljanak. Egy felmérés szerint a világ 100 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező emberei közül csak 11 százalék vásárol műalkotásokat, az aukciós házak tehát közel 90 százaléknyi fehér foltra tudnak rámozdulni.
Korábban a The Wall Street Journal írt arról, hogy a nagy aukciósházak szívesen vállalják át a gyűjtők gyerekeinek szülinapi rendezvényeit. A mögöttes szándék az, hogy ha a gyerek barátainak szülei is benéznek a zsúrra, ott sikerülhet őket elkapni egy kis marketingre.
Egy ilyen londoni szülinapi partira 30 kelet-európai milliomost sikerült behúzni a gyerekeik révén, és állítólag többeket el is kapott a gyűjtőszenvedély.
A Christie’s egy korábbi beszámoló szerint a shanghaji és hongkongi aukciókon becserkészett 18 potenciális kínai gyűjtőt, és megfinanszírozott nekik egy céges luxusutat New Yorkba. Mindent az aukciósház fizetett, a kínaiakat tejben-vajban fürösztötték, vitték őket múzeumból múzeumba és étteremből étterembe, majd a túra végén az árverésen elhelyezték őket azokban az egyedi kialakítású szobákban, ahonnan követhették az eseményeket, licitálhattak, de őket senki sem azonosíthatta be. Állítólag 236 millió dollárt költöttek, vagyis az este bevételének felét ők hozták.
Egy ügyes árverési specialistának gyakran egész különleges utakon kell eljutnia a gyűjtőkhöz. Loic Gouzer, az egykor a Sotheby’s-nél dolgozó ügynök például úgy ment el szörfözni a Maldív-szigetekre az egyik nagyvadnak számító gyűjtővel, Adam Lindemann-nal, hogy nem is tudott megállni a deszkán. Valahogy túlélte, és azóta számos nagy üzletet kötött vele. Később, akkor már a Christie’s ügynökeként egy manhattani plasztikai sebészt akart rávenni a gyűjteménye piacra dobására, csakhogy ő a Sotheby’s ügyfele volt. Gouzer ezért bejelentkezett egy anyajegy eltávolító beavatkozásra, és a kisebb műtét közben kezdte meggyőzni az orvost a váltásról.
Fotó: AFP/Europress
