Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. június 30. 11:37 Közélet, Vállalat

Csak Mészáros Lőrinc nyomtathatja majd pólóra, hogy „gondolom, nem gyalog”

Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH) a mostanra szállóigévé vált és mémek tömegének alapját képző „Gondolom, nem gyalog” kifejezésre a Talentis Group Zrt.

  • A Talentis Zrt. Mészáros Lőrinc legfontosabb vagyonkezelő vállalata, amelyen keresztül a felcsúti milliárdos több tucat másik céget birtokol. A társaságban a cég könyvei szerint 140 milliárd forintnyi, valójában – piaci értéken – ennél minden bizonnyal jóval nagyobb vagyon van.

Előzmények: Mészáros Lőrinccel május végén készített interjút a 444 Münchenben, a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtt. A lap szerint az egykori gázszerelő egy olyan 22 milliárdos magángéppel érkezett a helyszínre, amelyről korábban maga ismerte el, hogy van köze hozzá.

  • A 22 milliárdos repülőhöz pedig egy kétmilliárdos helikopterrel jutott el, így nem hazudott, amikor arra a kérdésre, hogy mivel érkezett Münchenbe, azt válaszolta: „gondolom, nem gyalog”.

Alulnézet: vélhetően ezt elégelte meg Mészáros Lőrinc, és cége nevében számos termékre és szolgáltatásra adott be védjegybejelentési kérelmet a milliárdost rendszeresen képviselő ügyvédi iroda.

  • Ha ezeket az SZTNH jóváhagyja, akkor a jövőben elvileg csak a Talentis Zrt. használhatja a kifejezést egyebek mellett távközlési szolgáltatások és reklámozás esetében, de ruhákra, illetve különböző nyomdaipari termékekre is csak ők nyomtathatnák rá a mondatot.

Reakciók: a hivatal valószínűleg probléma nélkül bejegyzi majd a védjegyet, ennek ugyanis nincs törvényi gátja – mondta lapunknak Pintz György szabadalmi ügyvivő.

  • A szakértő szerint a folyamat várhatóan jövő év elejére fut majd végig. Az említett termékköröknél azonban addig sem érdemes a kifejezést használni, hiszen, ha a hivatal megadja a védelmet, akkor az a bejelentés napjától, azaz múlt péntektől érvényes.
  • A védettség nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet majd idézni Mészáros Lőrinc legendás mondatát, üzleti célokra azonban csak nagyon korlátozottan lehet a jövőben használni. Azoknál a termékköröknél pedig, amelyekre a kérelmet beadták, egyáltalán nem.
  • Ezalól csak nagyon kevés kivételt enged a jogszabály. Pintz György hozzátette: a védjegytörvény ugyanakkor tartalmaz bizonyos korlátokat. Ha valaki csupán jóhiszeműen, szolgáltatása leíró jellemzőjeként használja a szókapcsolatot, akkor az ellen nem léphet fel sikerrel a védjegyjogosult.

Mi várható? Bár mostanában bizonyos eseményekre adott reakcióival többször is okozott meglepetést a kormány és a NER-es világ, ezúttal különösen meglepő lenne, ha Mészáros Lőrinc elkezdené pólóra nyomtatni saját, mémmé vált mondatát.

  • Sokkal valószínűbb, hogy a milliárdosnak ezzel épp ellentétes a célja: azt szeretné megakadályozni, hogy az utcákat ellepjék a „Gondolom, nem gyalog” feliratú ruhadarabok és szórólapok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét magánrepülőnyi pénzt fizetett ki magának Mészáros Lőrinc a BL-döntő előttVolt mit kipihennie a BL-döntőn Mészáros Lőrincnek. Az egykori gázszerelő a meccs előtti napokban több mint 35 milliárd forint kifizetéséről döntött.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat gondolom Mészáros Lőrinc nem gyalog Talentis Group védjegy Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.