Hírlevél feliratkozás
Vámosi Ágoston
2025. június 30. 15:37 Közélet, Világ

Bárki is alakít kormányt jövőre, rendkívül nehéz dolga lesz az uniós pénzekkel

Budapesten vizsgálta meg múlt héten a magyar politikai, jogállami és korrupciós helyzetet az Európai Parlament korrupcióellenes delegációja. Az Országház épületében a két társelnök, a német Daniel Freund és a francia Chloé Ridel mellett a szlovén Irena Joveva és a német Moritz Körner is beszédet mondott. A csoport meglátogatta az egyik olyan kastélyt is, amelyet 1,7 milliárd forint uniós forrás segítségével újítottak fel, mielőtt privatizálták.

Nem sok idő maradt

A jelenlegi, 2021 és 2027 közötti pénzügyi ciklusban az uniós források köre kiegészült a Helyreállítási és Ellenállóképesség-építési Eszközzel (RRF). Ebből a Magyarországnak járó összeg 10,43 milliárd euró (nagyjából 4170 milliárd forint), ezen belül 6,512 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 3,918 milliárd euró hitel. Az RRF-hez tartozó projekteket először a tagállamok kormányának kell finanszíroznia, az Európai Bizottság pedig a fizetési igények benyújtása után rendezi az összeget hitel vagy vissza nem térítendő támogatás formájában.

Ezeket a fizetési igényeket legkésőbb 2026. augusztus 31-éig lehet benyújtani. A magyar kormány azonban nem teljesítette az RRF felhasználásához szükséges 27 szupermérföldkő többségét, ezért egyelőre hiába nyújtana be fizetési igényt a Bizottság felé. A G7 pénteken arról kérdezte az Európai Parlament képviselőit, mit tudna tenni jövőre egy új kormány, amelyet áprilisban választhatnak meg.

„Azért fagyasztottuk be a forrásokat, mert lerombolták a jogállamiságot, nem azért, mert Brüsszelnek nem tetszik a magyar kormány.

Azért tehát nem oldanánk fel a Magyarországnak szánt forrásokat, mert új kormányt alakítanak. Lengyelországban ezt tettük, és visszaütött.

A lengyel elnök a vétójogával akadályozta a jogállamiság teljes helyreállítását. Egy kormányváltás nem jelentheti azt, hogy a forrásokat automatikusan felszabadítjuk: alapvető reformokat kell végrehajtani” – válaszolta lapunk kérdésére Körner. A politikus elismerte: bárki alakít kormányt jövőre, rendkívül nehéz feladata lesz.

Freund hozzátette: látják, hogy a jelenlegi kormány is teljesített szupermérföldköveket, és ha minden feltételt teljesít, akkor számára is elérhetővé válik az a 18 milliárd euró, amit a Bizottság befagyasztott. Nem csak az RRF-ről van szó ugyanis – bár a határidők ott szorítanak a legjobban -, a kohéziós forrásokból 6,3 milliárd eurót függesztett fel az Európai Bizottság. (Több mint egymilliárd euró pedig már el is veszett az ország számára.)

Mindent befagyasztanának

Mivel nem látják jelét a feltételek teljesítésének, a korrupcióellenes munkacsoport felvetette az Európai Bizottságnak, hogy a források 100 százalékának befagyasztásával kellene további nyomást helyezni a kormányra. „Nem a magyar állampolgárokat akarjuk megbüntetni ezzel. Szerencsére egyre többen értik, hogy a forrásokat Orbán tevékenysége miatt fagyasztjuk be” – mondta Moritz Körner.

A kormány láthatóan arra készül, hogy a következő évben nem fog tudni megfelelni a szupermérföldköveknek: az RRF végrehajtását szabályozó rendeleten június elején módosítottak.

A képviselők azért is tartják óriásinak a következő kormány feladatait, mert a magyar lakosság tényleges egyéni fogyasztása a legalacsonyabb szintű az Európai Unióban. Ez nem mindig volt így, például 2010-ben még Lengyelország és Románia is szegényebb volt Magyarországnál ezen mutató szerint. „Azt mondják, a korrupció egy áldozat nélküli bűncselekmény, de láthatjuk, hogy ez nem így van. A fogyasztás visszaesése mellett az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra látja kárát” – mondta Körner.

A magyarországi viszonyokkal szintén összefügg, hogy az Európai Parlamentben augusztustól egy sajtószabadságért felelős munkacsoport is megkezdi a működését, amelynek Joveva is tagja lesz, de erről többet még nem árultak el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsendben búcsúzni kezdett a kormány az uniós ezermilliárdoktólAz idei költségvetés tervezeténél még számolt vele, de úgy tűnik, elengedi az uniós RRF-támogatásokat a kormány. Budapest dolgát is tovább nehezítik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovábbi uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosításJelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miattHa sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzermilliárdokba kerülhetnek Magyarországnak az Orbán évértékelőjén elhangzottakVégképp elérhetetlenné válhatnak az eddig is veszélyben lévő euró milliárdok, ha a kormány megvalósítja az uniós alapjogokat sértő bejelentéseket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsepp lesz a tengerben a 420 milliárdos magyar pénzvesztés, ha minden így megy továbbNagy hullámokat vert az év végén elbukott bő egymilliárd euró uniós forrás, de a következő másfél évben ennek több mint a tízszeresét veszíthetjük el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ európai bizottság Európai Parlament Európai Unió jogállamiság korrupció rrf Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.