Törökbálinton már locsolási tilalom van, Érden még kivár a polgármester
Locsolási tilalmat rendelt el a törökbálinti önkormányzat, mert veszélybe került az ivóvízellátás – írják a közösségi oldalukon. A korlátozás értelmében reggel 5 és 9 óra, illetve este 6 és 11 óra között tilos a locsolás és a medencék feltöltése a lakossági felhasználóknak, a vállalkozók pedig egyáltalán nem tehetik meg ezeket július 6-ig.
Az önkormányzat azt javasolja a lakóknak, hogy a szabad időszakokban tartályokba, hordókba gyűjtsék a vizet. A tiltott időszakban történő túlhasználat, nyomásesést okozhat, vagy teljes vízhiány léphet fel.
Előzmények: a vízhiány az elmúlt években rendszeres problémát jelentett a Budapest környéki településeken. A járda, az úttest, az udvar, illetve a kert locsolását, az autómosást és a medencék feltöltését több település vezetése korlátozta az elmúlt három évben.
2022-ben, szintén június végén több mint húsz településen – köztük Gödöllőn és Solymáron – kellett vízkorlátozást bevezetni. Solymáron háromezer ember otthonában nem volt víz, akkor lajtos kocsikkal enyhítették a problémát. Visegrád egy részén viszont volt olyan időszak, amikor napközben órákig nem tudtak ivóvizet biztosítani.
Tágabb kontextus: a Törökbálintot is ellátó vízhálózatra csatlakozik Érd, Diósd, Tárnok, Sóskút és Pusztazámor is, tehát a vízhiány ezeket a településeket is érintheti túlhasználat esetén. Érden egyelőre nincs a két évvel ezelőttihez hasonló locsolási tilalom, de Csőzik László polgármester takarékosságra szólított fel a közösségi oldalán, különösen a reggeli és az esti órákban.
Pécel polgármestere, Kővári Alexandra június 18-án rendelt el vízkorlátozást a településen, visszavonásig. Itt a magán- és közterületi kertek és parkok öntözése, az úttest locsolása, az autómosás és a medencék feltöltése mellett a kerti zuhanyok, párakapuk használatát is megtiltotta a városvezető.
Nem csak a hőség jelent gondot: az Érd és Térsége Víziközmű Kft. központi telefonszámán azt mondták, Diósdon karbantartó munkálatokat is végeznek, ami miatt vízkorlátozás, vízhiány, vízzavarosság, és nyomáshiány fordulhat elő.
Az utóbbi évtizedekben gyorsan gyarapodó agglomerációs népesség vízigényét a kapacitás bővítésével, a víztározók feltöltésével, és az elavult eternitcsövek műanyagra cserélésével lehetne részben megoldani.
Mit mondanak ők? „Volt egy sikertörténet tavalyelőtt, amikor egy óriási csőtörés után három napig kevesebb vizet kellett fogyasztania a lakosságnak, amíg helyreállt a szolgáltatás. Emiatt tavaly már nem kellett tilalmat elrendelni, de ha idén szükséges lesz, el fogom rendelni” – mondta a G7-nek Csőzik László, aki ezzel arra utalt, hogy 2023-ban a lakosság kellően fegyelmezett volt ahhoz, hogy ne kelljen tiltást elrendelni, és tavaly nyáron is elég volt a kérés, nem kellett tiltás.
Érden az elavult eternitcsövek, és az új típusú műanyagcsövek fele-fele arányban futnak a település 450 kilométeres utcai vízhálózatán. Csőzik elmondta: a helyi vízszolgáltató kapott állami támogatást felújításra, de a vártnál lassabban halad a folyamat.
A víztározó medencék töltése a megfelelő üzemi szinten van, de az önkormányzat Nagykovácsiban is vízkorlátozást rendelt el – válaszolta a G7 kérdésére a Dunamenti Regionális Vízművek Zrt.
Mi várható? Az időjárásjelentés szerint minimális enyhülés után tovább folytatódik a tartós hőség, szárazság. A Duna vízállása Budapestnél az elmúlt két hétben 239 centiméterről 101-re csökkent, ami jól jelzi a helyzet súlyosságát.
(Cikkünket a Dunamenti Regionális Vízművek Zrt. válaszával frissítettük.)
Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.