Európai trendekbe illeszkedik az energiaital tiltása a 18 éven aluliak körében
Nem lehet 18 éven aluliaknak energiaitalt eladni várhatóan júniustól, a parlament elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot, ezzel az alkohollal és a dohánytermékekkel tette egy polcra ezeknek az italoknak a kiskereskedelmét.
Előzmények: a korlátozás 11 évvel azután született meg, hogy az ötlet komolyan felmerült. Korábban úgy gondolták, hogy a chipsadó vissza fogja szorítani a forgalmat, de ez a várakozás nem jött be.
Felülnézet: az energiaitalok forgalmazásának különféle korlátozása jól illeszkedik a nemzetközi, különösen az európai trendekbe.
Litvánia és Lettország 2016-tól, Törökország 2018-tól, Lengyelország tavaly januártól, Románia pedig februártól vezetett be a magyarhoz hasonló szabályt.
Spanyolország Galícia tartományában a 18 éves korhatár mellett betiltották az automatákban és a fiatalok által kedvelt szórakozóhelyeken való árusítást is, és a kiskorúakat célző reklámokat sem engedik.
Csehországban és Svédországban 15 éves kor alattiaknak nem lehet eladni energiaitalt, Dániában és Németországban pedig erősen lobbiznak azért, hogy 16 év legyen a korhatár. Utóbbi azt jelentené, hogy a bor- és sörértékesítéshez lenne hasonló a helyzet.
Franciaországban egyelőre az oktatási intézményekben tiltották meg az árusítást, az Egyesült Királyságban pedig egyrészt néhány boltlánc önként megszüntette az értékesítést, másrészt a Munkáspárt egyik 2024-es választási ígérete volt a korlátozás, de ez egyelőre nem valósult meg.
Számokban: 2022-23-as adatok szerint Magyarországon évi 64 millió liter energiaital fogyott, az értékesítés pedig eddig növekedett. Egy lakosra így évi 27 negyedliteres doboz jutott.
Minden ötödik 10-14 éves magyar gyerek fogyasztott energiaitalt reggelire a2018-as adatok szerint, ez az arány azóta pedig még nőhetett is.
A globális energiaital-értékesítés exponenciális növekedésben van, 2029-re 31,9 milliárd litert adhatnak el a termékből. A legnagyobb piac az Egyesült Államok, ahol az egy főre jutó fogyasztás 2023-ban 29,7 liter, azaz évi majdnem 120 negyedliteres doboz volt.
A világpiacon 2027-re 86,1 milliárd dollár bevételt várnak, az éves növekedés átlagosan 7,1 százalékos lehet.
Igen, de: a Magyar Energiaital Szövetség korábban azzal érvelt, hogy ha konzekvens a törvényhozó, akkor minden koffeintartalmú ital, például a kólák és kávék kereskedelmét is hasonlóan kellene korlátoznia.
Tágabb kontextus: az energiaitalok fiatalkori fogyasztásával az a fő probléma, hogy ha nem sikerül kordában tartani, akkor hamar bőven át lehet vele lépni azt a koffeinmennyiséget, ami még nem okoz potenciális egészségügyi problémákat. Amennyiben cukor is van az italban, a cukorhoz kapcsolódó hasonló kockázat érvényesül.
A jelenlegi kutatói konszenzus felnőtteknél körülbelül napi fél liter energiaital fogyasztását normál esetben még tolerálhatónak tartja, a tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy a napi két dobozt a fogyasztók, különösen a fiatalok ezt hamar túllépik, és rá is szokhatnak.
Egy doboz energiaitalban tipikusan körülbelül 80 milligramm koffein lehet, ami valamivel több, mint egy tipikus csésze espresszó kávé tartalma. A napi összesített 200 mg feletti koffeinfogyasztás pedig hosszabb távon nagy eséllyel hordoz komolyabb egészségügyi kockázatokat.
Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.