Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

Néhány napja valamilyen okból nem közli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a vadon élő állatok ragadós száj- és körömfájás tesztjeinek eredményét.

  • A hatóság a járvány kitörését követően egy külön aloldalt hozott létre, ahol minden ilyen vizsgálat eredménye elérhető volt, és dátumra, megyére illetve állatfajra is lehetett szűrni.
  • A közelmúltban azonban módosítottak az oldalon, ahol már csak arról van információ, hogy tesztelésre alkalmas volt-e az adott minta, az eredményről nincs.

Előzmények: a betegség fél évszázad után az idén tavasszal jelent meg újra Magyarországon. A vírust először március elején mutatták ki egy kisbajcsi telepen. Azóta négy további gazdaságban azonosítottak fertőzött állatokat, legutóbb szűk két héttel ezelőtt Rábapordányban.

  • A betegség ugyan az esetek 95-99 százalékában nem halálos a fertőzött állat számára, ám rendkívül nagy szenvedéssel jár, maradandó károsodást okozhat és nagyon gyorsan terjed. Az érintett telepeken ezért a járvány megállítása érdekében több mint 10 ezer állatot öltek le.
  • A pandémia komoly gazdasági károkat is okoz. Az érintett termékeket lényegében lehetetlen exportálni Magyarországról, ami miatt már két hete is tele voltak az itthoni raktárak eladatlan hússal és tejjel.

Miért fontos ez? A járvány kitörése óta az egyik legnagyobb félelem, hogy a vírus a vadállományra is átterjed. Ha ez megtörténik – mivel a vadállatokat nem lehet izolálni – a betegség terjedése lényegében kontrolállhatatlanná válhat.

  • Különösen nagy problémát jelentene, ha vaddisznók betegednének meg. A sertések ugyanis rendkívül nagy mennyiségben ürítik a vírust, így az pillanatok alatt terjedhetne el nagy területen.

Mit mondanak ők? A Nébihet és az Agrárminisztériumot is kerestük kérdéseinkkel, kíváncsiak lettünk volna, miért változott meg az adatközlés, találtak-e fertőzött vadállatot az elmúlt napokban, illetve elérhetőek lesznek-e ismét az eredmények, de nem reagáltak.

  • Mindez azért nagy probléma, mert a járvány eddigi kezelése miatt már most is törékeny a hatóságokkal szembeni közbizalom. Ezen a korábban közölt adatok elhallgatása biztosan nem fog segíteni.
  • A járvánnyal kapcsolatos kommunikációról több szakember már korábban is éles kritikát fogalmazott meg a G7-nek. Szerintük a félreinformálás, illetve fontos információk elhallgatása a nemzetközi bizalmatlanságot is fokozta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülniÓriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet járvány ragadós száj- és körömfájás rszkf szarvasmarha vaddisznó Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.