Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2025. február 25. 13:11 Közélet, Vállalat

Rejtély, hogy miért a zöldégeket és gyümölcsöket kapják áfamentesen a nyugdíjasok

Mivel a részletszabályok még nem ismertek, az esetleges szükséges fejlesztési igényekről nem tudunk jelen pillanatban nyilatkozni – válaszolta az Országos Kereskedelmi Szövetség a G7 nyugdíjas élelmiszerkártyákkal kapcsolatos kérdésére.

Előzmények: a nyugdíjasok áfamentes zöldség-, gyümölcs- és tejtermék-vásárlásának lehetőségét a miniszterelnök az évértékelőn jelentette be, utána Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt közölte, egy egyszerűen kezelhető kártyás rendszert dolgoztak ki, a részletekről azonban még szinte senki nem tud semmit.

Számokban: az eddigi nyilatkozatok alapján a durván 2 millióra tehető nyugdíjas kör havonta egy bizonyos, ma még nem ismert összeghatárig, 10-15 ezer forintig kaphat vissza áfát, a soron következő nyugdíj utalásakor vagy a készpénzes postázáskor.

Felülnézet: a zöldségek és gyümölcsök áfája 27, a tejé 5, a tejtermékeké pedig jellemzően 18 százalék, ezek alapján – átlagosan 16 százalékos adóteherrel számolva – a havi 15 ezer forint áfa 93 750 forintba kerülő áru vásárlását feltételezi. A 2 millió jogosult így akár évi 360 milliárd forint potenciális adókiesést okozhat a költségvetésnek.

  • A 2025-ös áfabevétel előirányzata 8277,2 milliárd forint, a kiesés ezek szerint évi 4,35 százalék körül lehet. De a második félévi bevezetés miatt igazán csak jövőre jelenik meg, és ha kisebb a havi limit vagy a nyugdíjas fogyasztói kosár átlagos áfatartalma, akkor arányosan kevesebb lesz.

Mi várható? Az államkincstárnál/nyugdíjfolyósítónál értelemszerűen megvannak a nyugdíjasok személyi adatai, számlaszámai vagy kézbesítési címei, de azt szinte lehetetlen elképzelni, hogy ezek alapján fényképes kártyákat tudnának a hivatalok kibocsátani.

  • Inkább egy névvel ellátott és sorszámozott (SZÉP-hez hasonló) kártyát lehet elképzelni, amelynek lehúzásakor a sorszámhoz rendeli a pénztárgép a megvásárolt termékek áfatartalmát, majd ezt a két adatot beküldi a NAV-hoz, ahova a gép egyébként is be van kötve. Így a boltoknál nem keletkezik olyan adat, amelyből személyekhez köthető adatbázis fejleszthető.
  • A boltok nem rögzíthetnek személyes adatokat, de megtekinthetik azokat, erre jó példa az alkoholvásárlás, ahol az eladóknak kétség esetén ellenőrizniük kell a vásárló életkorát, és ehhez elkérhetik a személyi igazolványt is.
  • Az állami rendszerekben a kártyaszám alapján meghatározott vásárlási összeget hozzá kell csatolni a nyugdíjasok kifizetési adataihoz.
  • Amennyiben nem lesz fénykép a nyugdíjas kártyán, akkor lehet, hogy egy azonos névre szóló fényképes személyit vagy jogosítványt is mutatni kellene a használatához, hogy ne más vásároljon a kártyával. (Bár ekkor nem a vásárló, hanem a kártya igazi tulajdonosa kapná meg az áfavisszatérítést.)
  • A pénztárgépeket valószínűleg fel kell készíteni arra, hogy a kedvezményes termékeket külön regisztrálják, ehhez hasonló eset volt például az, amikor SZÉP-kártyára átmenetileg hideg élelmiszert is lehetett vásárolni, de a kosárban lévő nem élelmiszer jellegű termékeket külön kellett kezelni.

Tágabb kontextus: a zöldség-gyümölcs ágazat évek óta lobbizott azért, hogy a húsokhoz és a tejhez hasonló kedvezményes áfakulcsot kapjon. A kormánynak azonban ez nem jó megoldás, mert az árak ilyen esetben csak rövid távon csökkennek, a költségvetés bevétele viszont kevesebb lesz, a pénz pedig jellemzően a kereskedőknél marad. Így azonban valóban eljut a célcsoporthoz.

  • A nyugdíjaskártya egy olyan célzott támogatási forma, amely lényegében egy nagyobb társadalmi csoport segélyezése. Ez alapvetően szociáldemokrata megközelítése a megélhetési problémának (feltételezve, hogy a nyugdíjasok döntő része tényleg ilyen típusú támogatásra szorul).
  • A segélyezés a Fidesz kormányoktól nagyon távol álló megoldás, a választások előtti osztogatásra azonban a célcsoportban hatékony eszköz lehet (a kártyák terjesztése leghamarabb idén év végén, azaz körülbelül fél évvel a 2026-os választások előtt indulhat el).

Alulnézet: a zöldség-gyümölcsöknél nem volt akkora inflációs hullám az elmúlt években, mint más élelmiszereknél, ezt mutatja be az alábbi grafikon, a G7 saját, nem hivatalos adatbázisa alapján. Az egyes termékek a grafikonra kattintva külön-külön is böngészhetők (vagy el is tüntethetők).

  • A tejtermékeknél jóval nagyobb hullámhegy jelenik meg, kivéve a 2,8-as UHT tejet amelyet árstop és a kötelező akciózás mesterségesen visszafogott.
 
  • Érdekes tehát, hogy a tejtermékek mellett a zöldség-gyümölcs is bekerül a nyugdíjasoknak áfamentes körbe, hiszen – az előbbivel ellentétben – itt nem kritizálta a kormány eddig az árképzést, nem volt egységes és jelentős drágulás, az ágazatot sem segítette ilyen módon, és a fogyasztásösztönzés is inkább a húsokra koncentrált.
  • Elképzelhető, hogy a kormány a zöldségek és gyümölcsök áfájának 5 százalékra csökkentéséről szóló ellenzéki ötleteket akarja leszerelni. Ezt korábban a DK, majd a Tisza Párt is szóba hozta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMarketingre jó lenne a zöldség-gyümölcs áfacsökkentés, tartós árcsökkentésre alighaA korábbi tapasztalatok alapján rövidtávon még csak-csak elérhető az árcsökkenés, de hosszabb távon az áfa csak az árképzés egyik eleme a sok közül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a gyenge forintról nem beszél a kormány, amikor a tejdrágulás felelősét keresiMegint a boltosokat venné elő a kormány, de az adatok nem igazolják, hogy érdemben növelték volna árrésüket, és ezért lenne drágább a tej vagy a sajt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKérdezze meg kezelőorvosát, mielőtt a kormányra hallgat a konyhábanA táplálkozás-egészségtani adatok alapján felesleges, a környezetvédelmi szempontok miatt nem jó irány, de még a nemzetközi trendeknek is ellene megy a húsfogyasztást ösztönző intenzív magyar kampányok sora.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat áfa élelmiszer gyümölcs kártya kiskereskedelem nyugdíjasok pénztárgép tej tejtermék zöldség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Vámosi Ágoston
2025. április 17. 16:41 Közélet

A lerontott 2025-ös várakozásokra alapozva beterjesztik a 2026-os költségvetést

Továbbra is optimistább a piacnál a kormány, az extraprofitadót nem vezetik ki.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.