Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2025. február 25. 15:37 Adat, Közélet

Az állami dolgozók fizetése rontotta el a rajtot az egymilliós átlagbér felé

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727,7 ezer forint volt, a 2024-es éves átlagos adat pedig 646,8 ezer forint lett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Miért fontos ez? A kormány azt szeretné elérni, hogy 2028-ra a bruttó átlagkereset elérje az egymillió forintot, a minimálbér pedig az ezer eurót (amelyről ma még nem tudjuk, hogy hány forintnak felel majd meg).

  • Ehhez a célhoz egy menetrend is tartozik, ám annak számai már a kiindulási alapnak tekinthető 2024-es adatokban sem stimmelnek egészen.

Számokban: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben a Portfolio konferenciáján mutatta be azt a grafikont, amely szerint a 2024-es bruttó átlagbérnek a tervek szerint 651,15 ezer forintnak kellett volna lennie.

  • Ettől a tervadattól kis mértékben elmaradt a valóság a 648,8 ezer forintos eredménnyel, ami azért nem jó, mert egy hosszabb, négy évre szóló, évenként tartósan 10,5 százalékos bérnövekedési pályáról van szó, amelynél az ekkora eltérések idővel összeadódnak.
  • A versenyszféra és a nonprofit szervezetek egyébként a 2024-es kormányzati tervet hozták (652,6 és 657,5 ezer forinttal), az átlagot épp a költségvetéshez tartozó keresetek húzták le, ezek értéke átlagosan 622,6 ezer forint volt.
  • Igaz, az emelésben az állami szektor járt az élen 16,8 százalékkal, míg a versenyszféra csak 12,1 százalékot emelt.

Felülnézet: a 2025-re betervezett 10,5 százalékos bérnövekedés eleve nagyon ambiciózusnak tűnt, de most már 10,9 százalékosnak kellene lennie ahhoz, hogy az éves átlagbér a tervek szerinti 719,5 ezer forint legyen jövőre, azaz behozzuk a 2024-es csúszást.

Mit mondanak ők? Hiába nőtt az átlagbér tavaly az év egészét nézve 13,2 százalékkal, és hiába a csökkenő infláció miatti szokatlanul magas, 9 százalék feletti reálbér-növekedés, a fogyasztói bizalom hiánya a megtakarítások felé tolta a háztartásokat a fogyasztási boom helyett – írta Virovácz Péter, az ING Bank szenior elemzője.

Mi várható? Az ING Banknál idén 9-10 százalékos átlagbér-emelkedést várnak (ez tehát kisebb, mint az egymilliós fizetés felé tartó úthoz szükséges 10,9 százalék), a reálértékbecslést pedig az 5,1 százalékosra prognosztizált infláció levonásával kaphatjuk meg.

  • Egy Randstad-felmérés szerint a munkavállalók  jóval nagyobb (45 százalékuk egyenesen 20 százalék feletti) emelésre számítanak idén, mint amennyit a munkaadók reálisnak (legfeljebb 10 százalék) tartanak, az elemző szerint pedig ezúttal a munkáltatók akarata érvényesülhet jobban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér feléA tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem lassulhat sokat az idei gyors béremelkedés, hogy időre meglegyen az egymilliós átlagOrbán Viktorral szemben Nagy Márton csak 2028-ra ígéri a bűvös szám elérését, ám még így sem lesz könnyű ennek fedezetét kitermelniük a cégeknek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet átlagkereset bér egymilliós átlagbér keresetek Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. március 17. 10:19 Adat

A negyeddöntőkre megint gazdagok ligája lett a BL-ből

Nem jutott be olyan csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedöntőjébe, amely ne tartozna a kontinens húsz legnagyobb bevételű együttese közé.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.