Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. január 22. 17:30 Közélet, Vállalat

Rákosrendező-gate: adásvételi szerződést kér Habonyéktól a bíróság

Nem jegyezte be még a cégbíróság Habony Árpád körének tulajdonszerzését annál a cégnél, amelynek elővásárlási joga van a mini-Dubaj területének egy részére.

Előzmények: hét elején derült ki, hogy aláírták a Rákosrendezőn épülő mini-Dubaj 85 hektáros területének adásvételi szerződését. A magyar állam az emírségekbeli Eagle Hills-csoportnak adta el a területet nettó 50,9 milliárd forintért.

  • Valójában nem egy ingatlanról van szó, a 850 ezer négyzetméternyi területet hét helyrajzi számon tartják nyilván. Az egyes telkek közül pedig kettőre elővásárlási joga van egy-egy vállalatnak.
  • Az egyik cég a főváros tulajdonában áll. Ennek a vállalatnak az egyik legértékesebb – 20,6 milliárdos vételárú – telekre van elővásárlási joga. Elvileg, ha a társaság leteszi ugyanezt az összeget, akkor elvásárolhatja az Eagle Hills elől a telket. Igaz, erről a kormányzat mást gondol.
  • A másik vállalat egy magántulajdonban lévő, korábban teljesen ismeretlen cég, amelyről csütörtökön Jámbor András, a Szikra Mozgalom képviselője a Facebookon azt írta, hogy néhány nappal a 85 hektár eladása előtt Habony Árpád üzleti körének tulajdonába került.
  • Így elvileg Habony köre (egészen pontosan az egykori miniszterelnöki tanácsadóhoz köthető Halkó Gabriella, aki ténylegesen megszerezte a céget) elég kedvező áron vásárolhatja meg az ingatlant az Eagle Hills elől, amin adott esetben sokat kereshet később.

Alulnézet: a cégiratok szerint az adásvétel valóban megtörtént, ám a tulajdonosváltást a cégbíróság egyelőre nem jegyezte be.

  • A bíróság múlt hétfőn hiánypótlásra szólította fel a vállalatot. A cégnek igazolnia kell, hogy még korábban befizették a törzstőkét, ami azonban ennél is fontosabb, formai hibák miatt bekérték az üzletrész-átruházási szerződést vagy az eladó értékesítésről szóló nyilatkozatát is*Egészen pontosan így fogalmaztak: tekintettel arra, hogy a kilépő (részvényes) tag(ok) a legfőbb szerv üléséről készült jegyzőkönyvet nem írta(ák) alá, csatolják az üzletrész-átruházási (részvény) szerződést, vagy a kilépő tag(ok) (részvényes) erre vonatkozó nyilatkozatát..
  • Valószínűleg elég fontos eleme az ingatlanok körüli kavarásnak, hogy a mini-Dubaj ingatlanok eladását (pdf) és az elővásárlási joggal rendelkező cég tulajdonosváltásának bejegyzését ugyanaz az ügyvéd intézte. Legalább egy embernél tehát összefutottak a szálak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak akkor kap 50 milliárdot az állam Rákosrendezőért, ha hatszor annyit költ a projektre14 milliárdot nem tudott előteremteni a kormányzat kármentesítésére, de 330 milliárdos közlekedésfejlesztést vállalt. Jöhetnek a felhőkarcolók is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 16:02 Közélet

Nehéz helyzetben találhatja magát Európa nyáron a gáztárolók alacsony töltöttsége miatt

Rekordmeleg volt a január, de az egész tél már a hidegebbek közé tartozott. Európa gáztartalékai aggasztó ütemben fogynak.

Vámosi Ágoston
2025. február 4. 11:16 Közélet

Az USA legnagyobb városaiba indulhatnak közvetlen járatok Budapestről

Észak-amerikai, indiai és délkelet-ázsiai közvetlen járatokról folytatnak előrehaladott tárgyalásokat a Budapest Airportnál. A Budapest-Kuvait járat már biztos.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.

Jandó Zoltán
2025. február 6. 05:23 Pénz, Vállalat

Megnéztük, mi lett Simicska birodalmával tíz évvel a G-nap után

Az általa lenézett másodvonalhoz és az őt elárulókhoz kerültek Simicska Lajos évekig rejtegetett birodalmának ékkövei.