Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. október 9. 22:15 Közélet

A kormányban is feszültségeket okozott, hogy a szenvedő akkuiparra fogadtak

A kormányban is voltak viták arról, hogy jó ötlet volt-e a jelenleg épp szenvedő akkugyártókat Magyarországra édesgetni.

Mi történt? A kormányon belül sincs egyetértés abban, hogy jó ötlet volt-e az akkumulátoripar mellett elköteleződni – többek között ez is kiderült a Direkt36 Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felemelkedéséről szóló cikkéből.

  • Egy tavaszi kormányülést idéz fel a cikk ezzel kapcsolatban, ahol Nagy a gyenge év eleji jármű- és akkumulátoripari adatok kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szemére vetette, hogy a külügy rosszul mérte fel a helyzetet, és „nem jó lóra” tett azzal, hogy egymás után ösztönözte az akkumulátoripari szereplők hazai beruházásait.
  • Szijjártó a cikk szerint azzal próbálta félresöpörni Nagy érveit, hogy a piac általában úgy működik, hogy a kezdeti fellendülést visszaesés követi, az eladások azonban szerinte később vissza fognak állni egy magasabb szintre.

Előzmények: Magyarországon a 2010-es évek végétől telepedtek le az elektromobilitásra való átállásban kulcsfontosságú akkumulátoripari szereplők a magyar kormány támogatásával.

  • A világ hat legnagyobb akkumulátorcella-gyártója közül már négy (CATL, BYD, SK On, Samsung SDI) foglalkozik vagy fog akkumulátorgyártással/összeszereléssel foglalkozni Magyarországon a bejelentett vagy már megvalósított beruházások alapján.
  • 2022-ben Magyarországon volt a világ negyedik legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitása, és az előrejelzések szerint ez így is marad a közeljövőben. 
  • Az akkumulátoripar felfutása a régióban nem csak Magyarországra jellemző, Lengyelországba is sok ilyen beruházás megy.

Számokban: ameddig az energiaárak elszállása jelentette a legnagyobb kihívást a magyar gazdaságnak, a jármű- és akkuipar inkább húzta a magyar ipart, miközben az energiaintenzív iparágak szenvedtek, ahogy az alábbi ábrán látszik.

 
  • A várakozásokhoz képest alacsonyabb villanyautós kereslet miatt azonban az akkumulátorgyártás 2023 vége óta szenved, bár május és július között már minimális javulás volt látható a termelésben.

Mi várható? Nehéz megjósolni, hogy ez a jelenség mennyire lesz tartós, és hosszabb távon továbbra is reális forgatókönyv, hogy mégiscsak berobban majd az akkugyártás, és valóban a magyar ipar húzóágazatává válik.

  • Ha a visszaesésből helyre is áll az iparág, sokat számít majd az is, hogy mely magyar üzemmel rendelkező szereplők jönnek ki jól az egyre intezívebbé váló piaci versenyből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet akkumulátor akkumulátorgyár akkumulátorgyártás nagy márton Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 17:15 Élet

A korábban legmegengedőbb kerület vezetné be a hétvégén is fizetős parkolást

Nehezen lehet parkolóhelyet találni a körúton belül és a Városliget környékén is, ezért a polgármester hétvégére is fizetőssé tenné a parkolást.

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.