Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 28. 16:41 Közélet

Lényegében kartellezéssel gyanúsítja a boltláncokat a kormány, amiért árat mertek emelni

Egyidejű és túlzó áremeléseket tárt fel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kötelező akciózás júliusi kivezetését követően, amivel kapcsolatban kezdeményezte az immáron a minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelem és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttes fellépését. Az NGM közleményében többek között a finomliszt, a tej és a cukor árainak változását kifogásolja.

Igen, de: a kötelező akciózás lényegében a korábban alkalmazott élelmiszerár-stophoz hasonlóan egyfajta hatósági árkorlátozásként működött, az erre vonatkozó szabályok hatályon kívül helyezésével azonban az árak ismét szabadon meghatározhatók.

  • Tisztességtelen forgalmazói magatartás főszabály szerint a beszerzési ár alatti értékesítés, ez alól a kötelező akciózásra vonatkozó rendelet adott felmentést. A kiskereskedők így élhettek az ármarketing eszközével, és keményen egymásra ígérhettek az elmúlt hónapokban, az előírt leértékelést meghaladó mértékű akciókkal.
  • Bár nem mondja ki, de az NGM közleményének szövegéből (aggályos magatartás, egyidejű áremelés, versenyjogi vizsgálat szükséges) kartellgyanú olvasható ki, amikor piaci szereplők összehangolják árképzésüket a nagyobb profit érdekében, ami a fogyasztók megkárosítása.

Tágabb kontextus: szabályozás helyett már elvárások megfogalmazásával avatkozik be a kormány az árképzésbe, idén például az üzemanyagárak csökkentésére szólította fel többször Nagy Márton az ágazat szereplőit. Ez a „tervutasításos gazdaság puhább változata” Zsiday Viktor befektetési szakember szerint, ami például Kínában jellemző.

Miért fontos ez? A vállalkozások általában igyekeznek eleget tenni a kormányzati akaratnak, de hosszabb távon komoly gazdaságtorzító hatása lehet az efféle politikának.

  • Ellátási nehézségeket és inflációs többletet is okoztak az elmúlt évek árszabályozásai. 2022 végén az üzemanyagárstop megszüntetése előtt a nem hatósági áras benzin- és gázolajtípusok több kúton elfogytak, „pánikvásárlás” alakult ki. Az ársapkák ráadásul 3-4 százalékos inflációs többletet okoztak Matolcsy György jegybankelnök szerint.

Mi várható? A GVH megvizsgálja az NGM által jelzett gyakorlatot, miszerint a kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre. A kartellvád szerű panasszal szemben áll viszont a kérdés, hogy egy árkorlátozó szabályozás hatályvesztésével nem természetes-e, hogy a boltok a piac által diktált, a szabályozottnál magasabb árakon adják az érintett árukat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZavarja a kormányt a választások óta dráguló üzemanyag, pedig volt már rosszabb is a helyzetA hatósági árak bevezetésekor az átlagjövedelemhez képest jóval drágábbak voltak az üzemanyagok, mint most.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért most alakult ki pánikvásárlás és üzemanyaghiány a benzinkutakon?Az ország számos kútján elfogyott a nem hatósági áras üzemanyag is, a Mol szerint a hétvégi „pánikvásárlás” során az átlagosnál másfélszer több benzint vásároltak a magyar kutakon.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMatolcsy egyre kritikusabb lett az utóbbi években, most már két erős ellenfele van a kormánybanA tegnapihoz hasonlóan éles bírálatözönt még nem zúdított a kormányra, de kifogásai jó részéről beszélt vagy írt már a 2019 után egyre kritikusabbá váló jegybankelnök.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet árstop árszabályozás gvh NGM Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. március 17. 12:24 Közélet

Több mint 11 milliárd forint követelést árulnak egymilliárdért, de a vevőnek merésznek kell lennie

Egy 13 éve bedőlt takarékszövetkezet követeléseit árverezik, az ügyben már két évtizednyi letöltendő börtönbüntetést osztottak ki.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.