Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. augusztus 23. 04:39 Közélet, Vállalat

Egy használt Opel áráért vett 4,7 milliárdot érő céges tulajdonrészt Mészáros Lőrinc

Erősen áron alul vásárolt részesedést a tévécsatornák reklámfelületeit értékesítő Atmediában, illetve egy azt tulajdonló másik vállalatban 2023 végén Mészáros Lőrinc cégcsoportja. A vevő cég beszámolója alapján úgy tűnik, hogy az egyik társaságért a tényleges érték háromezred részét fizették csak, és a másik vállalatnál is alig 600 millió forintot adtak a később 4,6 milliárdra értékelt tulajdonhányadért.

Ötven csatornára szerveznek reklámokat

Tavaly október közepén jelentette be a Gazdasági Versenyhivatalnak a Mészáros-csoporthoz tartozó STATUS MPE Magántőkealap, hogy „közvetetten egyedüli irányítást szerez a Visus Invest Vagyonkezelő Kft. és az általa irányított Atmedia Kft. és leányvállalatai felett.” (pdf) A felvásárlás fontos hír volt,

az Atmedia ugyanis meghatározó szereplő a hazai reklámpiacon, különösen a tévés szegmensben.

A cég egy úgynevezett sales house, vagyis a vele szerződésben álló médiumok hirdetéseit kezeli. Az érintett cégek – jellemzően tévécsatornák – átadják az Atmediának a reklámfelületeiket, amely ezt követően hirdetőket szerez ezekre. A médiavállalkozásoknak azért éri ez meg, mert egyrészt a hirdetésszervezés egy külön szakma, amely speciális tudást igényel, másrészt nagyobb csomagban sokkal jobb eséllyel és magasabb áron kelnek el a reklámfelületeik.

Az Atmedia ebben a műfajban – legalábbis a televíziós piacon – egyértelműen a legnagyobb Magyarországon. Közel ötven csatornával állnak kapcsolatban, egyebek mellett ők értékesítik a TV2-csoport, a közmédia, a Hír TV és az ATV hirdetései felületeit is. A vállalat éves árbevétele már jó ideje meghaladja a 40 milliárd forintot, nyeresége pedig rendre 1-1,5 milliárd forint között alakul évente.

Ezek miatt a Mészáros-csoport egyedüli tulajdonossá válása még úgy is érdekes fejlemény volt, hogy a felcsúti milliárdos valójában nem ekkor jelent meg az Atmedia körül. Közvetve már a tranzakciót megelőzően is tulajdonos volt, de csak kisebbségi részesedéssel rendelkezett. A Status MPE Magántőkealap az Atmedia durván kétharmadát birtokló cég (ez a Visus Invest) negyedét tartotta kezében.

A tranzakció így valójában két felvásárlást takart: a Mészáros-csoport egy újonnan létrehozott cége megvette egyrészt az Atmedia maradék egyharmadát, másrészt az Atmedia kétharmadát birtokló vállalat 49,5 százalékát is megszerezte. Az ügylet adminisztrációja egyébként nem ment teljesen zökkenőmentesen: bár a versenyhivatal egy héten belül rábólintott az összeolvadásra, az erről szóló döntést azonban – a bevett gyakorlattal ellentétben – hónapokig nem tette közzé. A késlekedést a G7 kérdésére korábban a GVH-nál belső adminisztratív okokkal magyarázták.

Háromezerszer annyit ér, mint amennyit fizettek

A lényegen azonban ez nem változtatott: a tranzakciók 2023 novemberében lezárultak, és a két vállalati részesedés a direkt erre a célra létrehozott Mészáros-céghez került. A vételárat a felek természetesen nem verték nagydobra, ami teljesen normális egy ilyen ügyletnél, hiszen a részletek jellemzően üzleti titoknak minősülnek. Ezúttal azonban nem sikerült tökéletesen elrejteni ezeket a részleteket: néhány információ bekerült a vevő vállalat 2023-as beszámolójába. Ezek alapján pedig úgy tűnik, hogy

nagyon olcsón vásárolt Mészáros Lőrinc.

A vállalat kiegészítő melléklete szerint az Atmedia szűk harmadának „beszerzési értéke” 600 millió forint volt, míg az Atmedia maradék kétharmadát birtokló cég 49,5 százalékos pakettjéért (tehát tulajdonképpen az Atmedia újabb egyharmadáért) mindössze 1,6 millió forintot fizettek. Már előbbi összeg is durván kevésnek tűnik, de az 1,6 millió forint egy olyan cég harmadáért, amelynek éves nyeresége 1-1,5 milliárd forint, teljesen irreális.

A megelőző öt év átlagos nyeresége és a hasonló cégek tavalyi árazása alapján becslésünk szerint az Atmedia piaci értéke 14 milliárd forint körül lehetett az üzlet megkötésekor. De nem csak a mi becslésünk szerint: szinte hajszálpontosan ugyanerre jutott a Mészáros-csoport is.

A felvásárlás után ugyanis átértékelték a megvett részesedéseket, amelyek így az új cég könyveiben nem is a beszerzési áron, hanem 4,6, illetve 4,7 milliárd forintos értéken szerepelnek. Ez a teljes Atmediát egészen pontosan 14,02 milliárd forintra értékeli*A részesedésekre úgynevezett értékhelyesbítést számolt el a cég. A számviteli törvény szerint, ha egy befektetett eszköz (például egy részesedés) piaci értéke jelentősen meghaladja a beszerzési értékét, akkor a vállalat ezt az eszközt piaci értéken is szerepeltetheti könyveiben. Ebben az esetben a bekerülési érték és a piaci érték különbözetét mutatják ki értékhelyesbítésként..

Magyarul a Mészáros-csoport alig több mint 600 millió forintért megvette egy olyan cég kétharmadát, amely a számításaik szerint is 14 milliárd forintot forintot ér. Ennél is durvább azonban az értékaránytalanság, ha kettébontjuk az ügyletet. A közvetlen Atmedia-részesedést ugyanis „csak” nagyjából nyolcadáron vásárolta a felcsúti milliárdos, a közvetett részesedés esetében azonban

1,6 millió forintért vettek meg egy saját becslésük szerint is 4,7 milliárd forintot érő üzletrészt.

A különbséget felesleges túl sokat magyarázni, de míg az utóbbi összegben az átlagember legfeljebb akkor gondolkozik, ha egy rekordközeli lottónyereményre pályázik (az ötöslottó történetében csak négy ennél nagyobb nyeremény volt), 1,6 millió forintnál még a legnépszerűbb használt autónak számító Opel Astrára is többet kell szánni egy kicsivel a Használtautó.hu minapi statisztikája szerint. A legutóbbi nettó átlagkeresettel számolva pedig ez három és fél hónap alatt megkereshető összeg.

A Mészáros-csoportnál érdeklődtünk a tranzakció részletei felől, de kérdéseinkre nem kaptunk választ. Próbáltuk megkeresni az ügylet másik résztvevőjét, a vállalati részesedéseket áron alul értékesítő céget is, ám a társaság hivatalos emailcíméről hibaüzenet jött vissza, a vállalat korábbi vezetőjének és tulajdonosának egy másik elérhetőségére küldött megkeresésünkre pedig nem érkezett reakció.

A tulajdonrészeket eladó vállalatnál*A Hunmedia Befektetési Zrt.-nél. egyébként a kezdetek óta voltak arra utaló jelek, hogy nem teljesen független Mészáros Lőrinctől, illetve a felcsúti milliárdos üzleti körétől. Bár a cég egyetlen tulajdonosa papíron egy nem különösebben ismert érdi vállalkozónő volt, az üzletasszony azonban több szálon is kötődött Mészáros egy bizalmasához, a TV2-csoport körül rendre feltűnő Vida Józsefhez. A mostani áron aluli értékesítés is arra utal, hogy az eddigi tulajdonosok nem voltak teljesen függetlenek, és valamilyen formában a kezdetektől a későbbi vevő, tehát Mészáros Lőrinc érdekében jártak el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAndy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnekEgy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMost már egyedüliként Mészáros Lőrinc rendelkezik a közmédia hirdetései felettVélhetően Vida József háttérbe vonulásának újabb fejezete következett el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElfelejtett szólni a versenyhivatal, hogy Mészáros Lőrincé lehet a 40 milliárdos cégÚgy tűnt, hogy vizsgálódhat a Mészáros-csoport egy felvásárlásánál a GVH, de kiderült, hogy csak adminisztratív ok miatt nem tették közzé a pozitív döntést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat atmedia Mészáros Lőrinc TV2 Vida József Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Bucsky Péter
2025. február 12. 06:06 Közélet

Nem veszít semmit a kormány a mini Dubaj elengedésével, a NER annál többet

A gazdaságot a választásokig úgysem pörgette volna fel a projekt, a költséges közlekedési fejlesztésekkel pedig aligha fog most már sietni a kormány.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.