Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 23. 16:51 Közélet

A tanárok egy része egyszer már elérte azt a bérszintet, amit a kormány jövőre vállal

A diplomás átlagbér 80 százalékára emelné és ott is tartaná a kormány a pedagógusok bérét a tegnapi bejelentése szerint, ami azt jelenti, hogy jövőre bruttó 800 ezer forint fölé, majd a ciklus végére várhatóan egymillió forint fölé növekszik a tanári fizetések átlaga. Az elképzelés már az év eleje óta ismert, sőt, egy uniós vállalás révén már tavaly nyáron felmerült.

Előzmények: idén januártól átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, amihez májusban uniós források is érkeztek 184 milliárd forint értékben a 340 milliárd forintos kormányzati alap mellé. Az uniós társfinanszírozás azután vált lehetségessé, hogy a kormány teljesítette az igazságszolgáltatás függetlenségét és további szakmai kérdéseket illető feltételeket.

Számokban: az elmúlt három évben a diplomás átlagkeresetnek a 60-62 százalékát tette ki a köznevelésben dolgozó pedagógusok bruttó átlagkeresete a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A közoktatás indikátorrendszere című kötetben megjelent adatok tükrében utoljára a 2010-es évek közepén volt példa a tanári fizetések érdemi felzárkóztatására.

  • 2016-ban elérte a 80 százalékos szintet a főiskolai, illetve alapszakos végzettségű pedagógusok átlagos keresete a nem pedagógusként dolgozó főiskolai vagy alapszakos végzettségűek átlagkeresetének arányában, igaz, egyetemi vagy mesterszakos szinten ez az érték csak 61 százalék volt, míg a szakképzetteket nézve 69 százalék.

Igen, de: a 80 százalékos célarány sem tűnik magasnak, az OECD-országok körében átlagosan 95 százalék volt ez az érték 2022-ben, az Európai Unióban pedig 94 százalék. A szervezet Education at a Glance 2023 című kiadványában vizsgált országok közül Magyarországon volt a legnagyobb a tanári bérek lemaradása a hasonló végzettségűek átlagához képest.

Miért fontos ez? Szinte minden évben több pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, mint ahányan pályára lépnek, továbbá egyre több a nyugdíjas pedagógus a közoktatásban, ami a Magyar Nemzeti Bank 16 ezer fősre becsült, ám hivatalosan már nem mért tanárhiány fontos tünete. Ennek enyhítéséhez többek között általános béremelés szükséges.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 32 százalékos tanárbéremelés csak némi korrekció, ha távolabbról nézzük10 helyett 32 százalékos tanárbéremelés jöhet, de ha így lesz, valójában egyelőre az is csak egy évek óta zajló lecsúszás mérséklését hozhatja el.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTávolabb került-e Magyarország az uniós pénzektől a státusztörvénnyel?Ősszel derülhet ki, hogy a státusztörvény újabb akadályt jelent-e az EU-s források kifizetése és Magyarország között.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA tanárhiány újabb tünete, hogy sokkal több lett a nyugdíjas pedagógus a közoktatásbanEgy olyan rendszer jött létre, amiben a tanárok száma nagyobb ütemben fogy, mint a diákoké.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet pedagógusbér tanárbérek tanárhiány tanárok Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 11:12 Közélet

Eladja Tihany utolsó beépítetlen partmenti ingatlanját az állam

Több mint ötmilliárd forintért hirdetnek egy ingatlant a félszigetnek azon a részén, amelynek beépítése ellen már tüntettek a helyiek.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Stubnya Bence
2024. október 5. 05:00 Podcast

Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása

Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.