Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 16. 12:42 Közélet

Már nem számít, ha túl meleg a Duna az atomerőműnél, de mi lesz, ha elkészül Paks 2?

A Duna túlmelegedése miatt csökkenteni kellett a Paksi Atomerőmű teljesítményét csütörtök délután, de a hőmérsékleti határérték mára miniszteri engedéllyel átléphetővé vált a Magyar Közlönyben éjjel megjelent rendelet szerint. Nagy melegben évek óta rendre visszatér a környezetvédelmi és energiaellátási szempontokat szembeállító probléma.

Miért fontos ez? Az erőmű Dunából kivett, majd oda magasabb hőmérsékleten visszaengedett hűtővize tovább melegíti a kánikulában eleve felmelegedett folyót, káros körülményeket teremtve az ottani élővilág számára.

  • Ha egy meghatározott szakaszon eléri a 29,5 fokot a víz hőmérséklete, eddig le kellett szabályozni a reaktorok működését, erre került sor tegnap a 4. blokk esetében.

Igen, de: ellátásbiztonsági kihívásokat és extrém áramárakat okozhat az atomerőművi kapacitás kiesése az áramtermelésből, ezek kiküszöbölésére lazított a kormányzat az eddigi szabályokon a július végén társadalmi egyeztetésre bocsátott, majd mára elfogadott módosítással. A lazítást több szakmai civil szervezet is bírálta az egyhetes véleményezési időszakban.

Előzmények: a Paksi Atomerőműnél 2018-ban felismerhették, hogy egyre nehezebb lesz elkerülni a Duna vizének túlmelegedését a klímaváltozás miatt, amire egy, a problémakörrel kapcsolatos vizsgálat indítása utal. Ebben az évben csak egy jogi kiskapu révén sikerült megúszni a leszabályozást, a víz hőmérsékletét ugyanis nem a legmelegebb órákban mérték.

  • Tavalyelőtt egyszer, tavaly két alkalommal volt szükség július-augusztusban az úgynevezett részleges visszaterhelésre, 22-72 órányi időtartamban. Az atomerőmű üzemelésének kezdete óta a Duna maximális hőmérséklet átlaga közel 3 fokkal emelkedett az Energiaügyi Minisztérium bejegyzésében idézett adatok szerint.

Tágabb kontextus: Európa-szerte előfordul, hogy hasonló okok miatt kell visszafogni az atomerőművek működését, ami akár a fűtés költségeit is befolyásolhatja. A kieső nukleáris kapacitásokat ugyanis gáztüzelésű erőművekkel lehet viszonylag könnyen helyettesíteni, amelyek nyári működtetése megnehezíti a felkészülést a közelgő fűtési szezonra.

Mi várható? A felmelegedés miatt várhatóan egyre gyakrabban lesz olyan hőség, amikor elérheti a Duna vize a kritikus hőmérsékletet. Paks 2 miatt ráadásul még több hűtővízre lesz szükség, vagyis fokozódik az atomerőművek által okozott hőterhelés. Az ennek megelőzésére alkalmas létesítményekkel kapcsolatban is műszaki, társadalmi problémák merülnek fel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPakson is látták, hogy gond lehet a Duna-vízzel, 180 millióért vizsgáljákMár hónapokkal a Duna nyár végi túlmelegedése előtt kiírtak egy tendert, hogy fel lehessen készülni a jövőbeli kritikus időszakokra.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJogi kiskapu mentette meg a Paksi AtomerőművetA hivatalos mérés szerint 29,88 fok volt a csúcs, ám ezt nem abban a napszakban mérték, amikor a legmelegebb a folyó.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mostani brutális hőség miatt fázhatunk majd a télenTúlmelegedett a Duna, ezért csütörtökön csökkenteni kellett a Paksi Atomerőmű termelését. A meleg nyár hatását akár még a télen is érezhetjük.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Duna Paks paks II Paksi atomerőmű vízhőmérséklet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.