Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. július 10. 16:47 Közélet

150 milliárd forint bevételről mond le a kormány a három megszűnő különadóval

Sorra engedi el a különadókat kormány, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden a légiforgalmi adó, szerdán a távközlésre és a gyógyszeriparra vonatkozó különadók jövő évi megszűnését jelentette be. A bankokra vonatkozó többletterhek maradnak, és a biztosítók is csak leírhatnak egy részt a rájuk kirótt extra adóból, ha teljesítenek bizonyos feltételeket.

Miért fontos ez? A költségvetés helyzete miatt elvileg átmenetileg bevezetett, szektorspecifikus, extraprofitadóknak is nevezett tételek kedvezőtlenül érintik az adórendszer stabilitását és kiszámíthatóságát, ami egy ország megítélésekor kulcsfontosságú a befektetők szemében.

Háttér: az államháztartás rossz állapotát többek között az is jelzi, hogy jelenleg nincs komolyan vehető költségvetés idénre. A kormány ugyanakkor vállalta az Európai Bizottság felé, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz összesen körülbelül 6200 milliárd forintnyi forrásának lehívása feltételeként fokozatosan kivezeti a különadókat.

  • A kormány már tavaly jelét adta annak, hogy egyes különadókról 2025-ben lemond, aminek oka többek között az volt, hogy a következő évben elkezdhet mérséklődni az infláció miatt megugró kamatkiadások mértéke. A szóban forgó sarcokat 2022-ben vezette be a kormány, eredetileg két évre, ám végül 2024-ben is érvényben maradtak.
  • A gyógyszergyárakra vonatkozó különadón finomított idén a kormány, így annak egy része már a globális minimumadóba beleszámítható. Ugyan a megoldással az állam nem veszít bevételt, és a cégek terhei sem növekedtek, a váratlanul és visszamenőleges hatállyal bevezetett intézkedés ismét rámutatott a magyar adórendszer hektikus alakulására.

Számokban: a légitársaságok hozzájárulása címén 39,3 milliárd, a távközlési és a gyógyszergyártó adók révén 95,6 milliárd, illetve 17 milliárd forint bevételt (tehát összesen 151,9 milliárd forintot) irányzott elő az idei évre szóló költségvetés. Az összes, az Európai Unió által kifogásolt adónemből 1257 milliárd forinttal számolt a kormány.

Mi várható? Az idei költségvetés kritikus helyzete miatt a kormány a bankokra vonatkozó újabb adóterheket jelentett be a héten. Az adóemelő csomag 92 és 222 milliárd forint közötti többletbevételt hozhat az idén, ez jövőre csak a tranzakciós illeték változása révén 230 milliárd forint lehet a Portfolio számítása szerint.

  • Nem fogják növelni az állampapír-állományukat a bankok idén Nagy Márton vélekedése szerint, így valószínűleg a különadó teljes összegét meg kell majd fizetniük. A miniszter szerint a következő évben körülbelül 280 milliárd forint lehet a banki különadóteher, amiből nagyjából 140 milliárd lenne levonható az állampapírok vásárlása esetén.
  • A kormányzati nyilatkozatok alapján minden bizonnyal fennmarad a kiskereskedelmi láncok különadó-fizetési kötelezettsége is, amelyből 250 milliárd forint bevétellel számolt az idei költségvetés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSaját farkába harap már a kormány a 61-féle adóvalKét év alatt 14 új adót vezetett be a kormány, az Amerikai Kereskedelmi Kamara egyszerűsítené a rendszert. Nagy Márton szerint két adót talán kivezetnek.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElkezdődött a bűvészmutatvány, hogy észrevehetetlenné tegyék az adóemeléstA kormány igyekszik megakadályozni a tranzakciós illeték 50 százalékos emelésének áthárítását, de azért így is lesz erre legalább kétféle lehetőségük a bankoknak.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkExtraprofitadó kivetésével könnyít a kormány a gyógyszergyárak helyzeténA globális minimumadóval tette kompatibilissé a kormány a gyógyszergyárakat az elmúlt években sújtó különadót az új adóteher bevezetésével.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adózás ágazati különadó extraprofitadó nagy márton Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.