Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. június 13. 14:07 Közélet

Pár éve még 68 órás munkahéttel került be a hírekbe az üzem, ahonnan most 500 embert eresztenek szélnek

A körösladányi üzemének bezárásáról döntött a Henkel szerdai közleménye szerint. A folyékony mosószereket gyártó üzem termelése a következő hónapokban áll le. 

  • A fogyasztói igények változása miatt a cég átalakítja a termékkínálatát, a gyár bezárását ezzel indokolja a német multinacionális vállalat. A cég környei ragasztógyárát a döntés nem érinti.

Előzmények: a Henkel 1990-ben jelent meg Körösladányban, amely egy fogyatkozó – 2023 elején 4069 fős – népességű Békés vármegyei kisváros 40 kilométerre Békéscsabától.

  • Az üzem 2019-ben azzal került be a hírekbe, hogy a cégvezetés és a helyi szakszervezet a túlóratörvényt beelőzve 68 órában határozta meg a heti munkaidő maximumát.
  • 330 alkalmazott és 250-400 kölcsönzött munkavállaló dolgozott az üzemben 2020 tavaszán a 24.hu cikke szerint. 2022-ben a körösladányi és környei gyárában, valamint a budapesti központjában a cég több mint 700 főt foglalkoztatott.

Tágabb kontextus: a vállalat 2024 első negyedévre vonatkozó tőzsdei jelentése alapján a mosószereket gyártó üzletág jól kezdte az évet. 

  • A mosószerek és háztartási tisztítószerek (al)üzletág növekedése 4,6 százalékos volt cégvásárlások (akvíziciók) hatásait és az árfolyamhatásokat kiszűrve, tehát ekkora volt az organikus növekedés.
  • A cég új logisztikai központot hoz létre Düsseldorfban 44 millió eurós beruházással – írta meg a helyi sajtó május végén.
  • A cég hazai leányvállalatának sem ment rosszul tavaly, 2023-ban 32 milliárd forintos árbevétel mellett 150 millió forintos nyereséget realizált, és az elmúlt évben a foglalkoztatottak létszáma is nőtt.

Alulnézet: a gyár bezárása a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint közel 500 embert érint, akiknek a közlemény szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerő-piaci programokba való bevonás formájában tud segíteni.

Felülnézet: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján Békés vármegyében májusban 1145 üres pozíció volt meghirdetve. 

  • Az álláskeresők arányára vonatkozó statisztikák alapján viszont Békés és a környező vármegyék országos összehasonlításban a kevésbé jó elhelyezkedési lehetőségekkel bírók közé tartoznak. Egy év alatt viszont kicsit javult a mutató, idén májusban az arány 6,6; tavaly még 7 százalékos volt.
 

Mi várható? Törvényi minimumot meghaladó végkielégítési csomag, képzés, állásközvetítés, az érintettek továbbfoglalkoztatása máshol: ezeket ígérte meg a cég Kardos Károly körösladányi polgármesternek. Ő Facebookon arról is írt, hogy a cég vezetőivel folyamatosan egyeztetnek majd ezekről, valamint a telephely sorsáról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem konzumidióták a magyarok, ésszel vásárolnakMeglepte a Henkelt, hogy mekkora felhajtás alakult ki körülöttük a túlóratörvény miatt. Interjúnk Fábián Évával, cég vezetőjével.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet állás békés gyárbezárás henkel mosószer munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Avatar
2025. március 13. 13:04 Adat, Közélet

Többen jelentkeztek tanárnak, de hányan kezdenek majd el tanítani?

Első ránézésre kedvezőek az adatok, sokkal kevésbé népszerű azonban a pedagógus pálya a középiskola után, nappali képzésre felvételizők körében.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Váczi István
2025. március 13. 16:15 Világ

Jórészt elvesztették az ukránok Kurszkot, de ez most még jól is jöhet nekik

A vereség katonailag fájdalmas, de így még kevésbé állíthatják az oroszok és szövetségeseik, hogy Ukrajna miatt tart még mindig a háború.