Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. november 21. 19:33 Közélet

A tizenharmadik nemzeti konzultációval Orbán tovább élezné a konfliktust az EU-val

Zajlik a tizenharmadik, a magyar kormány által Nemzeti Konzultációnak nevezett politikai kampány, ami most az Európai Bizottság ellen irányul. 

Mi történt? A kormány elindította újabb kérdőíves politikai kampányát, ezúttal elsősorban az Európai Unió ellen, az egyik kérdésben összekötve az Ukrajnának nyújtott támogatást a blokkolt magyarországi EU-forrásokkal.

Miért most? Decemberben az EU-ban a kormányfők dönthetnek Ukrajna további támogatásáról. A soron következő, tizenkettedik Oroszország elleni szankciócsomagról pedig már folynak tárgyalások. Orbán ezekben igyekszik aláásni az EU Ukrajna-politikáját. 

  • Igen, de a Financial Timesnak nyilatkozó EU-diplomata szerint Brüsszelben mindenki tudja, hogy ez egy játszma azért, hogy Orbán pozíciót javítson a befagyasztott forrásokkal kapcsolatos folyamatos tárgyalásokban. 

Számokban: Az ilyen konzultációkat az Orbán-kormányok rendszeresen használják politikai eszközként 2010 óta. Az eredmény, részvételtől függetlenül, semmiféle jogi kötelezettséggel nem jár, kizárólag kommunikációs és politikai jelentősége van. Formájuk és módszertanuk nem követi a közvéleménykutatásokét.

  • Az első konzultáció a nyugdíjakról szól, a legutóbbi 2022-es az energetikai szankciókról. De zajlott kampány “Állítsuk meg Brüsszelt”, “STOP Soros” szlogennel és a családvédelem érdekében is. Az összes konzultáció durván 50 milliárd forintot meghaladó összegbe kerülhetett.
  • Sorrendben a kampányok: konzultáció a nyugdíjról (2010), új alkotmányról (2011), szociális konzultáció (2011), gazdasági konzultáció (2012), bevándorlásról-terrorizmusról (2015), STOP Brüsszel (2017), STOP Soros (2017), családvédelmi (2018), koronavírus és gazdasági újraindítás (2020), járvány utáni helyzetről (2021), energiaszankciókról (2022).

Felülnézet: Az elmúlt 6 év 6 konzultációja alapján – a legutóbbit és a jelenleg zajlót nem számolva, a Lakmusz adatgyűjtése*Amiben hivatalos adatok mellett a HVG-gyűjtését is felhasználták. alapján – a reklámköltséggel együtt

  • egy kampány átlagosan 7,3 milliárd forintba kerül az országnak, és
  • egy kérdőívet átlagosan 1,5 millió ember küldött vissza kitöltve. Szintén többéves átlag alapján
  • egy kampányban egy ember elérése így átlagosan több mint ötezer forintba került.

Mit mondanak a politológusok? A Corvinus Egyetem politológia tanszékének adjunktusa, Rajnai Gergely szerint a konzultáció elsősorban kommunikációs kampányként, ezen belül a jelenlegi pedig a közelgő Európai parlamenti választási kampány nyitányaként értelmezhető. Az Euronews-nak azt mondta: “Egyértelműen azt mutatja ez az egész kommunikációs hadjárat, hogy az Európai Unió akadályozza meg, hogy Magyarországon jól menjenek a dolgok.

  • A Financial Times-nak nyilatkozó German Marshall Fund nevű amerikai elemző központ munkatársa, Hegedűs Dániel szerint a jelenlegi kampány jelzi, hogy Orbán kész tovább élezni a konfrontációt az EU-val.
  • Szilágyi Ákos esztéta, Oroszország-kutató a Nemzeti Konzultáció intézményét 2015-ben az orbáni “vezérdemokrácia” egyik arra irányuló eszközeként értelmezte, hogy megszüntesse a politikai versengést: ehhez korlátozta a népszavazás intézményét, a parlamenti szavazást népszavazásként állítja be, legitimitását pedig a szintén népszavazásként beállított konzultáció-válaszokból meríti. 

Mit mond Orbán Viktor? A miniszterelnök közlése szerint az új konzultációra hivatkozási alapként van szüksége az Európai Unióban, ami így megerősíti a magyar kormányt és mintegy felhatalmazást ad Orbánnak. Így “orkánerejű ellenszélben is be tudnám kormányozni Magyarország hajóját” a brüsszeli kikötőbe, mondta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet brüsszel nemzeti konzultáció propaganda Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 17:15 Élet

A korábban legmegengedőbb kerület vezetné be a hétvégén is fizetős parkolást

Nehezen lehet parkolóhelyet találni a körúton belül és a Városliget környékén is, ezért a polgármester hétvégére is fizetőssé tenné a parkolást.

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.