Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. január 31. 09:27 Közélet, Pénz

Egyre inkább csak Magyarországról és Oroszországról szól a közép-európainak szánt bank

Az elmúlt napokban Csehország és Szlovákia is kilépett a Moszkva által dominált, budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB) – írta meg az Mfor. A két ország márciusban jelentette be, hogy Ukrajna megtámadása miatt ki fog lépni.

Mi az az IIB? Az 1970-ben létrejött banknak főként a kelet-európai országok voltak a tagjai. A blokk felbomlása után szétesett a bank, de az orosz állam 2012-ben új életet lehelt a szervezetbe, hogy az hozzájáruljon „Oroszország nemzetközi fejlődéséhez”.

  • Magyarország 2015-ben csatlakozott a bankhoz, fokozatosan a második legnagyobb részvényese lett, és a bank 2019-ben Budapestre költözött.
  • Az USA ki akarta szorítani a bankot Budapestről (amelynek elnöke KGB-s családból származik), de az Orbán-kormány csak engedményekre volt hajlandó.

Számokban: az 1,1 milliárd eurós jegyzett tőkével rendelkező bank gazdaságilag jelentéktelen a többi magyarországi bankhoz képest. A kilépésekkel Magyarország tulajdoni hányada 20 százalék fölé nőtt, és ez tovább nőhet.

Mi következik? Véglegessé vált ugyanis, hogy a következő hónapokban Bulgária és Románia is távozni fog, így Oroszország mellett Magyarország marad az egyetlen európai tagja. Igaz, Szerbiának 2021 végén elfogadták a jelentkezési kérelmét.

Igen, de: Ez amiatt visszás, mert korábban Orbán azzal állt ki az IIB mellett, hogy négy másik EU- és NATO-tagállam is a tagja, valamit a közös tulajdoni arány meghaladja az 50 százalékot.

  • „Ez egy közép-európai bank. Azt tanácsolom, legközelebb ne vetődjön árnyékra” – védte a bankot Orbán egy vitában. Mára egyik fenti állítás sem igaz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem sok jóra számíthatnak az oroszok az iráni szankciós tapasztalatok alapjánDrónokkal és csempészettel igen, mással nem igazán tudja Irán segíteni a szintén erősen szankcionált Oroszországot. A G7 Podcast vendége Dudlák Tamás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csak a színház kedvéért szégyenítette meg Putyin a miniszterétAz orosz elnök szeret erőt mutatni, de valószínűleg tényleg nem tetszik neki, amit a kritizált területen lát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mozgósítás elől menekülő oroszok felforgatták a pénzpiacokat isA letelepedő oroszok viszik magukkal a megtakarításaikat, ami erősíti a helyi fizetőeszközt, illetve általában a gazdaságokat is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz bankszektor IIB Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.