Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2022. augusztus 2. 04:34 Közélet

Az ukrajnai válság megmutatta, mennyit ér a különutas magyar külpolitika

Az Orbán-kormány külpolitikájának visszatérő toposza, hogy Magyarország növelni próbálja nemzetközi mozgásterét, más szóval nyitott, kis gazdaságként euroatlanti integrációja mellett jó viszonyra törekszik Oroszországgal, Kínával és más keleti országokkal, hogy ezzel diverzifikálja gazdasági kitettségét és növelje politikai mozgásterét a világban.

Az elemzők és a kormány kritikusai által időnként pávatáncnak hívott lépéssorozat nem egyedi jellegzetesség, Európa nyugati, középső és keleti részén is jó néhány olyan állam van, amely nyugati beágyazottság mellett keleti nyitást folytat, ácsingózik a kínai pénzre, és az orosz kapcsolatokat az Ukrajnához tartozó Krím félsziget 2014-es elfoglalása és Kelet-Ukrajna részleges orosz megszállása ellenére sem jegelte.

A magyar kormány ugyanakkor retorikailag mindig is kiemelkedett a mezőnyből, és a pragmatikus érvek mellett prominensen támaszkodott a nyugati hanyatlásról és a keleti szelekről szóló – újabban fajelméleti fejtegetésekkel megtámogatott – nagy civilizációs és történelmi narratívákra. Ezzel párhuzamosan egyes jelképes kérdésekben látványosan és dacosan egyedül maradt az EU-ban, a hongkongi szabadságjogok eltiprásának elítélésétől kezdve a globális minimumadón át a gázfogyasztás-csökkentésig, amit a nemzeti érdek védelmével és/vagy az alkupozíció javításának vágyával szoktak magyarázni.    

Az ukrajnai orosz invázió és az abból fakadó gazdasági problémák ugyanakkor világosan megmutatták, hogy a mozgástérnövelés és a pávatáncból való profitálás önámítás. 

  • Az orosz különleges kapcsolattól remélt haszon elmaradt, az ukrajnai invázió és a gázválság költségei elől Magyarország sem menekül.
  • Magyarország mozgásterének hiányát jelzi, hogy a fontos kérdésekben kénytelen igazodni az EU-s és NATO-s vonalhoz, miközben nem kapott jelentősebb kibúvókat a szankciók alól annál, mint a többi, kevésbé kurucos térségbeli ország.
  • A forint zuhanása megmutatta az uniós forrásokra utalt gazdaságpolitika és a jegybanki és árfolyampolitika látványos gyengeségeit.
  • A keleti diverzifikáció sikertelenségét, a nyugati hanyatlás narratívájának értelmetlenségét, a kurucos retorika és a Fidesz belpolitikai berendezkedésének korlátait jelzi, hogy 2022 nyarán a piaci konszenzus szerint a magyar gazdaság egyetlen mentsvára az lenne, ha hozzáférhetne az Európai Bizottság által a jogállamiság lebontása miatt visszatartott uniós forrásokhoz.

Sok opció, kevés siker

Számos elmélet és megközelítés van arról, hogy a nemzetközi helyzet fokozódása idején milyen stratégiát vagy stratégiák milyen kombinációját érdemes követni.

  • A liberális felfogás szerint az instabilitás csökkentéséhez nemzetközi intézmények létrehozásán, közös szabályok és elvek elfogadásán vezet az út, ahogy Nyugat-Európában a második világháború után az európai integráció, a hidegháborús szembenállás idején a kölcsönös bizalomépítést célzó Helsinki folyamat stabilizálta a helyzetet.
  • Napjainkban Kelet-Ázsia kisebb és közepes hatalmai Kína erősödésére jellemzően a kockázatok fedezésével reagálnak: a kínai gazdasági függés növekedése kéz a kézben jár az amerikai védelmi kapcsolataik mélyítésével, ám politikailag nem köteleződnek el egyik oldal mellett sem, hiszen nem érdekeltek a konfliktusban és a hidegháborúzásban. Hasonló kockázatfedezésnek tekinthető az is, amikor európai országok ázsiai kapcsolataik erősítésével próbálják kivédeni a nyugati világ gazdasági dinamizmusának lanyhulását.
  • Más országok – a kockázatfedezés korlátai miatt – egymással szövetkezve és kisebb regionális szövetségeket kialakítva diverzifikációra törekednek, abból kiindulva, hogy a kisebb államok együtt erősebbek, és jobban képesek befolyásolni a nagyhatalmakat.
  • Jellemző stratégia a kis államok részéről, hogy a helyzet fokozódása esetén egyértelműen egy nagyhatalomhoz csapódnak a védelem és gazdasági prosperitás reményében, ahogy például Magyarország az 1990-es és 2000-es években az euroatlanti integráció része lett. Egy megközelítés szerint ez abból fakad, hogy a kis államoknak gyengeségükből fakadóan „menedékre” van szükségük a világpolitika és a világgazdaság sokkjaival szemben, amelyet nagyhatalmaktól kaphatnak meg. Egy másik nézőpontból arról van szó, hogy a nagyhatalmi és intézményi alávetés a kis államok részéről a nemzetközi rend ára, és szuverenitásuk részleges feladásának nagyobb a haszna, mint a költsége.
  • A gyengébb fél nemcsak a külpolitikai manőverezéssel, hanem belső forrásokból is javíthatja nemzetközi pozícióját, például erős hadsereget tart fenn, ahogy Finnország; és/vagy jó gazdasági és oktatáspolitikát folytat, amelynek következtében kis mérete ellenére fontos világgazdasági és világpolitikai szereplővé válhat – Szingapúrtól Dél-Koreáig több ilyen történet van.
  • Régi stratégia a semlegesség, bár ebben relatíve kevés ország volt sikeres, és az ukrajnai orosz invázió farvizén még a korábban névleg semleges finnek és svédek is úgy döntöttek, nem tartható a katonai el nem kötelezettség.
  • Valamint vannak azok a rezsimek, amelyek a zavarosban próbálnak halászni, és az egymásnak feszülő nagyhatalmak között igyekeznek manőverezni, ahogy például a klasszikus történelmi hintapolitikát folytató államok a második világháború előtt és alatt. A magyar történelem zivataros századaiban is számos példa van hasonlóra, és a pávatáncos retorikával, a mélyebb uniós integráció elutasításával és a nemzetállamok különállásának hangoztatásával Orbán Viktor miniszterelnök is hasonló húrokat penget.

Manőverek

Magyarország az utóbbi három évtizedben a fentiek közül több stratégiát kipróbált: az intézményi integrációt és a nyugati politikai és gazdasági elköteleződés jelentette menedékkeresést; a visegrádi négyek együttműködésével a kisállami együttműködést; az orosz és a kínai gazdasági kapcsolatok – valójában Medgyessy Péter alatt kezdődő – feltérképezésével a diverzifikációt.

2010 után ugyanakkor egyre hangsúlyosabb retorikai fordulattá vált, hogy a nyugati menedék valójában gúzsba köti a magyar szuverenitást, ezért a kormány autonómabb, kurucosabb külpolitikával szerez érvényt a nemzeti érdeknek. Amely nemzeti érdek alatt természetesen – legalábbis részben – a Fidesz és holdudvara anyagi és belpolitikai érdekeit, valamint elvi–eszmei elképzeléseit kell érteni. Bár egyes körökben hajlamosak a nemzeti érdeket valamiféle objektív dolognak tartani, valójában azt, hogy egy adott országban mi számít nemzeti érdeknek, a regnáló politikai és gazdasági elit jelöli ki, nekik pedig maguk felé hajlik a kezük.

Ennek része volt 

  • a nyugati világból való látványos és jelképes kibeszélés, a Nyugat hanyatlásának hangoztatása, az ideológiai ellentétek kiemelése és az európai uniós szolidaritás egyes területeiből való látványos kimaradás;
  • de a nyugati elköteleződés hangoztatása és a fontos ügyekben a – Brüsszelből, Washingtonból és Berlinből diktált – uniós és NATO-s vonalhoz való igazodás is;
  • a nyugati gazdasági orientáció fedezésének vágya orosz, kínai, vagy akár azeri és afrikai alkukkal;
  • a magyar gazdaság növekvő német beágyazottságának anyagi és politikai támogatása beruházásösztönzéssel;
  • az orosz irányba való energetikai elköteleződés;
  • a visegrádi négyek brüsszeli pólusként való megerősítésére, és ezáltal a német politikai befolyás mérséklésére való törekvés;
  • az európai parlamenti szélsőjobbos–nacionalista frakció tető alá hozására tett kísérletek a Fidesz számára túl liberális és föderalista nyugati fősodorbeli politika uniós befolyásának csökkentése végett;
  • valamint a belső erő növelésének hangoztatása: Orbán beszédeinek visszatérő eleme, hogy az uniós átlag feletti növekedést mutató Magyarország és más térségbeli országok Európa gazdasági motorjává válnak, ők jelentik a jövőt a lassuló Nyugattal szemben.

A jelenlegi helyzet alapján ezek a manőverek nem növelték, sőt inkább csökkentették a magyar mozgásteret, és az orosz energetikai és német gazdasági függőség erősítésével, valamint a diplomáciai elszigetelődéssel inkább rontották, mint javították az ország biztonságát és boldogulását egy válságos helyzetben.

Nem lett olcsó a gáz

A keleti nyitás gazdasági szempontból régóta bukás. A koronavírus-járvány okozta logisztikai problémák és a nemzetközi termelési láncokat ért sokkok emellett azt is megmutatták, hogy az Ázsiától való függés erősítése számos alulbecsült kockázatot hordoz.

Az orosz energetikai manőverekkel a kormány a magyar függőség diverzifikálása helyett inkább erősítette kitettségét. Mint a G7 számos alkalommal megírta, Magyarország nagyjából a világpiaci áron, számos térségbeli országnál is drágábban vásárolja az orosz gázt, azaz nem tudott előnyt faragni az orosz kapcsolatból. Ezt júliusra a kormány is kénytelen volt elismerni, a Fidesz belpolitikai csodafegyverének számító – bár a válság előtt a piacinál magasabb lakossági árakat jelentő és hatékonytalan – rezsicsökkentés részleges feladásával.

Orbán Viktor február elsején Moszkvában, Vlagyimir Putyin orosz elnök karján arról beszélt, hogy az oroszokkal kötött gázmegállapodással „véglegesen biztonságba helyeztük Magyarország energiaellátását”, júliusban Tusnádfürdőn pedig már arról, hogy „le kell jönni a gázról”.

Az orosz gáz jelentette biztonság még akkor is önámítás lett volna, ha sikerül valóban előnyös és egyedi megállapodást kötni. Amikor Oroszország a német ipar energiaellátásának ellehetetlenítésével próbálja zsarolni Európát, az erős német gazdasági beágyazottságú Magyarország különutassága hamvában holt elképzelés: ha leáll az orosz gáz, és a német ipar nem tud alkatrészeket gyártani, akkor a magyar ipar is le fog állni.

Ugyanez a helyzet az orosz szankciókkal. Orbán Viktor hónapok óta hangoztatja, hogy az ukrajnai invázióra válaszul hozott európai uniós szankciók elhibázottak, és Európa magának árt. Orbán nézőpontjából a jelek szerint arról van szó, hogy a NATO védőburka alatt Magyarországnak nem kell orosz területi agressziótól tartania, ezért nem akar gazdasági és belpolitikai költségeket vállalni az ukrajnai orosz agresszió feltartóztatása érdekében.

A probléma számára, hogy azok az államok, amelyek védelmi garanciái miatt Magyarországnak nem kell orosz területi agressziótól tartania, hajlandóak gazdasági és belpolitikai költségeket elszenvedni az orosz agresszió megfékezése/megbüntetése érdekében. Úgy vélik ugyanis, hogy az orosz birodalmi törekvések ellentétesek biztonsági és anyagi érdekeikkel, mert szétverik azt a relatíve stabil európai rendet, amelyen a térség prosperitása és a nyugati tőke térhódítása alapul. Ebben a helyzetben a miniszterelnök hiába ágál az uniós szankciók ellen, politikailag nem volt reális opció a szankciós csomagok megvétózása: a védelem és a gazdasági integráció hasznáért kénytelen külpolitikailag kellemetlen költségeket felvállalni a kormány.

Magyarország egyedül az orosz olajimportra kivetett uniós szankciók alól kapott részleges kivételt, de ezt az összes, az orosz olajtól erősen függő keleti tagállam – Csehország, Szlovákia és Bulgária – is megkapta, azaz ezt is nehéz a kurucos külpolitika számlájára írni.

Nem sikerült kimozogni a jogállamiságot

Az uniós mozgástér korlátainak legfontosabb vetülete, hogy újabban a kormány kénytelen engedményeket tenni az Európai Bizottság felé jogállamisági kérdésekben és az uniós források elosztásának felügyelete terén, miután a bizottság a korrupció és a Fidesz hatalma feletti fékek és ellensúlyok látványos eltűnése miatt elkezdte visszatartani a Magyarország számára allokált uniós forrásokat.

A magyar engedményeket az indokolja, hogy az uniós források megszerzése piaci elemzők szerint elengedhetetlen a forint – régiós összevetésben is meredek zuhanáson keresztül ment – árfolyamának megtámasztása és a súlyos fizetésimérleg- és költségvetési hiányt görgető magyar gazdaság egyensúlyba hozása szempontjából.

Ez rávilágít arra, hogy a Fidesz tévesen kalkulált, amikor abban bízott, hogy a relatíve gyenge uniós intézmények nem fognak tudni beleszólni belpolitikai hatalomkoncentrációjába, és a nyugat-európai tagállamok számára nem lesz elég fontos ahhoz ez a kérdés, hogy nagyobb jogosítványokat adjanak az uniós végrehajtó szervnek. Bár sokáig képes volt hárítani a nyugati politikai számonkérést, mostanra a magyar kormány a vétópolitika fegyverével felvértezve sem tudta elkerülni azt. (Ha az ember abban az összeesküvés-elméletben hisz, miszerint „Brüsszel” a kurucos magyar külpolitikát és a különutasságot bünteti a pénzek visszatartásával, az sem változtat a helyzeten, hiszen az, hogy erre képes, pont a különutasság kudarcának jele.)

Ebben a helyzetben az unión belüli szervezkedés sem segített, sőt mára az Oroszország irányában folytatott magyar külpolitika ennek terét is jelentősen csökkentette. A visegrádi négyek korábban valóban elértek részsikereket, de a tagok közti politikai és ideológiai különbségek miatt nem váltak egységes hatalmi pólussá. Az orosz inváziót – és az arra adott, mismásoló magyar reakciókat – követően az Orbán régi szövetségeseinek számító, élesen oroszellenes lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság számára egyre szalonképtelenebbé vált a Fidesszel való közös munka, és a cseh és szlovák kormányváltás sem tett jót Budapest megítélésének. A három másik visegrádi ország inkább egymás között szervezkedik manapság.

Miközben az autokratikus elhajlásai miatt hasonlóan sokat bírált lengyel kormány az ukrajnai invázió előtt és alatt javítani tudott megítélésén Brüsszelben és Washingtonban, a magyar kormány a jelek szerint elvesztette eddigi legfőbb uniós szövetségesének bizalmát.

Nem lettünk erősebbek

Sikertelen maradt a magyar erő belső forrásokból való növelése is. Bár Orbán Viktor régi toposza, hogy Magyarország és más keleti gazdaságok gyorsabb ütemben növekednek, mint Nyugat-Európa, és hamarosan nettó befizetői lesznek az uniónak, irreálisnak tűnik, hogy Magyarország uniós súlya belátható időn belül számottevően nőjön.

Az utóbbi tizenkét évben Magyarország a keleti tagállamok középmezőnyében volt makrogazdasági és növekedési mutatók terén. A magyar GDP 2010 óta az 27 tagú EU GDP-jének 0,9 százalékáról 2021-re az 1,1 százalékára emelkedett, azaz teljesen elhanyagolható mértékű volt az erősödés.

Nem javít a távlati kilátásokon a hazai oktatási rendszer módszeres leépítése, amely jellemzően egy ország hosszú távú növekedésének legfontosabb eleme. A Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtése alapján a hazai erőforrások felhasználása nem elég hatékony és nem fenntartható, és a magyarok egészségi állapota is rossz, ami megint csak nem a nemzeti erő jele.

A Fidesz gyakran (és tévesen) hangoztatja, hogy a „belpolitikai stabilitás” és a kormányváltás hiánya fontos eleme az állítólagos magyar gazdasági sikereknek. Ezzel szemben az intézményi közgazdaságtan és a fejlődésgazdaságtan egy régi axiómája, hogy a demokrácia, jogállamiság és a politikai pluralizmus, az igazságszolgáltatás függetlensége, a kiszámítható tulajdoni viszonyok a magas jövedelmi szint elérésének fontos elemei.

Ennek fényében 2022 nyarán úgy tűnik, azoknak volt igazuk, akik évek óta figyelmeztettek rá: a magyar állam erősen függ az uniós transzferektől, amelyek azonban a hosszú távú versenyképesség támogatása helyett részben a politikai finanszírozás különösen pazarló formáiba, részben alacsony hazai hozzáadott-értékű, és a munkaerőhiány fényében nem különösebben indokolt külföldi tulajdonú ipari beruházások támogatására mennek el, nem a magyar gazdaság megerősítésére. Ehhez hasonlóan a forint árfolyamának mélyrepülése és a jegybank tehetetlensége fényében azon bírálatok is beigazolódni látszanak, amelyek szerint a magyar monetáris politika függetlensége – amelyet Matolcsy György jegybankelnök az állítólagos magyar sikerek letéteményesének tart – illúzió.

A magyar út pedig nemcsak hogy nem sikeres, az uniós jogállamisági mechanizmus elfogadása következtében az állam fideszes bekebelezése külpolitikai és külgazdasági sebezhetőséget is jelent, és az uniós források veszélybe sodrásával megnehezíti az ország finanszírozását.

Nem érvényesül a nemzet érdeke

Nem egyedül a magyar külpolitikát állította kényszerpályára az ukrajnai orosz invázió. Emmanuel Macron francia elnök – elődjei nyomdokában – évek óta próbálja távolabb tolni Európát az Egyesült Államok védelmi bűvkörétől, de az ukrajnai válság megmutatta, hogy Franciaország nem képes a vezető szerepre: Macron hiába próbált közvetítői szerepet felvenni a válság elején, látványosan sikertelen volt, miközben a legtöbb térségbeli állam a NATO-hoz szaladt az orosz agresszió láttán, ellentétben a francia elképzelésekkel.

Nagyobb blamázst könyvelhetett el a német külpolitika, amely (a kancellár személyétől és a kormánypártok ideológiai hátterétől függetlenül) évtizedek óta alulbecsülte az orosz függés kockázatait, és hiába kapott ízelítőt ebből a Krím félsziget elfoglalása idején, így is B-terv nélkül érte, és gyors és kidolgozatlan irányváltásra kényszerítette a helyzet. Angela Merkel exkancellár angolszász bírálói szerint ráadásul Berlin ugyanezeket a hibákat követi el Kínával szemben: miközben a német ipar egyre jobban függ a kínai kereslettől és a kínai beszállítóktól, a német vállalatok vakok (vagy vakmerőek) az ezzel járó geopolitikai kockázatokat illetően.

Az európai politika látszólag alulbecsülte, hogy az eleve növekvő infláció és lassuló növekedés fényében mekkora kárt okoznak az orosz szankciók. Magyarország mellett számos más helyen kell jelenleg tüzet oltani, a stabilan instabil Olaszországtól kezdve a 20 százalékos inflációval küzdő balti államokig; és számos más uniós tagállam sem igazán tudja érvényesíteni érdekeit a jelenlegi helyzetben.

A jelenlegi energiaárak és növekedési kilátások mellett nem elképzelhetetlen, hogy idővel az Oroszország szembeni szankciók is elkezdenek lazulni, és – az orosz hadsereg kifulladása esetén – az Orbán által elítélt nyugati fegyverszállítások is elapadnak Ukrajna irányában, hogy aztán visszaálljon a helyzet a 2014 után ismert, fagyos, de – az ukránokon kívül mindenki más számára – elviselhető állapotba. Az is reális forgatókönyv, hogy az Európai Bizottság néhány jelképes törvénymódosítás hatására feloldja a visszatartott uniós forrásokat, a forint visszaerősödik, és a magyar kormány pár hónap múlva már az uniós élénkítőcsomagból tud osztogatni.

Ezzel együtt az is tény, hogy Magyarország helyzete tizenkét év kurucos kardcsörtetés után nem változott érdemben. Ha válság van, továbbra is Nyugatról kell remélni a segítséget; a válság kezelésének módjába pedig nem sok beleszólása van Budapestnek, legyen szó gazdasági vagy katonai lépésekről. Ha a nemzeti érdek azt jelenti, hogy az ország biztonsága, ereje, jövedelmi szintje és érdekérvényesítő képessége növekedjen, akkor nehéz pozitívumot találni az utóbbi időszak fejleményei alapján.

Ez a különutasság alapvető kockázata. A kisállami „menedék”, a kockázatfedezés vagy a liberális intézményépítés stratégiája mögött az az elképzelés áll, hogy a törékeny helyzetű országok érdeke az államközi kapcsolatok stabilitását, kiszámíthatóságát és a nagyhatalmi mozgásteret korlátozó strukturális megoldások létrehozása (lásd európai integráció). Ezzel szemben a pávatánc sikere azon múlik, hogy az adott vezető jól tud-e táncolni, és/vagy a körülmények (amelyekre semmi ráhatása nincs) szerencsésen alakulnak-e számára. Válságos helyzetben az előbbi stratégia sem garancia semmire; viszont ha nem jön ki a lépés, az utóbbi katasztrofális lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar út a régión belül is leszakadáshoz vezetAzok az országok álltak át a minőségen alapuló növekedésre, ahol a humán tőkét, az exportképes vállalkozásokat és az innovációt támogatják. Folytatódik a G7 Holnap cikksorozat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország nagy árat fizet az invázióért, de a háború megmutatta azt is, hogy nincs magyar B-tervOroszország válságát elmélyíti, nem pedig megoldja a háború, amely Európa gyengeségeire is rávilágított.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak mítosz a kormány által hangoztatott olcsó orosz gázJelenleg alsó hangon háromszor többet fizetünk az orosz gázért, mint amennyit az elmúlt durván negyed évszázadban bármikor.

Közélet Európai Unió külpolitika Magyarország NATO nemzeti érdek Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2022. november 26. 19:03 Közélet

A mai tanártüntetés előtt adott pluszpénzt a kormány az egyházi iskoláknak

Magyarázhatja a rendeletek időzítését, hogy az egyházi iskolákban dolgozó tanárok első tömeges és nyílt különdemonstrációja óta ez az első jelentős pedagógusmegmozdulás.

Hajdu Miklós
2022. november 25. 19:33 Közélet, Vállalat

Tarlós célját is teljesíti Karácsony a milliárdos nyereségű FCSM visszavásárlásával

Amellett, hogy egységesen kezelheti a jövőben a főváros a vízi közműveket, egy régi konfliktus is lezárulhat a csatornázási művek külföldi befektetőjével.

Halácsy Péter
2022. november 25. 16:37 Élet, Közélet

Miért nem tudja az iskola a vállalkozói gondolkodásmódot fejleszteni?

A gyerekeknek olyan szemléletet érdemes átadni, hogy merjenek hibázni, és a sikertelenségre ne végérvényes kudarcként, hanem kihívásként tekintsenek - írja a Prezi társalapítója.

Fontos

Avatar
2022. november 30. 14:48 Pénz

A hidegháború óta nem pörgött annyira Kelet-Európa fegyveripara, mint most

Magyarországgal szemben a cseh, lengyel és szlovák fegyvergyártók jelentős szállítmányokat adnak el Ukrajnának.

Stubnya Bence
2022. november 30. 06:51 Pénz

Az osztrákok megmutatták, mire képes egy jól szervezett vasutassztrájk, amit a magyar vasutasok több próbálkozásra sem tudtak összehozni

A vasutasokat képviselő szakszervezet szeretné elérni, hogy a rosszabbul keresőknek ne csökkenjen a reálbére, az állami vállalat vezetője szerint viszont más iparágban nem adnak ilyen jó bérajánlatot.

Bőgel György
2022. november 29. 16:29 Tech

Úgy tűnik, nem egy újabb dotkomlufi durran a techszektorban, de attól még fájni fog

Két évtizeddel ezelőtt alapjaiban remegett meg a tech-szektor. A mostani válság újult erővel esik neki, de a visszaesés okai korántsem azok, mint a dotkomlufi idején.