Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. március 23. 09:27 Közélet

Marché éttermek bedőlése: 1,5 milliárdos kieséshez 100 millió forint állami segítség

Hatalmasat zuhant a forgalma és a nyeresége is tavaly azoknak a Marché éttermeknek, amelyek felvásárlását épp a közelmúltban jelentette be a Mol. A hazai benzinkutak mellett kilenc éttermet működtető cég tavaly március végén még azzal számolt, hogy ha a tavaszi bevétel egy jelentős része ki is esik, nyárra helyreáll a rend. Az akkor készített beszámoló szerint áprilisra 100, májusra 50, júniusra pedig 30 százalékos visszaeséssel kalkuláltak, júliustól azonban már a korábban tervezett forgalmat várták az éttermeiktől.

Feleződött a forgalom

A járvány elején tehát a Marché Restaurants Kft-nél úgy számoltak, hogy éves szinten legfeljebb 15 százalék körül csökkenhet az árbevétel, végül azonban az egy évvel korábbinak a felét sem sikerült elérni. A társaság forgalma a még február közepén közzétett éves jelentés szerint 2020-ban mindössze 1,4 milliárd forint volt, szemben a korábbi években megszokott 2-3 milliárd forinttal.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a vállalat eredménye is jelentősen megcsappant. Üzemi szinten veszteséges lett a társaság, és az adózott eredmény ugyan még éppen pozitív maradt, a 31 millió forintos profit azonban masszív visszaesés a korábbi évek 300-400 milliós nyereségéhez képest.

Pedig a beszámoló szerint igyekeztek csökkenteni a költségeket. A jelentésben szó szerint úgy fogalmazott a cég, hogy

a járvány ideje alatt a foglalkoztatáspolitikánkat a jelenlegi nehéz helyzethez igazítjuk, ha szükséges félévente vagy negyedévente dolgozunk ki új stratégiát. Bérrendszerünket, bérelemeinket a megváltozott piaci helyzetet figyelembe véve alakítottuk át.

Ez virágnyelven azt jelenti, hogy az alkalmazottak számát és a béreket is kénytelenek voltak csökkenteni. A cég tavaly februárban még 144 fős állománya az idén januárra 98 főre apadt, az egy főre vetített átlagos bérköltség pedig nagyjából 20 százalékkal csökkent. Ezzel majdnem negyedmilliárd forintot tudott megtakarítani a vállalat, de további 20 milliót spóroltak a kölcsönzött munkaerőn is.

Visszafogott állami segítség

Bár kétségtelen, hogy a cég állami segítséget is kapott, sőt bizonyos szempontból ez tartotta őket víz felett, de a visszaesés vagy akár a béreken megtakarított összeghez képest ez nem tűnik számottevőnek. A Marché Kft. a második hullám idején jutott bértámogatáshoz, ez azonban mindössze 26 millió forint volt, azaz a tizede annak, amennyit az alkalmazottakon spórolni kellett.

A beszámoló szerint a vállalat emellett

a munkaadói járulék mentességből, az általános forgalmi adó csökkentésből és a turizmusfejlesztési hozzájárulás eltörléséből profitált a válság ideje alatt.

Ebből az áfa hatását nehéz számszerűsíteni, a másik két tételt viszont nagyjából lehet. A forgalom, illetve a létszám csökkenése miatt mind a két befizetési kötelezettség alapból is jóval kisebb lett volna, mint 2019-ben, de becslésünk szerint a Marché Kft. a gazdaságvédelmi intézkedések miatt még ehhez képest is nagyjából 30-35 millió forintot spórolhatott mind a járulékokon, mind a turizmusfejlesztési hozzájáruláson.

Összesen tehát 80-100 millió forint között lehetett az állami segítség.

A Mol két hete jelentette be, hogy megveszi a Marché kilenc hazai éttermét. Az olajipari vállalat ezzel a fogyasztói szolgáltatásait szeretné tovább fejleszteni, ez ugyanis különösen nagy hangsúlyt kapott a nemrégiben frissített hosszútávú stratégiában. A kutakon bő öt éve kezdtek el helyben készített ételeket kínálni, és most már 185 helyszínen van ilyen, úgynevezett Fresh Corner szolgáltatásuk. A most megszerzett kilenc éttermet is ez alá a márka alá terelik be.

Közélet covid járvány koronavírus Mol. Marché vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Fabók Bálint
2021. április 7. 06:03 Közélet

Ezermilliárdos uniós támogatások pörgették rá Orbánt a gazdaság átalakítására

Az EU-tól 2600 milliárd forint érkezik főleg digitalizációra és a körforgásos gazdaság kiépítésére, Orbán pont ezekre alapozva változtatná meg a gazdaságot.

Bucsky Péter
2021. április 5. 15:54 Adat, Közélet

Nem vesszük elég komolyan a korlátozásokat, a fásultság szép lassan legyőzi a szigort

Az első hullámban példamutatóan fegyelmezett volt a lakosság, az ősz óta tartó második és harmadik hullámra elfogyott a kitartás.

Deme Zoltán
2021. március 31. 17:21 Közélet

Metrókocsi-felújítás: a döntések mentegetése helyett ideje levonni a tanulságokat

A hazai közbeszerzések sok visszássága tetten érhető a 3-as metró járműtenderén, és nincs rá garancia, hogy kibírja a következő évtizedeket a vitrinbe való flotta.

Fontos

Stubnya Bence
2021. április 10. 06:58 Podcast

A legjobb iskolai teljesítmény sem hoz annyi vagyont, mint az öröklés

G7 Podcast! A magas jövedelem mellett a szülők vagyona is komoly előnyt ad az életben a fiataloknak. Hogy mekkorát, arról Darvas Zsolttal beszélgettünk az új kutatása alapján.

Torontáli Zoltán
2021. április 9. 06:25 Adat

Nagyítóval kell keresni az árkülönbséget az Aldi, a Lidl és a Penny Market között

Tizennégy hónapja vásárolunk a diszkontokban, de most tényleg feltehetjük a kérdést: van bármi különbség a három lánc között? És hogyan állnak a Tescóhoz képest?

Avatar
2021. április 8. 17:05 Világ

Merkel visszavonulása után akár fel is értékelődhet Magyarország szerepe

Az idei választások után új kormánykoalíció jön, és a Danube Capital elemzése szerint az új korszakban, illetve a járvány hatására akár még vonzóbbak is lehetünk a német ipar számára.