(A szerző a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A koronavírus-járvány reflektorfénybe helyezte az egészségügyet, és működésének azt a sajátosságát, hogy a rendszert működtető szereplők folyamatosan döntési helyzetben vannak. Legyen az a beteg ellátásáról döntő orvos, az intézmény kapacitásairól döntő vezető, a tesztelési stratégiát meghatározó egészségpolitika, vagy az országot igazgató kormányzat.

Az egyik fontos döntési kényszer, hogy mindazok a források, amelyeket a pandémia kezelése során elköltünk, másra már nem lesznek felhasználhatók, így azok hasznairól le kell mondanunk. Szakmai kifejezéssel élve a haszonáldozati költséget viselnünk kell.

Soktényezős rendszer ez, és szükség van egy olyan keretre, amely az egészség és a gazdaság viszonyrendszerét szisztematikusan tudja értékelni. Az egészség-gazdaságtan szakemberei, akik ezeknek a kérdések a megválaszolásával napi szinten foglalkoznak, csak korlátozottan vettek részt a járványügyi döntések támogatásában.

Ennek hátterében számos tényező állhat. Az egyik, hogy vészhelyzetben gyors döntéseket kell hozni, nincs idő komplex elemzésekre. A másik hátráltató tényező, hogy ez a módszertan nehezen kommunikálható a szélesebb társadalmi rétegek felé, hiszen gyakran lehet olvasni olyan leegyszerűsítő kritikát is, hogy a közgazdászok be akarják árazni az emberi élet értékét – miközben a döntéshozatal során egy ponton túl elkerülhetetlen a költségek és az egészségnyereség összevetése.

Ugyanakkor fontos látnunk azt is, hogy az egészség-gazdaságtan eszköztárának alkalmazásával a döntések átláthatóbbá tehetők és objektívebben indokolhatók.

Véleményem szerint hosszútávon a transzparens döntéshozatal építi a hitelességet és növeli a bizalmat.

A döntési alapproblémát az jelenti, hogy egy járványhelyzetben az ellátás iránt jelentkező igény mindig nagyobb, mint aminek azonnali kielégítésére az egészségügyi rendszerünk be van rendezkedve, vagy amire pénz van. Sajnos el kell fogadnunk, hogy a humán, infrastrukturális vagy anyagi erőforrásaink végesek, és ezért határozni kell arról, hogy ezeket mire használjuk fel.

A közgazdaságtan egyik alaptétele, hogy amikor szűkös erőforrások állnak rendelkezésre, választani kell, hogy mely igényeknek van elsőbbsége. A választás következményekkel jár, amelyek közül az egészségügy területén a legfontosabb, hogy

amennyiben valamilyen terápia mellett döntünk, azzal lemondunk arról, hogy más alternatívákat alkalmazzunk, vagyis azoknak a lehetséges hasznait is elveszítjük.

A közgazdaságtan módszereit alkalmazó egészség-gazdaságtan segíthet jobb döntéseket hozni az egészségügyben, és hozzájárulhat a társadalom számára a legnagyobb hasznot biztosító technológiák kiválasztásához. Vagyis nem a spórolás a fő célja, hanem az, hogy a rendelkezésre álló erőforrásainkból a legtöbb egészségnyereséget biztosítsuk a társadalom összessége számára.

Annak érdekében, hogy a betegek és a társadalom szempontjából releváns haszon értékét mérni lehessen, ki kellett alakítani egy olyan általános mutatót, ami az egészség értékét bármely betegség esetén számszerűsíthetővé, összehasonlíthatóvá teszi, és a gyógyítás révén megnyerhető életévek mellett azt is figyelembe veszi, hogy milyen életminőségben él az egyén.

Ez az általános mutató az életminőséggel korrigált életév, a QALY (Quality Adjusted Life Years), amellyel megvizsgálható, hogy a különböző terápiás lehetőségek közül melyek a legelőnyösebbek a betegek számára. Gyakorlatilag minden gyógyítást vagy betegség megelőzést célzó eljárásnál felmérhető vagy becsülhető, hogy mekkora QALY-t biztosít, így akár a rendszerszintű döntések hatásainak kifejezésére is alkalmas.

A döntéseknek azonban nemcsak az eredményre, azaz a QALY-ra van hatása, hanem a felmerülő költségekre is. Ugyanis azt is mérlegelni kell, hogy az adott programra allokált pénzügyi forrás arányos-e a várható eredményekkel, vagyis ha ezt a pénzt máshol költenénk el, nem nyernénk-e vele nagyobb társadalmi jólétet.

A döntéshozatal során lehetetlen minden szcenáriót kimerítően vizsgálni, hiszen erre nincs elegendő idő és információ. Ahhoz, hogy az egészség-gazdaságtani megközelítés a gyakorlatban is alkalmazható legyen,

konszenzusra van szükség, hogy mekkora legyen az a többletköltség, amit a társadalom hajlandó felvállalni egy egységnyi többlet egészség-nyereségért.

Ez a küszöb az európai országokban jellemzően az egy főre jutó GDP 1-3-szoros értéke között mozog.

Azaz, ha a döntésünk eredményeként az egységnyi QALY nyereség költsége ezen küszöbérték alatt marad, akkor társadalmilag hasznos és optimális a döntés, ezért az támogatandó.

A koronavírus járvány kapcsán feltehető a kérdés, hogy egy válsághelyzetet előidéző pandémia esetében van-e helye ennek a megközelítésnek? Hiszen ilyenkor az elsődleges cél az, hogy a lehető legtöbb embert megmentsük. Ezekben a helyzetekben a döntéshozóknak a társadalom jóléte szempontjából nagyon fajsúlyos, egymás ellen ható tényezőket kell folyamatosan mérlegre tenniük.

Azt láthattuk, hogy amíg nincs érdemi megoldás a vírus terjedésének megfékezésére (azaz nem áll rendelkezésre védőoltás), a járványgörbe korlátozó intézkedésekkel történő laposítása a gazdaság teljesítményének rovására megy. Ezzel szembesülve Magyarország is eltérő stratégiát alkalmazott az első és a második hullám kezelésénél, a gazdaság működőképességének fenntartása egyre nagyobb prioritást kapott.

Ez érthető, hiszen ha lassul a gazdaság, az munkahelyek elvesztésével jár, illetve az államnak is kevesebb forrása lesz a társadalmi funkciók ellátására, ami szintén visszahat az általános jólétre, az egészségügyre fordítható kiadásokra, és így a lakosság egészségi állapotára is.

A másik oldalon viszont a korlátozó intézkedések révén kevesebben lesznek betegek, vagyis az egészségügyi rendszert kevésbé terheljük. Ezáltal kedvezőbbek az alapfeltételek a megfelelő egészségügyi ellátás biztosítására, amivel halálozást lehet elkerülni, és jobb felépülési esélyeket biztosítani a betegek számára. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy kapacitásokat (pl. kórházi ágyakat), erőforrásokat (szakszemélyzet) vonunk el más ellátások elől, ami más betegek gyógyulási esélyeit ronthatja.

Az egészséggazdaságtan módszereire szükséges lenne a jelenlegi és közeljövőben felmerülő konkrét döntési helyzetekben is támaszkodni. Így például, hogy mekkora kapacitást, infrastruktúrát és személyzetet kell allokálni a járvány miatt megbetegedettek ellátására? Mennyire szoríthatja ki a koronavírusra elköltött forrás más betegek ellátását, illetve új egészségügyi technológiák finanszírozását? A teszteléssel kapcsolatban megjelenő új technológiák közül melyek alkalmazása költséghatékony és milyen stratégia szerint?

Továbbá, az engedélyezett vakcinákat milyen áron lenne érdemes beszerezni? Így jelen helyzetre lehetőségként is tekinthet az egészség-gazdaságtan és a különböző szakmai műhelyekben már meg is kezdődött ezeknek a kérdések a megválaszolása.

A járvány ráirányította a figyelmet arra, hogy az egészségnek nagy értéke van, és az egészség védelmével foglalkozni kell. Azt is nagyon jól megmutatta, hogy milyen érzékeny a viszony a gazdaság és az egészségügy között, és erős politikai igényt keltett a változásra az egészségügyben, ezért élni kell ezzel a lehetőséggel. Mivel azonban az első hullámon túl vagyunk, amelynek tapasztalatai már ismertek, ezért ezek feldolgozása és kiértékelése a fent leírt elvek alapján hasznos támpontot adhat az előttünk álló fontos döntésekhez.

Magyarország jó helyzetben van, mert a hazai képzések révén sok kiváló egészség-gazdaságtani szakemberre tud támaszkodni, akik be tudnának kapcsolódni a járvánnyal foglalkozó kutatócsoportok munkájába, és aktívan tudnák támogatni a döntéshozókat. A szakmai közösséget összefogó Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság nyílt online ülésein rendszeresen tárgyalja és elemzi a járványügyi helyzetben hozott döntéseket, és igyekszik azok eredményeiről hitelesen kommunikálni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet egészség-gazdaságtan egészségügy gazdaság járvány Olvasson tovább a kategóriában