Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. július 3. 12:38 Közélet, Világ

Elkezdték felvásárolni a választásokat az amerikai milliárdosok

A legutóbbi választáson 37-szer annyit költöttek politikai adományokra az amerikai milliárdosok, mint 10 évvel korábban az Americans for Tax Fairness és a The Institute for Policy Studies nevű, saját magukat progresszívként meghatározó kutatóintézetek közös új tanulmánya szerint, amiről a Bloomberg számolt be.

A 2018-as választások előtt a két szervezet összesítése alapján az amerikai milliárdosok 611 millió dollárt költöttek politikai célokra, miközben 2008-ban a hasonló célra fordított összeg még csak 17 millió dollár volt. Ugyan az Egyesült Államokban hivatalosan van korlátja az egy főre eső kampánytámogatásoknak, a jelöltektől papíron független politikai kampányszervezetek, a PAC-ek anonim módon, korlátlan összegekkel finanszírozhatóak, akár vállalatokon keresztül is egy 2010-es legfelsőbb bírósági ítélet, az úgynevezett Citizens United-döntés alapján.

A tanulmány szerint ez magyarázza a költségek ilyen radikális növekedését, ami a számok alapján is jól látszik: amíg 2010-ben még csak 32 millió dollárt fordítottak politikai adományokra, 2012-ben ez az összeg 233 millió dollárra ugrott. A Citizens United-ítélet ezen kívül jelentősen növelte az összes politikai adományon belül a milliárdosokhoz tartozók részarányát. Amíg ugyanis

2008-ban a milliárdosok adományai az összes politikai hozzájárulás kevesebb mint egy százalékát tették ki, 2018-ban ez az arány már csaknem 10 százalék volt.

A milliárdosok kampánytámogatásai viszonylag kevés ember között koncentrálódnak. 1990 és idén május között mindössze 20 emberhez tartozott a támogatásokon belül 1,3 milliárd dollár, ami az összes támogatás 62 százaléka.

A legtöbbet Sheldon és Miriam Adelson kaszinómágnások költötték, ők 308 millió dollárral támogatták a republikánus pártot, a második helyen pedig a demokraták támogatója, Tom Steyer befektetésialap-kezelő végzett 275 millió dollárral. Tőle éppenhogy lemaradva Michael Bloomberg, New York korábbi polgármestere és a Bloomberg News tulajdonosa végzett harmadik helyen, aki 181 millió dollárt költött politikai adományokra, amiből a demokraták és a republikánusok is részesültek. Fontos módszertani részlet, hogy az összesítésbe nem számították bele Steyer és Bloomberg 2020-as sikertelen, demokrata elnökjelölti pozícióért folytatott kampányait, pedig itt nagyon sok pénzről van még szó: Steyer 340 millió, Bloomberg pedig több mint egymilliárd dollárt költött el csak ezekre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMilliárdosok árazzák ki a politikusokat a politikábólÉrdekes kísérlet történik az USA-ban: ki fog derülni, hogy végtelen pénzből meg lehet-e venni az elnöki hivatalt. Soha nem látott pénzlavina szabadult el.

A top 20-ban végzett rajtuk kívül Soros György és Paul Singer alapkezelő, a Home Depot társalapítója, Bernard Marcus, valamint a Facebook társalapítója, Dustin Moskovitz is. A támogatásokból a republikánusok és a demokraták is jelentős mértékben részesültek, bár a megoszlás változott az egyes választásokon: a 2012-es választáson a republikánusok még kétszer annyi támogatást kaptak a milliárdosoktól, mint a demokraták, 2016-ban már csak 20 százalékkal kaptak több pénzt. A 2018-as félidei választásokat megelőzően pedig már a demokraták kaptak valamivel több pénzt, mint a republikánusok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy társadalomtudós 2010-ben előrejelezte, hogy 2020-ban a feje tetejére áll a nyugati világPeter Turchin 2010-ben a Nature felkérésére arról írt, hogy 2020 körül komoly felfordulásra lehet számítani a világban. A tudós szerint nehéz évek várnak ránk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ demokrácia kampányfinanszírozás michael bloomberg usa választások Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.