A Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen tíz éve és néhány órája, a 2010-es választás második fordulójának éjszakáján, április 25-én jött létre, pontosabban ekkor kiáltotta ki Orbán Viktor a kétharmados győzelem örömmámorában, a Vörösmarty téren. Ezzel sokakat meglepett akkor, mivel a Fidesz a választást megelőző, egyébként viszonylag visszafogott kampányban még nem beszélt új rendszerről, a nemzeti ügyek politikája volt az akkori szlogen.^*A Fidesz választások előtti programjában Orbán Viktor többek között az ENSZ alapokmányára és az alapvető emberi jogokra hivatkozik, és a „magas nyugati normáknak megfelelő” oktatási rendszert, a nemzetközi befektetések ösztönzését és a Nyugattal kötött szövetség megújítását ígérte.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét mint kifejezést azóta eldobta a Fidesz, mint sok minden mást. Valójában már 2012 óta nem része a kormány és az azzal egybeforrt párt kommunikációjának, inkább csak az ellenzéki politikusok vagy a kormánnyal szemben kritikus véleményeket megfogalmazók használják. A NER ebben az értelmezésben az utóbbi évtizedben létrejött, ellenvéleményeket nem tűrően központosított, monolitikusnak tűnő, mégis ellentmondásos rendszer összefoglaló neve.

Most, hogy a NER hatalomkoncentrációjának eddigi csúcspontjaként Orbán Viktor a koronavírus-járványra hivatkozva gyakorlatilag politikai teljhatalmat kapott (pdf) a parlamenttől, érdemes visszaidézni, hogy mi történt Magyarországon az utóbbi tíz évben. Ehhez azt a módszert választottam, hogy kiválasztok néhány eredeti dokumentumot, amiket – mint olyan ember, akinek az utóbbi tíz év még aránylag frissen él az emlékezetében – a leginkább ajánlanék a jövő történészeinek.

A Nemzeti Együttműködés Programja (pdf), 2010

Miért kell az Országgyűlésnek egy megnyert választás után elfogadnia egy homályos célzásoktól hemzsegő politikai dokumentumot? A 87 oldalas Nemzeti Együttműködés Programját, amit 2010. május 25-én nyújtottak be határozatként, elsőre tényleg nehéz lehetett komolyan venni mint kormányprogramot.

A dokumentum meglepően nagy része foglalkozik a megelőző kormányok kritikájával, de az előre tekintő részében is nagyon kevés a konkrétum. Vannak benne az azóta történtek fényében megmosolyogtató felhívások is („(A)zonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy (…) a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját ambícióitól vezérelve“; „Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyaira“).

A szövegből mégis ki lehet olvasni több olyan politikai célt, amit a kormány később valóra váltott. A szociális ellátórendszer visszavágása („Nincs értelme fenntartani a feneketlen vödörbe öntött pénzek mai gyakorlatát“) és fegyelmező-rendészeti átalakítása („A biztonság megelőzi az igazságosságot, ma Magyarországon pedig súlyos hiány tapasztalható a biztonság terén is“), a magánnyugdíj-megtakarítások állami elkobzása („Szakítani kell az elmúlt évek öngondoskodásra vonatkozó hamis politikai felfogásával“), az oktatásban a felsőoktatás szerepének visszaszorítása mind kiolvasható utólag a programból.

De a dokumentum azért is érdekes olvasmány, mert már jóval Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszéde előtt kirajzolódott belőle a magyar kormány mélyen illiberális elkötelezettsége. A szöveg rendszeresen visszatér oda, hogy a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a magyar állam a Fidesz hatalomra kerülése előtt gyenge volt, és ezért foglyul tudták ejteni különböző magán érdekcsoportok. A probléma tehát az, hogy a kormányzó politikai formáció nem volt elég erős, nem gyakorolta a hatalmát elég átütően.

Magyar Növekedési Terv (pdf), 2011

Furcsán hathat ma visszagondolni erre, de a Fidesz nem gyakorolta a hatalmat mindig olyan kényelmesen és otthonosan, mint ma. Ezért történhetett meg, hogy a hivatalba lépés utáni évben – amikor a kormány külföldről kiszámíthatatlannak látszó döntései miatt hatalmasat zuhant a forint árfolyama, és a 2012-es recesszióhoz vezető válságos helyzet alakult ki – egy ilyen amatőr módon összedobott dokumentum jelenhetett meg gazdasági programként az akkor még Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium jóvoltából.

A 177 oldalas anyagban nincs közgazdasági elemzés, szinte kizárólag történelmi és gazdaságföldrajzi okfejtéseket találunk. Azok is elsősorban arról szólnak, hogy milyen jó lehetőségek vannak az országban. De az igazi értéke a sok művészi értékű térképes ábra és az olyan megfogalmazások, mint az „interkontinentális térszerkezeti fordítókorong” vagy az „Ózdi Kulturális Galaxis”.

A dokumentum akkor is nagyon érdekes, ha párhuzamba állítjuk az ugyanebben az időben megjelenő első (pdf) és a második (pdf) Széll Kálmán tervvel, ami viszont a kormány külföldi befektetőknek szánt, keményebb oldalát mutatja be. Az első Széll Kálmán terv elsősorban kiadáscsökkentésekkel (korkedvezményes nyugdíjak, felsőoktatás), a második pedig adóemelésekkel operált, és a gyakorlatban mutatta be, hogy ha választani kell, akkor a kormány egyértelműen a kemény kiigazításokat és a költségvetési egyensúlyt választja.

Alaptörvény (pdf), 2011

A Fidesz a 2010-es választás végeredménye előtt a NER megteremtése mellett arról sem beszélt, hogy új alkotmányra lenne szükség. Ez az igény először 2010 májusában, egy gazdasági konzultáción hangzott el a miniszterelnöktől, amit azzal indokolt, hogy „kétharmados fölénnyel rendelkező parlamenti erő nem teheti meg, hogy hatályban hagy egy 1949-es keltezésű alkotmányt“.

Az új alkotmány nem törölte el a múltat és hozott létre tiszta lappal egy államot és társadalmat – ez furcsa is lett volna, hiszen semmiféle társadalmi konszenzust nem tükrözött, csak egy párt akaratát -, és a legtöbben néhány kommunikációs furcsaság miatt emlékeznek rá. Az alaptörvényt „iPad-en írták”, sok vita volt az erősen ideologikus bevezetője körül, lehetett irányítottan konzultálni róla, és országszerte megpróbálkoztak az „alaptörvény asztalával”, Magyar Köztársaságból Magyarország lett, a törvény szilárdsága pedig a szándék szerint gránit volt (mégis nyolcszor módosították azóta).

Az új alkotmány ezzel együtt fontos változásokat hozott, többek között gyengítette az Alkotmánybíróságot, de általában a magyar állampolgárokat is: korábbi jogokat elvett tőlük, és új kötelességeket is adott nekik. Az alaptörvény előtt például jogunk volt a munkához, azóta viszont már kötelességünk dolgozni. Újdonság az is, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek a szüleikről gondoskodni, miközben az állam legfeljebb „törekszik” arra, hogy szociális biztonságot adjon polgárainak.

A Tavares– és a Sargentini-jelentés, 2012 és 2018

Az Európai Unió és a magyar kormány viszonya 2010 óta szinte folyamatosan feszült volt – különösen miután Orbán Viktor meghirdette a Brüsszellel szembeni szabadságharcot -, de az uniós politikusok valójában soha nem találtak fogást a magyarokon. Pedig lett volna mivel nyomást gyakorolni, hiszen Magyarország leginkább a beáramló uniós forrásoknak köszönhette, hogy az évtized elején a felszínen tudott maradni, utána pedig azt, hogy jelentősebb növekedés indult be.

Először a 2010 végén elfogadott médiatörvény miatt került az ország európai bírálatok kereszttüzébe. Amikor ez már annyira kellemetlenné vált, hogy egyes országok már a magyar uniós elnökség elvételét követelték, a kormány néhány pontban visszalépett. De a törvény eredeti célját – elsősorban a közmédia pártirányítás alá vételét – mégis elérte. Ez később számtalan alkalommal megismétlődött.

A két nagyobb figyelmet kapott jelentés, ami az Európai Parlamentben készült a magyar kormány túlkapásairól, jól megmutatja, hogy miért vannak az európai politikusok és hivatalnokok strukturális hátrányban a magyar kormánnyal szemben. Hiába hoztak fel rengeteg kritikát az itthoni politikai iránnyal szemben, ezek gyakran pontatlanok voltak, ami megkönnyítette, hogy a magyar kormánypárt nevetve térjen ki az itthoni helyzettel kapcsolatban náluk jóval kevésbé tájékozott európai politikusok kritikái elől. A magyar helyzetről szóló uniós viták egyértelművé tették, hogy ha valaki nem osztja az EU értékrendjét, és inkább csak ki akarja forgatni, azzal szemben eszköztelenek a többiek.

A magyarországi európai uniós források felhasználásának és hatásainak elemzése a 2007-2013-as programozási időszak vonatkozásában (pdf), 2017

Lehet, hogy a kormány használ szakmailag megalapozott hatástanulmányokat, mielőtt nagy döntéseket hozna, vagy amikor utólag értékeli az intézkedéseit, de nincs sok erre utaló jel. Sok nagy hatású gazdaságpolitikai döntést hoztak alapvetően a politikai logika alapján, a kommunikálhatóság szempontját figyelembe véve, intuitív módon. A különadók, a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, a devizahiteles előtörlesztés, a rezsicsökkentés, a közmunkaprogram, a vasárnapi zárva tartás, a demográfiai csomag, tehát a kormány legemlékezetesebb húzásai mind az ilyen baltával tervezett nagyszabású lépések közé tartoztak.

Éppen ezért különösen érdekes, amikor – külső nyomásra – valami miatt mégis kellett készíteni ilyen hatástanulmányt. A KPMG, illetve alvállakozójaként a GKI éppen ezt a munkát végezték el a magyarországi uniós pénzköltések hatékonyságáról, aminek eredményét 526 oldalon keresztül prezentálták a megrendelő Miniszterelnökségnek. (Ilyen részletes, a kritikákat nem visszafogó tanulmánnyal egészen ritkán találkozni ma már, ezek egyszerűen nem készülnek el, miután a kormánypárt osztja, ellenőrzi azokat a pénzeket, amelyekkel az ilyen munkát finanszírozni lehetne.)

Az elemzés megállapítja többek között, hogy az uniós pénzek beáramlása nélkül a 2006 és 2015 közötti GDP növekedés plusz 4,6 százalék helyett mínusz 1,8 százalék lett volna. Eközben sem az állam hatékonysága, sem a humántőke fejlesztése nem valósult meg a beáramló 14 ezer milliárd forintból, és az infrastruktúra fejlesztése is súlyosan pazarló volt. A kormány a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban sem változtatott sokat az uniós pénzek költésének prioritásain, és ezzel az uniós szervek nem is tudtak vagy akartak mit kezdeni.

Jó Állam Jelentés (JÁJ), 2016-2019

A NER egyik legnagyobb gyengesége az őszinte és nyílt belső kritika hiánya. A kormány és a párt körül dolgozók szinte kivétel nélkül adminisztratív személyzetként, a felsőbb szinteken született döntések végrehajtójaként fogják fel magukat, még a papíron döntéshozó vagy tanácsadó funkciókat betöltők sem bonyolódnak egymással vagy másokkal a nyilvánosság előtt folytatott vitákba, mintha autonóm gondolatokkal rendelkezők lennének. A kormány közpénzből fenntartott politikai elemzőcége, a Századvég elhatárolódott saját kritikus gondolatot megfogalmazó elemzőjétől (pdf), később saját lapjának számát is letiltotta (pdf), nehogy valaki kibeszéljen a sorok között. (A korábban kiperelt Századvég-dokumentumok itt érhetőek el kereshető formában.)

Ezt a kritikától való rettegést jól mutatja a Jó Állam Jelentés (JÁJ), ami egyébként egy uniós projekt, a KÖFOP keretében készül a NER saját, 2011-ben több korábbi intézmény összevonásával létrehozott hivatalnokutánpótlás-nevelője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik irodájában. A magyarországi bürokrácia és kormányzás, mint azt esetenként maga a kormány is elismeri, problémákkal terhelt, nem hiába próbálkozott meg reformjával a kormány többször is.

A Jó Állam Jelentés ehhez képest abból indul ki, hogy a kormányzás Magyarországon jó, és az a célja – egyben kiindulópontja -, hogy ezt megmagyarázza. A mutatókat mintha direkt úgy választották volna ki, hogy semmiképpen se állítsanak releváns dolgokat a kormányzás működésével kapcsolatban. Csak egy példa: a demokrácia minősége azért javul, mert egyre több párt indul a választásokon, a kormányt pedig azért ellenőrzi jobban az ellenzék, mert több interpelláció hangzik el a parlamentben.

Arról, hogy miért baj, hogy a kormány megszüntette a politikasemleges bürokráciát – ennek módja az volt, hogy a NER-korszak elején a köztisztviselői törvény módosításával lehetővé tették, hogy a politikai kinevezettek gyakorlatilag indoklás nélkül ki tudják rúgni a hivatásos köztisztviselőket -, az OECD által a Magyary-tervről írt elemzésből lehet többet megtudni.

2016. évi XXXI. törvény a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról, indoklás (pdf), 2016

„(A)z alapító által juttatott vagyon elveszti közpénz jellegét“, állt egy 2016-os törvényjavaslat indoklásában, hogy miért van szükség arra, hogy a nyilvánosság ne láthasson bele a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodásába. Igaz, az átláthatóságot korlátozó törvény a bíróságokon elbukott, így mégiscsak bele lehetett látni az azóta sokszorosan átalakított Pallas Athéné alapítványok igen belterjes gazdálkodásába. Az indoklás érvelése és a fent idézet mondatrész mégis minden másnál kristálytisztábban mutatja, milyen széles szürke zóna alakult ki a közvagyon és magánvagyon között a NER korszakában.

Opus (pdf) és Konzum Nyrt. (pdf) vagyonleltár, 2019

A kormány egyik deklarált célja volt a tőkével rendelkezők csoportjának átalakítása. Ez egy 2012. májusi parlamenti vitában hangzott el először nyíltan, ahol Orbán (egyébként az akkor még LMP-s képviselő Karácsony Gergely Simicska Lajos szerepét firtató kérdésére válaszolva) elmondta, hogy a Fidesz ugyan a középosztály nevében gyakorolja a hatalmat, de támogatja, hogy legyenek magyar nagytőkések, mert ha nem így tenne, azzal a külföldiek érdekeit szolgálná ki (a magyar nagytőkések viszont nem lehetnek oligarchák – ők Orbán definíciója szerint olyan milliárdosok, akik bele szeretnének szólni a politikába).

Magyarországon régen nem látott tőkefelhalmozás indult be a NER idején. A rendszerrel azonosított nagytőkések jöttek-mentek – Simicska Lajos, Spéder Zoltán, Töröcskei István, Kuna Tibor, Tarsoly Csaba csak néhány név azok közül, akik alábuktak ebből a körből -, de folyamatos jellemzője volt a kormány politikájának, hogy a törvények és a szabályozás alakítása, illetve a kormányzati eszköztár egészének segítségével konkrétan meghatározott hazai tőkés csoportokat hozott kedvező helyzetbe. Ez különösen azokban a szektorokban volt jellemző, amelyek a belső piacot szolgálják ki, és ahol a kormány akár vevőként, akár szabályozóként könnyen befolyásolhatta a tulajdonviszonyokat. (A részletesebb történetekért érdemes átfutni a Civitas Intézet és a Transparency International Fekete Könyvét [pdf], mélyebb elemzésért pedig a Korrupciókutató Központ munkásságát.)

A leglátványosabb vagyonfelhalmozódás Mészáros Lőrincé volt, aki Csányi Sándor után Magyarország második dollármilliárdosa lett. Hogy az absztrakt számon és a jachtokon, repülőkön túl képet kapjunk arról, hogy mekkorára nőtt a miniszterelnök gyerekkori barátjának birodalma valójában, érdemes végiglapozni a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló tőzsdei csoport, az Opus és a Konzum egyesülése előtt készült vagyonleltárt. Itt 467, illetve 395 oldalon keresztül szemlélhetjük a Mészáros-csoport tulajdonába került ipari, pénzügyi, mezőgazdasági, turisztikai és ingatlanérdekeltségek fotókkal illusztrált leltárát. Érdemes észben tartani, hogy ez nem Mészáros Lőrinc vagyonának teljes listája, az üzletember ugyanis nem minden vagyonát rakta bele a tőzsdei cégcsoportjába.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet nemzeti együttműködés rendszere ner Orbán Viktor Olvasson tovább a kategóriában