Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. április 23. 14:53 Közélet, Vállalat

Legkésőbb év végétől nincs, aki üzemeltesse a BKK jegyautomatáit

A BKK a folyamatos, jelentős mértékű vesztesége és az új, csökkentett mértékű költségvetésének szükségessége miatt képtelenné vált a … 45 hónap időtartamú szerződés megkötésére kötelezettséget vállalni.

Ezzel indokolta meg a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK), hogy miért kellett visszavonnia azt a több mint 9 milliárd forint értékűre becsült tendert, amit még januárban írt ki a jegy- és bérletkiadó automata hálózat üzemeltetésére, illetve továbbfejlesztésére. A fejleményről egyébként a fővárosi közlekedésért felelős cég elég transzparensen saját honlapján is beszámolt, még ha ez akkor nem is kapott komoly publicitást.

Megölte a tendert a koronavírus

A tájékoztatóból teljesen egyértelmű, hogy a tendert a koronavírus-járvány sodorta el. A közbeszerzést a korlátozó intézkedések miatt – hiába volt a BKK szerint több érdeklődő is – technikailag sem lehetett volna lebonyolítani a belőtt decemberi határidőre, de legalább ennyire fontos, hogy jelen körülmények között pénz sincs rá.

A cég menetdíjbevétele 80 százalékot zuhant, és emiatt a teljes költségvetést át kellett alakítani.

Az okokra tehát elég részletesen kitért a BKK, arról azonban nem sokat írt, hogy mi lesz a megoldás. A jövőről mindössze ennyi szerepelt a közleményben:

a vállalat elkötelezett abban, hogy a jegykiadó automatákkal kapcsolatos minden jövőbeli lépés a jogszabályok, a transzparencia mellett történjen.

Ez pedig elég kevés, különösen annak fényében, hogy a jelek szerint decembertől nem lesz, aki üzemeltesse a BKK árbevételének 60 százalékát szállító automatákat. A feladatot ugyanis jelenleg a T-Systems látja el, de a szerződés még a BKK állítása szerint is lejár decemberben, és úgy tűnik, már meghosszabbítani sem lehet.

Végleg lejár decemberben

Az informatikai céggel még 2013 szeptemberében állapodott meg a BKK. A szerződés értelmében a T-Systems öt évre vállalta az üzemeltetést, azonban ez nem az aláírás időpontjában indult, mivel előtte még le is kellett szállítani a gépeket. A szerződésben azt rögzítették, hogy a 60 hónap akkor kezd el ketyegni, amikor a 270. automatát is üzembe helyezik. Erre pedig összesen 420 napot kapott a szállító, ami elvileg 2014 októberének utolsó napjaiban járt le.

Ezután még 90 nap volt egy 30 darabos kontingens leszállítására, aminek megvásárlására ugyan eleinte nem vállalt kötelezettséget a BKK*opciós tétel volt, végül mégis megvette. Szinte napra pontosan öt éve be is számoltak róla, hogy helyére került a 300. BKK-automata is.

Ez azonban az üzemeltetési szerződés szempontjából már nem számított, az ugyanis szinte biztosan valamikor 2014 második felében elrajtolt. Azaz valamikor tavaly év végén le is járt.

A gépek úgy üzemelhetnek mégis, hogy a megállapodást minden bizonnyal meghosszabbították, erre ugyanis a megállapodás lehetőséget adott.

A szerződés szerint a BKK egyoldalúan kérhette, hogy további öt évre kitolják a kontraktust.

Igen ám, de a további öt év nem volt kőbe vésve, lehetett ennél rövidebb időre is hosszabbítani, és minden jel arra utal, hogy ez történhetett. A BKK közleményében ugyanis azt írta, hogy az üzemeltetési szerződés 2020 decemberében jár le, ez pedig csak úgy képzelhető el, ha az eredeti megállapodás kis csúszással indult, tavaly év végén futott ki, és egy évet húztak rá*csak egész évvel lehetett hosszabbítani..

A gond csak az, hogy a 2013-as megállapodásban azt is kikötötték: a hosszabbításra csak egy alkalommal van lehetőség. Márpedig, ha ez tényleg megtörtént, akkor a mostani szerződés 2020 decemberében érvényét veszti, másik pedig nem lesz, így az automatákat sem üzemelteti majd külső szolgáltató.

Új tender sem lesz

A BKK-t április 7-én megkerestük a témában, egyebek mellett kíváncsiak lettünk volna arra, hogy az ő értelmezésük szerint meddig szól a mostani üzemeltetési szerződés, van-e mód hosszabbításra, vagy lesz-e új közbeszerzés, de nem kaptunk válaszokat. A T-Systemsnél pedig csak annyit mondtak, hogy ők nem kommunikálhatnak a szerződésről, ez a fővárosi cég hatásköre.

Egy új tender persze megoldás lenne, de egy ilyen kiírására sincs sok esély. Az előzőt ugyanis a pénzhiány mellett az indoklás szerint épp azért törölték el, mert nem zárult volna le decemberig.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízmilliárdos bukás fenyegeti a járvány miatt a budapesti közlekedéstÉrdemi fővárosi közlekedésfejlesztés nem lesz a kormány támogatása nélkül, miközben a turisták eltűnése is jelentős érvágás - mondja a BKK vezérigazgatója.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat bkk jegyautomata T-Systems Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 11. 16:23 Közélet

Álmodozásban évek óta erősebb a magyar gazdaságpolitika, mint a növekedés előrejelzésében

Egyre bátrabbak a kormányzati tervek, miközben az előző években az előrejelzések a valóság közelébe se értek.

Stubnya Bence
2024. október 11. 12:59 Közélet, Pénz

Jövőre magasabb fokozatra kapcsol az ingatlanpiac fűtésében a kormány

1000 milliárd forintos nagyságrendű pénz jelenhet meg a piacon a nyugdíjpénztári és állampapírban tartott megtakarításokból, 10-15 százalékos drágulás jöhet.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.